Hirdetés

Hat nap alatt a harmadik győzelmüket aratták a szentgyörgyiek

Fotó: Sánta Imre

2018. május 19., 13:19

Zsinórban harmadik sikerének örülhetett a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó 1. Liga alsóházi rájátszásában, amelynek 11. fordulójában is győzni tudott hazai pályán a Bukaresti Juventus ellen. A fővárosi együttes legyőzésével a háromszékiek immár jelentős pontszámelőnybe kerültek a kiesőjelölt csapatokhoz képest, és nagy valószínűséggel jövőre is az élvonalban folytathatják.

2018. május 19., 13:19
•  Fotó: Sánta Imre

Fotó: Sánta Imre

Majdnem telt ház fogadta a városi stadion zöld gyepére bevonuló csapatokat, a nagyszerű hangulatról pedig ezúttal is gondoskodott a Székely Légió, amelyhez erősítésként csatlakozott a csíksomlyói búcsúra érkező Dunaszerdahelyi DAC, Videoton és Újpest szurkolóinak népes tábora, de szép számban érkeztek székelyudvarhelyi és csíkszeredai drukkerek is.

A piros-fehérek nagy lendülettel kezdtek, és már az 5. percben közel álltak a gólszerzéshez, amikor Fülöp lövését Drăghia nagyot nyújtózva tolta szögletre.

•  Fotó: Sánta Imre

Fotó: Sánta Imre

A sarokrúgást követően röviden szabadított fel a vendégek védelme, Fülöp pedig lecsapott a labdára, és egy csel után kilőtte a hosszú sarkot (1–0).

A születésnapját ünneplő középpályásnak ez volt a rájátszásban szerzett hatodik találata, amivel a góllövőlista élére állt.

A hazaiak öröme azonban nem tartott sokáig, hiszen a 16. percben a fővárosiak mindjárt az első lehetőségüket gólra váltották: egy baloldali szabadrúgásból Băjenaru ívelt a kapu előterébe, ahol Leca emelkedett ki a védők közül, és Niczuly kapujába bólintott (1–1).

•  Fotó: Sánta Imre

Fotó: Sánta Imre

Nagyon jó kezdés után a bekapott gól láthatóan zavart okozott Eugen Neagoe tanítványainak játékában, de lassan ismét magukra találtak, és nem maradtak el a nagy helyzetek sem.

A 33. percben Tandia beadására érkezett jó ütemben Fülöp, lövését azonban Drăghia bravúrral védte, majd öt perccel később Hamed fejelhetett közelről, de csak az oldalhálót találta el.

Hirdetés

Szünet után is egy nagyon motivált hazai csapat tért vissza a pályára, és ostrom alá vették a fővárosiak kapuját.

Az 51. percben a nagy formában játszó Fülöp harcolt ki szabadrúgást, amelyet szintén ő végezhetett el, Drăghia pedig ismét bemutatott egy nagy védést, amikor a pipába tartó labdát sikerült kiütnie.

•  Fotó: Sánta Imre

Fotó: Sánta Imre

A kipattanót Ghinga szerezte meg, de lövése gyengére sikerült, és egy védő a gólvonalról szögletre mentett. Ám ezzel még nem szabadult fel a Juventus védelme, hiszen Fülöp ívelt a kapu elé, és a hatos vonalán helyezkedő Ursu fejelt a hálóba, vezetéshez juttatva a piros-fehéreket (2–1).

A folytatás már nem tartogatott különösebb izgalmakat, a háromszékiek igyekeztek tartani az eredményt, és ellentámadásokkal veszélyeztetni, a vendégek viszont egy jól záró védelemmel szemben képtelenek voltak helyzeteket kidolgozni.

•  Fotó: Sánta Imre

Fotó: Sánta Imre

Egyetlen lehetőséget jegyezhettünk a 85. percben, amikor Ștefan távolról próbálkozott, de lövése elkerülte Niczuly kapuját.

A hat nap alatt harmadik meccsüket játszó OSK labdarúgóin a találkozó vége felé szemmel láthatólag jelentkeztek a fáradtság jelei, de győzelmük így sem forgott veszélyben,

és megérdemelten gyűjtötték be az újabb három pontot, amivel egy helyet javítva, ideiglenesen az alsóház második helyét foglalják el.

A következő játéknapon a piros-fehérek a Medgyesi Gaz Metan vendégeiként lépnek pályára. A mérkőzés május 24-én, csütörtökön 18.30-kor kezdődik.

Mestermérleg

Eugen Neagoe, Sepsi OSK. „Tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz, hiszen ez volt a Juventus utolsó lehetősége, hogy életben tartsa bennmaradási esélyeit. Örülök a győzelemnek, és nagyon elégedett vagyok a fiúkkal. Erős csapatot sikerült összehozni, amelyet értékes és karakteres játékosok alkotnak.

Bár csak 2–1-re győztünk, több lehetőségünk is volt a gólszerzésre, a mérkőzés egyes szakaszaiban pedig látványosan játszottunk.

A győzelmet a születésnapját ünneplő Fülöpnek ajánljuk, aki ma is kiválóan játszott, képes maga után húzni az egész csapatot. Még hátravan három meccsünk, és a célunk most már az, hogy az alsóház második helyén végezzünk, amihez nagyon közel is állunk.”

•  Fotó: Sánta Imre

Fotó: Sánta Imre

Marius Baciu, Juventus. „Ez a mérkőzés a végső lehetőség volt számunkra, hogy a hátralevő három meccstől esetleg még reméljünk valamit. Voltak jó periódusaink a játék ideje alatt, de nagyon nehéz, amikor mindkét félidő elején gólt kapsz. Ennek ellenére több játékosom is felemelkedett az elvárt szintre, és megfelelő volt a hozzáállásuk is.

Úgy gondolom, hogy egy döntetlent megérdemeltünk volna. Gratulálok a Sepsinek a nagyon jó sorozatért, nagyszerű közönséget találtam itt, megérdemlik, hogy az élvonalban maradjanak.

Labdarúgás, 1. Liga, rájátszás, 11. forduló, Sepsiszentgyörgy, 4000 néző:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Bukaresti Juventus 2–1 (1–1),
gólszerzők: Fülöp (6.), Ursu (52.), illetve Leca (16.).
Sepsi OSK: Niczuly – Dalmau, Viera, Ursu, Sato (Oliveira, 82.) – Ghinga, Petrović, Fülöp, Tandia, Hamed (Dima, 71.) – Hadnagy (Simonovszki, 60.). Edző: Eugen Neagoe.
Juventus: Drăghia – Kardes (Neacșu, 83.), Walace, Leca, Ștefan – Simion, C. Petre (Balgiu, 64.), Băjenaru, Ciobanu, Nicoară (Constantinescu, 58.) – Drăghici. Edző: Marius Baciu.
Sárga lap: Viera (84.), illetve Leca (44.), Ene (63.).
Játékvezetők: Iulian Călin (Pitești), Mihai Artene (Vaslui), Mărchidanu Marius (Brăila).

További mérkőzések a 11. fordulóból:
Concordia Chiajna–Bukaresti Dinamo – szombat, 21.45
FC Voluntari–FC Botoșani – vasárnap, 17 óra
Temesvári Poli–Medgyesi Gaz Metan – hétfő, 21.45

Felsőház, 10. forduló (utolsó):
Jászvásári Poli–CSU Craiova – vasárnap, 20.45
FCSB–Astra Giurgiu – vasárnap, 20.45
Kolozsvári CFR–FC Viitorul – vasárnap, 20.45

Ranglista:
1. Kolozsvári CFR 47 pont
2. FCSB 46
3. Viitorul 35
4. Craiova 35
5. Astra Giurgiu 33
6. Jászvásár 24
...
7. Dinamo 44
8. Sepsi OSK 32
9. Botoșani 32
10. Chiajna 26
11. Medgyes 25
12. Voluntari 24
13. Temesvár 22
14. Juventus 16

•  Fotó: Sánta Imre

Fotó: Sánta Imre

•  Fotó: Sánta Imre

Fotó: Sánta Imre

•  Fotó: Sánta Imre

Fotó: Sánta Imre

•  Fotó: Sánta Imre

Fotó: Sánta Imre

•  Fotó: Sánta Imre

Fotó: Sánta Imre

•  Fotó: Sánta Imre

Fotó: Sánta Imre

•  Fotó: Sánta Imre

Fotó: Sánta Imre

•  Fotó: Sánta Imre

Fotó: Sánta Imre

•  Fotó: Sánta Imre

Fotó: Sánta Imre

•  Fotó: Sánta Imre

Fotó: Sánta Imre

•  Fotó: Sánta Imre

Fotó: Sánta Imre

•  Fotó: Sánta Imre

Fotó: Sánta Imre

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Mégsem a pénz az úr: vissza kell állítani a „magyar világ” egyik épített örökségét

Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Papírforma eredményekre és látványos meccsekre számít a sepsiszentgyörgyi bunyós

A labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjének hajrájához érkeztünk, péntek este és szombat hajnalban újabb három mérkőzést rendeznek. Ezúttal Toró Ákost, a sepsiszentgyörgyi bunyóst kértük fel, hogy tippelje meg a párharcok végkimenetelét.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Korábbi csapatához igazolt Bara Levente

A Szatmárnémeti Olimpia VSK csapatánál folytatja a székelyudvarhelyi középpályás. Bara Levente három év után újra a klub színeiben játszik.

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!