
Hat gól született az összecsapáson, az első félidőt a vendégek nyerték 2–1-re, a második játékrészt pedig a hazaiak 3–0-ra. A vezetőedzők szerint nem az eredmény volt a fontos, hanem a csapatépítés, a felkészülés.
Az SZFC mindkét játékrészben különböző csapatot küldött pályára. Az első félidőben a Somogyi – Csiszer, Kovács, Berkeczi, Zsombori, Tankó, Pál, Györgydeák, Székely, Vékás, Jankó felállásban játszottak, a második félidőben pedig a Bencze – Marucza, Vulpe, Stăncuțu, Solymosi, Izmană, Dinu, Viorică, Taciuc, Jovu, Jakab összetételben futballozott a hazai gárda.
Az SZFC hazai környezetben folytatja a felkészülést, szerdán délután 6 órától az FK Csíkszereda 2. ligás együttesét fogadja az udvarhelyi stadionban.
Az FK Csíkszereda U19-es alakulata csütörtökön Csallóközbe utazik, ahol részt vesz a Dunaszerdahelyen megrendezendő MOL Kukkonia Cup küzdelmein. A felvidéki felkészülési tornán hat ország nyolc ifjúsági csapata méri össze tudását: az osztrák Austria Wien, a cseh Sigma Olomouc, a székelyföldi FK Csíkszereda, a délvidéki Osijek (Eszék), a Puskás Akadémia, a szlovákiai Nagymihály (Michalovce) és a délvidéki Topolya együttese.

Labdarúgás, felkészülési mérkőzés:
Székelyudvarhelyi FC–FK Csíkszereda (U19) 4–2 (1–2)
Gólszerzők: Pál Kristóf, Alexandru Taciuc, Cătălin Dinu és Adrian Viorică, illetve Marius Corbu és Gergely Botond.

Mészáros Alpár, az SZFC vezetőedzője: „A felkészülés elején járunk, ahol az eredmény nem számít, nem kap nagy hangsúlyt, ezért minden csapattag játéklehetőséget kapott, mindkét félidőben más-más felállásban küldtem pályára az együttest. Csapatot építünk, ezen dolgozunk. Teljes gőzzel folytatódik a felkészülés, szerdán este a 2. ligás FK Csíkszeredát fogadjuk.”
Dusinszki Zoltán, az FK U19-es csapatának vezetőedzője: „Nagyon hasznos mérkőzést játszottunk, ez volt az első felmérőnk. A csapat most alakult, a tavalyi U17-es és U18-as együttesekből állítottuk össze az idei U19-es gárdát. A felkészülés elején tartunk, még sok munka vár ránk, amíg a fiúk összeszoknak.”
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!