
A mezőny legjobb csapatát, a feljutásra pályázó Besztercei Gloriát fogadta pénteken délután a sereghajtó Marosvásárhelyi SE a labdarúgó 3. Liga 9-es csoportjának 8. fordulójában.
Az első félidőben a vásárhelyiek kétgólos hátrányba kerültek, a vendégek mindkét találatát megelőzően nagy hazai helyzetek maradtak ki. Hasonló volt a játék a szünet után is, amikor a bordó-fehérek kapufát lőttek, ezután pedig a Gloria újra eredményes volt és háromra növelte az előnyét.

Néhány perccel később szépített a Marosvásárhelyi SE Clinton Osei góljával, majd a hajrában a ghánai támadó – csakúgy, mint egy héttel ezelőtt a Kolozsvári Viitorul ellen – duplázott. Az egyenlítő találatot viszont már nem tudta megszerezni a marosvásárhelyi csapat, amely így 3–2-re alulmaradt.

A Marosvásárhelyi SE megbízott edzője, Fekete Károly a mérkőzés után úgy nyilatkozott, tudták, hogy kivel lesz dolguk, hiszen Beszterce a legjobb csapat a csoportban, és mivel az előző fordulóban otthon veszítettek, mindenképpen azért jöttek, hogy elvigyék a három pontot, ami sikerült is nekik.

„Mi kihagytuk a helyzeteinket, ők gólokat szereztek” – mondta a kapusedző, utalva arra, hogy a Gloria mindegyik találata előtt nagy lehetőségek maradtak ki. „A harmadik gólt követően sikerült szépíteni és visszajönni a meccsbe, ekkor a Beszterce nagyon visszazárt. Ezután uraltuk a játékot, ismét betaláltunk, ez nagy reményt adott. Még volt hátra tíz perc, de már nem volt erejük a fiúknak, hogy kiharcolják a döntetlent, pedig egy pontot megérdemeltünk volna” – fejtette ki Fekete Károly.

Közölte, elégedett a játékosok hozzáállásával, azonban többször figyelmetlenek voltak és jobban kellett volna koncentráljanak, a beszterceiek rutinos labdarúgói pedig jobban kihasználták a helyzeteiket. „Jó úton van a csapat, a helyzetkihasználáson javítaniuk kell, és szerencsére is szükségük van, ami eddig hiányzik. A következő fordulóban kötelező lenne a három pontot megszerezni a szintén gyengén teljesítő Alsógáldi Industria vendégeként, ami jót tenne a játékosok önbizalmának” – jegyezte meg.

A marosvásárhelyi együttest egymás után a második találkozón a kispadról irányító Fekete Károly megköszönte a gyenge eredmények miatt a klubtól távozott Sütő Szilárd vezetőedző, illetve Dobos Attila erőnléti edző munkáját, akik rengeteg időt és energiát belefektettek a csapat felkészülésébe, és remélte, hogy több ideig tart az együttműködésük. Mint mondta, továbbra is edzőkeresésben van a klub vezetősége, de ebben a helyzetben nehéz megfelelő szakembert találni, viszont bízik abban, hogy hamarosan sikerül megegyezni egy új szakemberrel.

A forduló előtt még a csoport élén álló Nyárádtői Unirea újabb kiszálláson maradt alul. A két fordulóval ezelőtti szászrégeni vereséget követően ezúttal 2–1-re kikapott a Kudzsiri Metalurgistul otthonában, ahol csak a hosszabbításban tudott szépíteni Victor Asaftei góljával. A nyárádtőiek ezzel a kudarccal lecsúsztak a második helyre, mivel a zsinórban hatodik győzelmét jegyző Medgyesi SK átvette a vezetést a tabellán.
A Szászrégeni Avântul hazai pályán hiába szerzett korai találatot és közel egy órán keresztül őrizte az előnyét, a Gyulafehérvári Unirea kiegyenlített, így meg kellett elégedjen a döntetlennel.
| 2023. 10. 14. 15:00 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | Besztercei Gloria Beszterce | 2-3 |
| 2023. 10. 14. 15:00 | Szászrégeni Avântul Szászrégen | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvári Unirea | 1-1 |
| 2023. 10. 14. 15:00 | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 2-1 |
| 2023. 10. 14. 15:00 | Medgyesi SK Medgyes | Alsógáldi Industria Alsógáld | 1-0 |
| 2023. 10. 15. 15:00 | Gyulafehérvári CSU Gyulafehérvári CSU | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | 4-0 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Medgyesi SK Medgyes | 8 | 6 | 1 | 1 | 10-3 | 19 |
2 | Gyulafehérvári CSU Gyulafehérvári CSU | 8 | 5 | 1 | 2 | 14-4 | 16 |
3 | Nyárádtői Unirea Nyárádtő | 8 | 5 | 1 | 2 | 14-8 | 16 |
4 | Besztercei Gloria Beszterce | 8 | 4 | 3 | 1 | 19-8 | 15 |
5 | Kudzsiri Metalurgistul Kudzsir | 8 | 4 | 2 | 2 | 12-13 | 14 |
6 | Gyulafehérvári Unirea Gyulafehérvári Unirea | 8 | 2 | 3 | 3 | 9-14 | 9 |
7 | Szászrégeni Avântul Szászrégen | 8 | 1 | 3 | 4 | 7-10 | 6 |
8 | Alsógáldi Industria Alsógáld | 8 | 0 | 5 | 3 | 9-16 | 5 |
9 | Kolozsvári Viitorul Kolozsvári Viitorul | 8 | 1 | 2 | 5 | 6-20 | 5 |
10 | Marosvásárhelyi SE Marosvásárhelyi SE | 8 | 1 | 1 | 6 | 13-17 | 4 |
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
A magyar tudomány és kultúra képviselői munkájuk és alkotásaik által összefognak minket, erősítenek, építenek és gyarapítanak mindannyiunk javára – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán szombaton az Országházban.
Ismét benyújthatják a külhoni magyar oktatási intézményekbe járó diákok szülei a Szülőföldön magyarul program támogatási kérelmét. A 2025/2026-os tanévre diákonként bruttó 100 ezer forint jár, a jelentkezéseket elektronikus úton várják.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!