Bár az első félidőben is fölényben játszott a magyar kupagyőztes, akkor nem sikerült vezetést szereznie, csak emberelőnybe került, ezt kihasználva pedig a második játékrészben Böde Dániel fejesével jutott előnyhöz. A rivális kilenc játékossal maradt az utolsó bő fél órára, ezt pedig a Paks kihasználta, a hosszabbításban két gólt is Szabó Bálint és Tóth Barna révén.
A visszavágót jövő kedden rendezik Podgoricában. A párharc győztesére a cseh Mlada Boleslav és az izraeli Hapoel Beer-Seva továbbjutója vár a következő, immár főtáblára kerülésért sorra kerülő negyedik selejtezőkörben.
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.
Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!