Hirdetés

Óriási blama, kikapott az eddig nyeretlen bukaresti csapattól az FCSB (videóval)

Florin Tănase még megszerezte a vezetést, de végül kikapott az FCSB. Korábbi felvétel
Fotó: FCSB/Facebook

Nem várt eredmény született a labdarúgó Szuperliga 13. fordulójában, hiszen a sereghajtó Bukaresti Metaloglobus megszerezte idénybeli első győzelmét, méghozzá a címvédő FCSB ellen. A piros-kékek két győztes meccs után újra kikaptak.

2025. október 18., 23:01

A szezonban eddig gyengélkedő FCSB számára biztató előjelnek tűnt, hogy ellenfele, a Metaloglobus az első tizenkét mérkőzésén egyetlen sikert sem tudott felmutatni.

Ennek megfelelően a vendégek bátran kezdtek, és a 34. percben megszerezték a vezetést: Florin Tănase higgadtan értékesített egy tizenegyest. A bajnok a félidőig uralta a játékot, miközben a hazaiak csak egyszer találták el a kaput.

Hirdetés

A szünet után azonban minden megváltozott. Egy sokkal agresszívabb, szervezettebb Metaloglobus jött ki az öltözőből, amely a 48. percben Ubbink góljával egyenlített, majd nem sokkal később Huiban büntetőből megfordította az állást. A váratlan fordulat után az FCSB teljesen kitámadott, ám hiába gyakorolt folyamatos nyomást, nem tudott betalálni.

A hajrában George Gavrilaș kapus bravúrjai tartották életben a hazai reményeket, több látványos védéssel akadályozta meg az FCSB egyenlítését, és nem véletlenül választották a mérkőzés legjobbjának.

A Metaloglobus így megszerezte első bajnoki győzelmét a szezonban, miközben továbbra is az utolsó helyen áll, míg az FCSB két nyertes mérkőzés után újra vereséget szenvedett és a 12. pozíciót foglalja el.

Videó: Prima Sport

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 13. forduló:
Bukaresti Metaloglobus–FCSB 2–1 (0–1).
Gólszerzők: Ubbink (48.), Huiban (55., büntetőből), illetve Tănase (34. – büntetőből).

Metaloglobus: Gavrilaș – Irimia, Camara, Caramalău, Sava – Abbey, Sabater, Aggoun, Ubbink – Huiban, Ely Fernandes. Cserék: Nedelcovici, Zakir, Hadzic, Dr. Irimia, Milea, Neacșu, Gheorghe, Achim, Sârbu, Lis, Kouadio. Vezetőedző: Mihai Teja.
FCSB: Târnovanu – Cercel, Ngezana, Alhassan, Radunovic – Șut, Tănase – Cisotti, Olaru, Popescu – Bîrligea. Cserék: Udrea, Zima, Alibec, Kiki, Lixandru, Politic, Toma, Pantea, Stoian, Thiam. Vezetőedző: Elias Charalambous.

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alapszakasz, 13. forduló

Szuperliga, 2025–2026-ös szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FC Botoșani Botoșani
13
8
4
1
26-11
28
2
Bukaresti Rapid Rapid
13
8
4
1
21-9
28
3
Universitatea Craiova U Craiova
13
8
3
2
24-14
27
4
Bukaresti Dinamo Dinamo
13
6
5
2
19-13
23
5
FC Argeș Pitești FC Argeș
13
7
2
4
18-14
23
6
Galaci Oțelul Oțelul
13
5
4
4
19-11
19
7
Unirea Slobozia Slobozia
13
5
3
5
16-15
18
8
Konstancai Farul Farul
13
4
4
5
14-17
16
9
Aradi UTA UTA
13
3
7
3
16-20
16
10
Kolozsvári U Kolozsvári U
13
3
5
5
14-15
14
11
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
13
2
7
4
19-24
13
12
FCSB FCSB
13
3
4
6
15-20
13
13
Petrolul Ploiești Petrolul
13
3
3
7
9-14
12
14
FK Csíkszereda FK Csíkszereda
13
2
6
5
16-25
12
15
FC Hermannstadt Hermannstadt
13
2
4
7
10-18
10
16
Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus
13
1
3
9
12-28
6
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Új korszakot nyit a Gyergyói Hoki Klub: nagyobb szerepet kap a saját utánpótlás

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.

Spanyolország a világ tetején, nem sikerült a címvédés Argentínának

Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.

Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

`
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Ez is érdekelheti

Húsz éve nem látott gyenge rajt a vendégcsapatoktól a Szuperligában

A hazai együttesek szinte tökéletesen kihasználták a pályaelőnyt a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulójában. A nyolc mérkőzésből hetet megnyertek, miközben a vendégeknek mindössze egy döntetlen jutott.

Megváltoztatták a kezdési időpontot, korábban játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK

Első hazai mérkőzését játssza a hétvégén az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK a Szuperliga 2026–2027-es idényében. A második fordulóban a csíkiak az FCSB-t, a sepsiszentgyörgyiek a Kolozsvári U-t fogadják, a vasárnapi találkozók egy órával korábban kezdődnek.

Ovidiu Burcă: senkit sem akarok hibáztatni, de túl könnyen kerültünk emberhátrányba

Ovidiu Burcă szerint az emberhátrány teljesen átírta a Rapid elleni mérkőzést. A Sepsi OSK vezetőedzője nem keresett kifogásokat, míg Alin Dobrosavlevici elismerte, hogy hibája alapjaiban befolyásolta a találkozó végkimenetelét.

Emberelőnyben egykapuzott a Rapid, csak a hajrában törte meg a Sepsi OSK-t (videóval)

Óriási mezőnyfölényben futballozott, rengeteg helyzetet dolgozott ki, és csaknem egy teljes félidőt emberelőnyben játszott a Bukaresti Rapid, mégis csupán a hajrában tudta megtörni a hősiesen védekező Sepsi OSK ellenállását a Szuperliga 1. fordulójában.

Szabó István: kevés pozitívumot láttam a csapatomtól

Finoman szólva sem volt elégedett csapata teljesítményével Szabó István, az FK Csíkszereda vezetőedzője, miután együttese vereséggel kezdte szereplését a labdarúgó Szuperliga új idényében.

A második félidőben kisiklott az FK Csíkszereda Aradon (videóval)

Kikapott a labdarúgó Szuperliga nyitófordulójában az FK Csíkszereda: a szünetben Aradon még döntetlenre álltak a felek, de a második félidőben nyolc perc alatt három gólt lőtt a Vajdahunyadi Corvinul, magabiztosan nyert 3–0-ra.

Különleges szezon előtt a székelyföldi futball: az élvonal tagja az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is

Új fejezet kezdődik a székelyföldi labdarúgás történetében: a 2026–2027-es idény az első, amelyben egyszerre két székelyföldi együttes szerepel a román élvonalban. Hétfőn idegenben kezdi meg a pontgyűjtést az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK.

Otthon tartotta a három pontot a Kolozsvári U és a Petrolul is a Szuperligában (videóval)

Két hazai siker született vasárnap a labdarúgó Szuperliga első fordulójában. A Kolozsvári U 2–1-re múlta felül a Konstancai Farult, míg a Petrolul büntetőből szerzett góllal győzte le a Bukaresti Dinamót.

Meglepetés a rajton: kikapott Galacon a Kolozsvári CFR

A Kolozsvári CFR a labdarúgó Szuperliga nyitófordulójában nem várt, 2–1-es vereséget szenvedett szombaton a Galaci Oțelul vendégeként.

Tavalyi rutinra építve, megújuló csapattal rajtol az FK Csíkszereda

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!