Magabiztos sikerrel mutatkozott be a Konferencialiga második selejtezőkörében az ETO FC Győr. A regnáló magyar bajnok idegenben 6–2-re győzte le a luxemburgi Atert Bissent, ezzel gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutás kérdését.
Az ETO már az első félidőben megszerezte a vezetést, ugyan a hazaiak még egyenlíteni tudtak, a győriek gyorsan visszavették az előnyt, majd a szünet előtt és közvetlenül utána újabb gólokkal jelentős különbséget alakítottak ki.
A luxemburgiak ugyan a második felvonásban még szépítettek, de a hajrában a magyar bajnok ismét eredményes volt, és végül kiütéses, 6–2-es győzelmet aratott.
A visszavágót július 30-án, csütörtökön 20 órától rendezik Győrben, ahol az ETO már négygólos előny birtokában lép pályára.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!