Kedden a kerethirdetések napja volt a Román Labdarúgó Szövetségnél, az U21-es és az U20-as válogatottak mellett a felnőtt nemzeti együttes keretét is közzétették a FRF honlapján.
A román válogatott szeptemberben elején pár napon belül három mérkőzést is játszik a jövő évi világbajnokság európai selejtezőjében. Előbb 3-án Izland ellen Reykjavikban lépnek pályára a „trikolórok”, majd 5-én Liechtensteint fogadják Bukarestben, végül 8-án Észak-Macedóniában vendégeskednek.
A 26 fős keretben hat újoncot találunk, ők a következők, Marian Aioani, Virgil Ghiță, Andrei Rațiu, Andrei Cordea, Marius Marin és Jovan Markovici.
A J-jelű hatosban a hárompontos Románia három fordulót követően a negyedik helyet foglalja el, Örményország (9), Észak-Macedónia (6) és Németország (6) mögött, megelőzve Izlandot (3) és Liechtensteint (0).
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!