Jó formában van Valentin Suciu legénysége, az elmúlt három bajnokijából kettőt megnyert és egyszer döntetlennel hagyta el a gyepet. Szerdán délután Gyulafehérvárra látogatott, ahol az az Unirea volt az ellenfele, amely 15 megmérettetés óta nem talált legyőzőre a 3. Ligában.
A Sepsi OSK felforgatott kezdőcsapattal állt fel, az első komolyabb lehetőségre félórát kellett várni: egy szabadrúgást követően Popșa elé került a labda, aki hét méterről fölé lőtte a játékszert. Az első 45 percben nem történt túl sok esemény, a sepsiszentgyörgyi alakulat nem tudott mezőnyfölényt kialakítani és kevés alkalommal jutott el Roman kapujáig.
A fordulás után sem sokat változott a játék képe, egy szöglet után Bardea fejelhetett tisztán, de nem volt kellően pontos a befejezése, mellé szállt a labda. Negyedórával a vége előtt majdnem vezetést szerzett a Gyulafehérvári Unirea, azonban Dumitrescu menteni tudott a gólvonalról.
Két perccel később Neskovic kapott szenzációs kiugratást, aki egy az egyben mehetett a kapussal szemben, de nem tudott túljárni Roman eszén, maradt a 0–0. Szinte azonnal jött az újabb lehetőség, ezúttal Alimi próbálkozhatott, azonban erőtlen lövése a kapus ölében landolt.
A legvégén jött a hidegzuhany, a 86. percben Istrate tökéletesen tekerte középre a labdát, Giosu védhetetlenül csúsztatta a bal alsóba (1–0).
A Sepsi OSK mindent megtett az egyenlítés érdekében, de nem tudott betalálni, így 1–0-s vereséggel indította a Román Kupa 2024–2025-ös kiírását.
A következő fordulóban, december elején az SCM Râmnicu Vâlceát idegenben legyőző Resicabányához látogat a háromszéki együttes.
A csoport többi mérkőzésén: SCM Râmnicu Vâlcea–Resicabányai CSM 0–1, FK Csíkszereda–Galaci Oțelul 2–1.
A csoport állása:
1. FK Csíkszereda 3 pont (2–1),
2. Gyulafehérvári Unirea 3 (1–0),
3. Resicabányai CSM 3 (1–0),
4. Sepsi OSK 0 (0–1),
5. SCM Râmnicu Vâlcea 0 (0–1),
6. Galaci Oțelul 0 (1–2).
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!