Küzdelmes volt az 5. Liga udvarhelyszéki csoporjának rangadója, az éllovas Lövéte a második helyezett Szentléleket fogadta. Előbb a vendégek, majd a hazaiak vezettek, végül igazságos döntetlen született. A két együttes mögé felzárkózott Szentábrahám, miután kétgólos hátrányból fordítva legyőzte Oklándot.
A Parajdnak ezúttal sem sikerült nyernie, Farkaslakán kevesebb mint tíz perc után a hazaiak két góllal vezettek. Innentől előnyük megtartására törekedtek, a címvédő csak egyet tudott lefaragni hátrányából. Varság sem találja a győzelemhez vezető utat, Malomfalván kapott ki három góllal.
A 6. Ligában két csapat száz százalékos maradt, Bögöz és az épp szabadnapos Etéd, az egész körzetis mezőnyben csak ők nem vesztettek még pontot az idei szezonban. Volt egy rangadó is, Alsósófalva Csekefalvát fogadta. A meccsen a vendégek kapusa volt a legjobb, ám ő sem volt elég a pontszerzéshez, hiszen a hazaiak jobban akarták a győzelmet, és ezt sikerült is elérniük.
Labdarúgó 5. Liga, Udvarhelyszéki csoport, 3. forduló
Máréfalva–Zetelaka II. 6–1 (2–1),
gólszerzők Tófalvi Tihamér (16.), Péter Imre (44.), Balog Zsolt (61., 75.), Kolozsi Hunor (67.), Simma Csanád (70., öngól), illetve Simma Emil (30.);
Farcád–Homoródalmás 1–2 (1–0),
gólszerzők Monár Károly (9.), illetve Bogdán Zsolt (49., 80.);
Lövéte–Szentlélek 2–2 (1–1),
gólszerzők Kelemen Emil András (35., 60.), illetve Miklós Levente (20.), Hajdó István (66.);
Malomfalva–Varság 3–0 (1–0),
gólszerzők Tankó Zoltán (32.), Simó Róbert (56.), Tankó Lóránd (89.);
Farkaslaka–Parajdi SK 2–1 (2–1),
gólszerzők Szőke Alpár (3.), Miklós Árpád (6.), illetve Ungvári Bence (19.);
Szentábrahám–Oklánd 4–2 (2–2),
gólszerzők Boda Krisztián (32., 43., 90+3.), Murvai István (69.), illetve Miklós Lóránd (24.), Egyed Csongor (27.).
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Lövéte Lövéte | 3 | 2 | 1 | 0 | 8-4 | 7 |
2 | Szentlélek Szentlélek | 3 | 2 | 1 | 0 | 10-7 | 7 |
3 | Szentábrahám Szentábrahám | 3 | 2 | 1 | 0 | 6-3 | 7 |
4 | Malomfalva Malomfalva | 3 | 2 | 0 | 1 | 9-3 | 6 |
5 | Máréfalva Máréfalva | 3 | 2 | 0 | 1 | 12-7 | 6 |
6 | Farkaslaki SE Farkaslaka | 3 | 2 | 0 | 1 | 6-5 | 6 |
7 | Homoródalmási Homoród Homoródalmás | 3 | 1 | 1 | 1 | 3-4 | 4 |
8 | Farcád Farcád | 3 | 1 | 0 | 2 | 7-7 | 3 |
9 | Oklánd Oklánd | 3 | 1 | 0 | 2 | 8-12 | 3 |
10 | Zetelaka II. Zeteleka | 3 | 1 | 0 | 2 | 3-9 | 3 |
11 | Parajdi SK Parajdi SK | 3 | 0 | 0 | 3 | 3-7 | 0 |
12 | Varság Varság | 3 | 0 | 0 | 3 | 4-11 | 0 |
Nagygalambfalva–Siménfalva 3–1 (1–0),
gólszerzők Pap András (5.), Albert Attila (55.), Piroska Jenő (65.), illetve Pálfi Attila (83.);
Kobátfalva–Homoródszentpál 3–6 (2–3),
gólszerzők László Attila (11., 27.), Osváth Jenő Attila (78.), Bencze Attila (7., 82.), Lőrinczi Botond László (14.), Máthé József (22.), Vass László (58.), Kovács Béla (86.);
Bögöz–Korondi Ifjúság 4–0 (3–0),
gólszerzők Sükei László (8., öngól), Székely Dániel Dávid (21.), Zoltán Ferenc (30.), Forgaci Zsolt (88.);
Gagy–Bogárfalva 0–0;
Kápolnás–Homoródszentpéter 6–0 (5–0),
gólszerzők Elekes Tibor (5.), Gedő József (12.), Kele Krisztián Leó (34.), Both Lajos (40., 41., 76.);
Alsósófalva–Csekefalva 2–1 (0–0),
gólszerzők Hajdu Szabolcs (81.), Fülöp László Barna (83.), illetve Szabó Mátyás (89.);
Etéd szabadnapos volt.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Bögöz Bögöz | 3 | 3 | 0 | 0 | 11-0 | 9 |
2 | Alsósófalva Alsósófalva | 3 | 2 | 1 | 0 | 9-5 | 7 |
3 | Kápolnás Kápolnás | 3 | 2 | 0 | 1 | 12-3 | 6 |
4 | Etéd Etéd | 2 | 2 | 0 | 0 | 10-1 | 6 |
5 | Csekefalva Csekefalva | 3 | 2 | 0 | 1 | 10-4 | 6 |
6 | Nagygalambfalva Galambfalva | 3 | 2 | 0 | 1 | 9-9 | 6 |
7 | Homoródszentpál Homoródszentpál | 3 | 1 | 1 | 1 | 9-11 | 4 |
8 | Gagy Gagy | 3 | 1 | 1 | 1 | 5-7 | 4 |
9 | Korondi Ifjúság Korondi Ifjúság | 3 | 1 | 0 | 2 | 6-8 | 3 |
10 | Bogárfalva Bogárfalva | 3 | 0 | 1 | 2 | 3-5 | 1 |
11 | Kobátfalva Kobátfalva | 2 | 0 | 0 | 2 | 5-11 | 0 |
12 | Siménfalva Siménfalva | 2 | 0 | 0 | 2 | 1-11 | 0 |
13 | Homoródszentpéter Szentpéter | 3 | 0 | 0 | 3 | 0-15 | 0 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!