Háromszor már találkozott egymással a két csapat ebben a szezonban: a BL-selejtezőben Razgradban 0–0-ra végeztek, majd a visszavágót 3–0-ra nyerte Budapesten a Ferencváros, míg az Európa-liga alapszakaszában a magyar bajnok 3–1-re ismét győzött.
Az első félidő közepén a házigazda került előnybe, de három perccel később Yusuf góljával egyenlített az FTC. A második játékrészben egy szép távoli találattal újra vezetett a Ludogorec, erre pedig a ferencvárosiak már nem tudtak válaszolni.
A párharc visszavágóját egy hét múlva rendezik a Groupama Arénában. A továbbjutó a nyolcaddöntőben a portugál FC Portóval vagy a Bragával játszik majd.
Labdarúgó Európa-liga, rájátszás, odavágó:
Ludogorec–Ferencváros 2–1 (1–1).
Gólszerzők: Duah (23.), Son (67.) illetve Yusuf (27.).
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!