A magyar szövetség pénteki bejelentése szerint a nemzeti együttes mindkét csapat ellen hazai pályán szerepel. A szlovénokkal március 28-án 19 órakor, míg a görögökkel március 31-én 20 órakor kezd a Puskás Arénában.
Marco Rossi szövetségi kapitány együttese novemberben drámai végjáték után kikapott a vendég ír válogatottól a világbajnoki selejtezősorozat utolsó fordulójában, így csak csoportja harmadik helyén végzett és lemaradt a márciusi pótselejtezőről.
Ezért márciusban és majd májusban is csak barátságos találkozókon lép pályára.
Tétmeccsen legközelebb szeptemberben, a Nemzetek Ligája B divíziójában lesz érdekelt, amelynek sorsolását február 12-én rendezi az európai szövetség.
Az MLSZ honlapján jelezte, hogy Görögország jelenleg öt hellyel a 41. magyar csapat mögött áll a világranglistán, de egy éve még az első negyvenben szerepelt. Szlovénia most az 57. a rangsorban, ősszel viszont döntetlent ért el a csoportgyőztes, vb-résztvevő Svájc ellen, idén pedig a Nemzetek Ligájában szintén a B divízióban játszik majd.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!