Hirdetés

Hazai közönség előtt ünnepelne továbbjutást a Sepsi OSK

A sepsiszentgyörgyi csapat számít a szurkolók támogatására
Fotó: Pinti Attila

2021. július 29., 13:21

Történelmi esemény előtt áll a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a háromszéki labdarúgócsapat először játszik hazai pályán nemzetközi kupamérkőzést, az Európa Konferencia Liga második selejtezőkörének visszavágóján a szlovák Spartak Trnavát fogadja. A csütörtöki összecsapás előtt sajtótájékoztatót tartott a két együttes szakmai vezetése.

2021. július 29., 13:21

Gól nélküli döntetlenről várja a szemerjai stadionban ma este fél 8-kor kezdődő (élőben a Digi Sport 1 és a Look Sport + csatornákon) hazai visszavágót a Sepsi OSK. Leo Grozavu együttese az egy héttel ezelőtti nagyszombati első találkozón biztató teljesítményt nyújtott, így hazai közönség előtt joggal bízhat a továbbjutásban.

Kapcsolódó

Hirdetés

„Még jobb mérkőzést szeretnénk játszani, mint Nagyszombaton, azért készültünk, hogy továbbjussunk, 1–0-s eredménnyel teljesen elégedett lennék” – nyilatkozta a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője. Hozzátette,

tapasztaltabb ellenféllel találkoznak, de korábban már többször bebizonyították, hogy főleg hazai pályán erős csapatot alkotnak.

„Nagyon bízom a fiúkban és a szurkolókban, akik biztosan nagy számban buzdítják a csapatot a stadionból. Sokat számít, hogy nézők előtt játszhatunk, hiszen az első találkozón is meglátszott, hogy a hazai szurkolók segítették a szlovák csapatot”.

A Sepsi OSK középpályása, Gabriel Vașvari elmondta, az idegenbeli mérkőzés után már jobban ismerik az ellenfelet, de úgy véli, továbbra is mindkét csapatnak 50-50 százalék esélye van a továbbjutásra.

A játékostársaimmal kellően motiváltak vagyunk, bízom benne, hogy a végén mi leszünk azok, akik győzelmet ünneplünk”.

Michal Gasparik, a Szpartak Trnava vezetőedzője ismét szoros mérkőzésre számít, és mivel hazai pályán nem sikerült betalálniuk, reméli, hogy Sepsiszentgyörgyön gólt szereznek, amellyel továbbjuthatnak. Mint mondta,

nem akarnak döntetlenre játszani, ezért az elejétől igyekeznek támadólag fellépni.

Meglátása szerint egy találat dönti el a továbjutást, de felkészültek a hosszabbításra és a tizenegyesekre is.

Sebastian Kosa, a szlovákok hátvédje közölte, nincs különösebb nyomás rajtuk, jól felkészültek a mérkőzésre, de ezt be is kell bizonyítaniuk, és támadásban többet kell nyújtaniuk, mint hazai pályán tették.

Jegyek a stadion bejáratánál

A székelyföldi gárda szurkolói jegyeket ma 15 és 19 óra között még vásárolhatnak a stadion bejáratánál, a belépők ára egységesen 50 lej, 12 éves korig ingyenes a belépés. Az érvényben lévő szabályok szerint a mérkőzésen azok vehetnek részt, akik a találkozó előtt legalább 10 nappal megkapták mindkét koronavírus elleni oltást, illetve egy 72 óránál nem régebbi negatív RT-PCR tesztet vagy egy 24 óránál nem régebbi negatív gyorstesztet tudnak felmutatni (a szabályzat a kiskorúakra is vonatkozik). Ugyanakkor azok is részt vehetnek a mérkőzésen, akik igazolni tudják, hogy átestek a fertőzésen, és az első pozitív teszteredménytől legalább 15, legtöbb 180 nap telt el. Továbbá a stadion bejáratánál működik egy speciális tesztpont, ahol ma 10 és 19 óra között antigén gyorstesztet lehet majd végeztetni, amelynek ára 30 lej.

Labdarúgó Konferencia Liga, második forduló, visszavágó
(a magyar és román csapatok programja):
16 órától Sahtyor Karagandi–FCSB (az első mérkőzésen 0–1),
19 órától FC Vaduz–Újpest FC (1–2),
19.30-tól Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Szpartak Trnava (0–0),
21 órától Puskás Akadémia–FK Rigas FS (0–3),
21.30-tól Universitatea Craiova–KF Laci (0–1).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Három újonc, egy nagy visszatérő a magyar válogatott keretében

Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük Urblík Józsefet is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!