A címvédő Konstancai Farul kiemelkedett a szezon során, hiszen ellentmondást nem tűrően menetelt, egyedül az FK Csíkszereda tudott pontot szerezni az alapszakaszgyőztes együttestől, még szeptember végén játszottak egymással gól nélküli döntetlent a tenger partján. A Farul novemberben visszavágott és 3–0-s győzelmével elvitte a pontokat Csíkszeredából, ez egyben az FK veretlenségi sorozatának a végét is jelentette.
A csíkiak a második helyen végeztek az alapszakaszban, ez nagyban köszönhető annak is, hogy az utolsó fordulóban izgalmas csatában 3–2-re nyertek a rekordbajnok Kolozsvári U vendégeként, így a fehér-feketéket a harmadik helyre tolták.
A felsőházi rájátszásba az alapszakasz végén az első négy helyezett jutott be, a kvartettet a Besztercei Gloria teszi teljessé. A beszterceiek csak megnehezíteni tudták a nagyok dolgát, pontot egyiktől sem tudtak szerezni. A felsőházban nehezen elképzelhető, hogy beleszólhatnak majd a dobogóért folytatott harcba.
Tizenkét forduló vár a csapatokra, a Farul (40 pont) az FK előtt (35) ötpontos előnnyel kezdi majd meg február közepén a rájátszást, az U kissé lemaradva várja a rajtot (31), míg Beszterce (24) gyakorlatilag esélytelenként.
Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a Farul az előző idényben kilencpontos hátránnyal kezdte a felsőházi rájátszást, végül három fordulóval a vége előtt már bajnok lett. A tavalyi alapszakaszgyőztes Temesvár azóta a 2. Ligában szerepel.
Az alsóházban szereplő együttesek nem tudtak beleszólni a felsőházba jutottak dolgába, az első négy egyetlen pontot sem hullatott a hátsó négyessel szemben, rendre kiütéses győzelmeket arattak ellenük.
Az alsóházban tavasszal nagy valószínűséggel Szamosújvár (16 pont) csapata diktálja majd a ritmust, velük lépést tarthat a Székelyudvarhelyi Vasas Femina (11). Gyulafehérvár (5) egy szinttel alacsonyabb színvonalat képvisel az első kettővel szemben, míg a sereghajtó Hermannstadt (1) lefelé lóg ki az élvonalból. Amúgy nem csoda, hogy több csapat sem üti meg a Szuperliga szintjét, mivel az előző idény végén négy klub lépett vissza/esett ki az élvonalból (Temesvári Poli, CSM Alexandria, Banat Girls és Marosvásárhelyi SE), helyüket pedig a 2. Ligából felkért együttesekkel töltötték fel.
Most kéthónapos szünet következik, a felsőházi rájátszás február 16-án, míg az alsóház március elején kezdődik. A csapatok két oda-visszavágó kört játszanak, azaz négyszer találkoznak majd egymással.
Női labdarúgó Szuperliga, rájátszás, 1. forduló:
Felsőház: február 16-án FK Csíkszereda–Kolozsvári U, Konstancai Farul–Besztercei Gloria.
Alsóház: március 2-án Szamosújvári Atletic Olimpia–FC Hermannstadt, Székelyudvarhelyi Vasas Femina–Gyulafehérvári Unirea.
| 2024. 12. 08. 13:00 | Konstancai Farul (nők) Farul | Szamosújvári Atletic Szamosújvár | 12-0 |
| 2024. 12. 09. 11:00 | AFC Hermannstadt (nők) Hermannstadt (nők) | Besztercei Gloria (nők) Besztercei Gloria (nők) | 1-6 |
| 2024. 12. 09. 13:00 | Kolozsvári U FC (nők) Kolozsvári U FC (nők) | FK Csíkszereda (nők) FK Csíkszereda | 2-3 |
| 2024. 12. 08. 11:00 | Gyulafehérvári Unirea (nők) Gyulafehérvári Unirea (nők) | Székelyudvarhelyi Vasas Femina Vasas Femina | 1-1 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!