Hirdetés

Nyolcból hatan még talpon maradtak, velük találkoznak a román és magyar csapatok az európai kupákban

Nehéz ellenfelet kapott a Kolozsvári CFR az Európa-ligában
Fotó: Facebook/Kolozsvári CFR

Lezárult az újabb selejtezőkör a nemzetközi kupaporondon, ahol ezúttal is akadt néhány meglepetés. Az FCSB búcsúzott a Bajnokok Ligájától, de három magyar és két román csapat továbbjutott a következő fordulóba.

2025. augusztus 02., 17:55

A két ország együtteseinek eredményei közül a legnagyobb meglepetést az FCSB kiesése jelentette: a bukarestieket kettős győzelemmel ejtette ki az észak-macedón Shkëndija. A fővárosi gárda így a második számú európai kupasorozatban, az Európa-ligában folytatja.

Hirdetés

Az FCSB következő ellenfele a koszovói Drita, a párharc esélyese továbbra is Elias Charalambous együttese. Az odavágót Bukarestben rendezik augusztus 7-én, a visszavágóra egy héttel később kerül sor.

Kapcsolódó

Az Európa-ligában a Kolozsvári CFR is állva maradt: a román bajnoki ezüstérmes hosszabbítás után búcsúztatta a svájci Luganót. A következő körben viszont még nehezebb rivális következik, a portugál Braga személyében. A luzitánok két kínkeserves meccsen, a Levszki Szófia ellen hosszabbításban harcolták ki a továbbjutást. A CFR augusztus 7-én hazai pályán kezd, majd egy héttel később idegenben vívja a visszavágót.

Kapcsolódó

A Konferencia-ligában az Universitatea Craiova is sikerrel vette az akadályt, miután meggyőző játékkal búcsúztatta az FK Sarajevót. A következő körben a szlovák Trnava ellen folytatja – a párharc első mérkőzésére szintén augusztus 7-én kerül sor.

Gólzáporos párharcot követően továbbjutott a Fradi •  Fotó: Fradi.hu Galéria

Gólzáporos párharcot követően továbbjutott a Fradi
Fotó: Fradi.hu

Négyből három magyar csapat továbbjutott

A magyar klubok összességében meggyőző teljesítményt nyújtottak: a Ferencváros a Bajnokok Ligájában két látványos győzelemmel ejtette ki az örmény Noah együttesét. A Konferencia-ligában a Paks és a Győri ETO is továbblépett, míg egyedüliként a Puskás Akadémia búcsúzott, miután nem bírt a ciprusi Arisszal.

Kapcsolódó

A Fradi a következő BL-selejtezőkörben a bolgár Ludogorec ellen lép pályára, míg a Paks az ukrán Zsitomirral csap össze, a Győr pedig a svéd AIK Stockholm ellen bizonyíthat.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A kiütés ellenére sem kritizálta játékosait az FK Csíkszereda edzője

Az FK Csíkszereda 5–1-es vereséget szenvedett az Aradi UTA vendégeként a Szuperliga 8. fordulójában. A súlyos kudarc ellenére Szabó István vezetőedző nyugodtan értékelt, és úgy véli, elsősorban szakmai szempontból kell alaposan elemezniük a történteket.

Kirakták a török klubtól a Sepsi OSK korábbi csapatkapitányát

Mindössze három mérkőzés jutott Florin Ștefannak a török élvonalban, miután a Gaziantep hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott a Sepsi OSK korábbi csapatkapitányával.

Székelyhon

Egy autóroncs, egy megrongált ház és egy rejtély Szentegyházán: még az utas sem tudja, ki vezette a kocsit

Lakóház sarkának ütközött egy autó vasárnap éjszaka Szentegyházán. Mire a rendőrök kiérkeztek a helyszínre, senkit nem találtak a járműben, a közelben tartózkodó 29 éves férfi pedig azt állította, hogy ő csak utas volt.

`
Krónika

Ami román közegben vitát robbantott ki, az az erdélyi magyar iskolák esetében természetes

Miközben Kolozsváron román közegben politikai vitába torkollt, hogy a tanfelügyelőség a tanévkezdés alkalmából ortodox misét „ajánlott” a román iskolák figyelmébe, a magyar tanintézetek esetében ez a kérdés nem okoz problémát.

Krónika

Drágít a legolcsóbb áramszolgáltató

Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.

Főtér

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

Ez is érdekelheti

Kirakták a török klubtól a Sepsi OSK korábbi csapatkapitányát

Mindössze három mérkőzés jutott Florin Ștefannak a török élvonalban, miután a Gaziantep hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott a Sepsi OSK korábbi csapatkapitányával.

Remek formája meghozta az eredményt, Marius Corbu bekerült a román válogatott bő keretébe

Gheorghe Hagi kihirdette a román labdarúgó-válogatott következő négy mérkőzésére szóló bővített keretét, amelyben Marius Corbu is helyet kapott. A Ferencváros középpályása ezzel minden eddiginél közelebb került a felnőtt szintű bemutatkozáshoz.

Három mérkőzésen játszott, még nem volt kezdő az FK Csíkszereda korábbi sztárja

Sajtóhírek szerint remekül érzi magát új állomáshelyén az FK Csíkszereda volt játékosa, Anderson Ceará. A brazil szélső a National Bank of Egypt SC színeiben eddig három mérkőzést játszott, egyiket sem kezdőként.

Zártkapus lesz a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzés

Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.

A Juventus és a Milan is a Ferencváros ellenfelei között az Európa Ligában

Megismerte ellenfeleit a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga főtábláján. A magyar bajnoki ezüstérmes többek között két olasz topcsapattal, a Juventusszal és a Milannal is találkozik.

Corbu góllal repítette az FTC-t az EL-főtáblára, drámai módon búcsúzott a Craiova

Betalálnia sem sikerült Örményországban az Universitatea Craiovának, amely a hajrában kapott góllal búcsúzott az Európa Ligától. A Ferencváros magabiztosan verte török ellenfelét, a sikerből Marius Corbu góllal vette ki a részét.

Izlandon debütál a nemzetközi porondon az FK Csíkszereda női csapata

Fennállása első nemzetközi kupamérkőzésére készül az FK Csíkszereda női labdarúgócsapata. Kollár Péter együttese szerda este az izlandi Breidablik UBK otthonában kezdi meg szereplését az UEFA női Európa-kupában.

A BL rájátszásának egyik visszavágóját vezeti Kovács István

Újabb fontos Bajnokok Ligája-mérkőzésen fújja a sípot Kovács István: a nagykárolyi bíró a Sabah Baku–Hapoel Beer Sheva párharc keddi visszavágóját vezeti a sorozat rájátszásában.

A Fradi nyert Törökországban, a Craiova nem bírt örmény ellenfelével

Nem tudta kihasználni a hazai pálya előnyét az Universitatea Craiova az Ararat-Armenia ellen, míg a Ferencvárosi TC győzni tudott a Trabzonspor otthonában. A magyar gárda így előnyből várhatja az Európa Liga-selejtező playoffjának visszavágóját.

Elismerik a teljesítményüket – Európa élmezőnyében a romániai játékvezetők

Miközben a romániai játékvezetők teljesítményét hazai szinten több kritika éri, nemzetközi megítélésük továbbra is kifejezetten kedvező: Románia négy bíróval képviselteti magát az európai élmezőnyben.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!