Javában zajlik a labdarúgó 2. Liga alsóházi rájátszása, a csapatok pedig a végjátékhoz érkeztek: már csak egy forduló van hátra. Bár több kérdés még nyitott, három kieső kiléte már eldőlt.
Az A csoportban a Marosvásárhelyi ASA áll az élen, miután a hétvégén magabiztos győzelmet aratott a Ceahlăul Piatra Neamț ellen, és visszavette a vezetést a Metalul Buzău előtt. Épp ez a vereség pecsételte meg a karácsonkői együttes sorsát, amely öt ponttal marad el a hatodik helyezett Bukaresti Dinamo SK-tól, így matematikailag is kiesett.
Szintén biztos búcsúzó az AFC Câmpulung Muscel. Az Argeș megyei gárda már az idény során is komoly problémákkal küzdött, a rájátszásban pedig hat mérkőzésen mindössze egy pontot szerzett, így hamar eldőlt a kiesése.
Az is biztossá vált, hogy a Bukaresti Dinamo SK osztályozót játszik a bennmaradásért. A fővárosiak a hatodik helyen állnak 25 ponttal, és már nem érhetik utol az előttük álló Besztercei Gloriát.
Az első hely sorsa az ASA és a Metalul Buzău között dől el, míg a Jászvásári Poli, a CSM Slatina és a Gloria már biztos bennmaradónak tekinthető.
A B csoportban jóval bonyolultabb a helyzet. Az első helyért még három csapat harcol: a Bákói FC 42 ponttal vezet, de szorosan követi a Concordia Chiajna és a Resicabányai CSM (egyaránt 40 ponttal).
A kiesők közül itt egyelőre csak a CS Tunari sorsa dőlt el. Az Ilfov megyei együttes a Szatmárnémeti VSK elleni döntetlennel végleg lemondhatott a bennmaradásról, mivel két riválisát már biztosan nem tudja megelőzni.
A Sellenberki SK még reménykedhet, ám nehéz helyzetben van: az utolsó fordulóban az éllovas Bákói FC-t fogadja, miközben riválisainak kedvezőbb a sorsolása.
A Szatmárnémeti VSK jelenleg a hatodik helyen áll, de pontegyenlőség esetén az alapszakasz eredményei dönthetnek, ami számukra kedvezőtlen lehet, ráadásul az utolsó fordulóban az első helyre pályázó Concordia ellen kell bizonyítania.
Egyedül a CS Afumaţi dőlhet hátra: az Ilfov megyei együttes biztosan a negyedik helyen zárja a pontvadászatot.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!