HIRDETÉS

Harmadosztályos szereplésért harcol a Gyergyószentmiklósi VSK

Jövőre egy osztállyal fennebb játszana a VSK • Archív fotó: Gergely Imre

2018. augusztus 24., 09:50

Pár éve még a labdarúgócsapat léte is kérdéses volt Gyergyószentmiklóson, aztán a múlt szezonban stabilizálódott a helyzet, idén pedig már kijelentették: céljuk a megyei bajnokság megnyerése és a 3. Ligába való feljutás kiharcolása.

2018. augusztus 24., 09:50

Egy hét múlva rajtolnak a küzdelmek a Hargita megyei labdarúgó 4. Liga keleti csoportjában, ahol idén is a Gyergyószentmiklósi VSK és a Gyergyószárhegyi Bástya képviseli a Gyergyói-medence fociját. Az egykori Jövő helyére lépett VSK a megyei színtért elhagyva fennebb lépne. Bő keretet állítanak össze.

A névsor még nem végleges – közölte Rokaly Attila, a csapat ügyintézője. Több játékossal megállapodtak már, és másokkal is folyamatban vannak a megegyezések, de míg a szerződések meg nem köttetnek, nem beszélnek konkrét nevekről.

HIRDETÉS

A tavalyi kerethez képest idén mintegy tíz új játékosa lesz a Gyergyói VSK-nak, így a teljes létszám harminchárom főre nő.

A keretben egyébként többen vannak, akik kispályán is játszanak, mások mellett Gergely Róbert, Nagy Zsolt és Cioată Flavius is két „fronton” teljesít.

Továbbra is a VSK játékosa a csíkszeredai Szőcs László, azonban Tankó Levente és Paltán Roland a Csíkszeredai Imperial Wetnél folytatja, a hazai futsalélvonalban. Fodor Tamás súlyos sérülése után lábadozik, remélik, hamarosan ő is Andrei Țepeș edző-játékos rendelkezésére tud állni.

Kapcsolódó

Rokaly Attila elmondta, az érkező játékosok és a hazai nevelésű labdarúgók nagy többsége is fiatal, akikre a jövőben is tudnak majd számítani,

a következő szezonban a 3. Ligában, hiszen ez a cél: a megyei bajnokság megnyerése és a feljutás kiharcolása.

Mindehhez a VSK-t fenntartó gyergyószentmiklósi önkormányzat segítségére is szükség van, és a támogatásra megvan az ígéret.

Egyelőre nem ismeri pontosan a megyei bajnokság keleti csoportjában szereplő csapatok játékerejét, de Rokaly úgy gondolja, a Gyergyószentmiklósi VSK-nak minden esélye megvan arra, hogy a kitűzött célokat elérhesse.

Aggasztja viszont, hogy rossz híreket kapott: úgy tudja, az előzetesen összeállt mezőnyből két együttes is visszalépett, és így nyolccsapatos lesz a bajnokság. Így nehéz elérni azt, hogy sok jó mérkőzést vívjanak a résztvevők.

Ha igazak az értesülések, akkor újra kell majd gondolni a bajnokság lebonyolításának rendszerét, és új sorsolásra is szükség lesz.

Az viszont biztos, hogy szeptember első hétvégéjén a Szárhegyi Bástya vendége lesz a Gyergyószentmiklósi VSK.

Közel százötvenen fociznak

A különböző korosztályokban közel százötven labdarúgó játszik a Gyergyószentmiklósi Jövő és a VSK színeiben. Ez a szám ilyenkor nyáron nem végleges, az iskolakezdést követően még változik.

Mindig jelentkeznek új gyermekek, és az első őszi hónapot „próbaidőnek” tekintik, ez alatt dől el általában, hogy ki fogja folytatni, ki gondolja komolyan, hogy focizni akar. A Hargita megyei utánpótlás bajnokságaiban mindenhol indít csapatot Gyergyószentmiklós, van, ahol kettőt is.

Andrei Țepeș, Berecz Norbert, Bartis Szabolcs, Fodor Tamás és Alin Covrig foglalkozik az utánpótlással, illetve Rokaly Attila is besegít, ha szükséges. A kapusokat Portik Csaba edzi.

A Gyergyói VSK őszi programja (amennyiben nem lesz változás)

1. forduló (szeptember 1–2.): Gyergyószárhegyi Bástya–Gyergyószentmiklósi VSK
2. forduló (szeptember 9.): Gyergyói VSK–Csíkszentgyörgyi Fiság
3. forduló (szeptember 16.): Csíkszentsimoni Szefite–Gyergyói VSK
4. forduló (szeptember 23.): Gyergyói VSK–Gyimesbükki SE
5. forduló (szeptember 30.): Gyimesfelsőloki SE–Gyergyói VSK
6. forduló (október 6.): Gyergyói VSK–Balánbányai Bányász
7. forduló (október 14.): Gyergyói VSK–Csicsói Ezüstfenyő
8. forduló (október 21.): Csíkszentdomokosi Garados–Gyergyói VSK
9. forduló (október 28.): Gyergyói VSK–Maroshévízi Pro Mureșul.
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Góllal debütált a spanyol csatár – megdolgozott a három pontért a Sepsi OSK

A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.

Székely gyökerekkel rendelkező, osztrák válogatott támadót igazolt a Csíkszeredai Sportklub

Nagy bejelentést tett a Csíkszeredai Sportklub: a kék-fehérekhez csatlakozott Antal Patrick, a Vienna Capitals fiatal támadója, aki már vasárnap este pályára léphet új csapatában. A játékos édesapja 1989 előtt Csíkszeredában hokizott.

Székelyhon

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval

Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.

`
Krónika

Meggyilkoltak, majd az erdőben elástak egy székelyudvarhelyi férfit Magyarországon

Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.

Krónika

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Ez is érdekelheti

Volt hite az FK Csíkszeredának, nem maradt üres kézzel az FCSB ellen (videóval)

Az első félidőben nem sok minden történt, a második felvonásban sem volt lüktető az iram az FK Csíkszereda és az FCSB összecsapásán. Megrázta magát a bajnokcsapat, takarékos fociját a székelyföldiek megbüntették.

Az új szerzemény találatával fordított az FK Csíkszereda női focicsapata

Többet hibázott az első félidőben, a szünet után viszont összeszedte magát és lefutballozta ellenfelét az FK Csíkszereda: Herczeg Andrea és az új légiós Shala Jehona góljaival nyertek a Szamosújvári Olimpia ellen.

Az Olimpia még keresi az első pontját, a Corvinul a 2. Liga élére állt

Vezetett a sereghajtó Szatmárnémeti VSK Olimpia a labdarúgó 2. Liga hatodik fordulójának zárómeccsén a feljutásért hajtó Vajdahunyadi Corvinul ellen.

A Kolozsvári CFR újabb botlása az FK-t az utolsó helyre tolta (videóval)

Két meglepő eredményt hozott a labdarúgó Szuperliga 9. fordulójának szombati játéknapja, az Aradi UTA ismét háromgólos hátrányból állt talpra, míg a Kolozsvári CFR nem tudta legyőzni a sereghajtó Bukaresti Metaloglobust.

A KSE ragaszkodik a 3–1-es végeredményhez

Folytatódik a Kézdivásárhelyi SE remek szezon eleji sorozata, a céhes városiak zsinórban szerzett harmadik győzelmükkel vezetik a labdarúgó 3. Liga 2-es csoportját. Tovább várat magára viszont a Sepsi OSK II. első győzelme az idei kiírásban.

A korai gólok okozták a Gyergyószentmiklósi VSK vesztét

A labdarúgó 3. Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK idegenben, a CSM Bucovina Rădăuți otthonában vendégszerepelt.

Két élcsapat is botlott a 2. Ligában

Értékes pontokat veszített idegenben a Chindia Târgoviște és a Resicabányai CSM a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójának szombati játéknapján.

Góllal debütált a spanyol csatár – megdolgozott a három pontért a Sepsi OSK

A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.

A legvégén vitte be a kegyelemdöfést az SZFC

Fordulatos meccsen, emberelőnyben és a ráadásban szerzett góllal tartotta otthon a három pontot a Székelyudvarhelyi FC a Cetatea Suceava ellen a labdarúgó 3. Ligában. A hajrában Simó fejesével biztosították be a hazai sikert.

Végig koncentrálva szerezhet pontokat a bajnok ellen az FK Csíkszereda

A bajnok FCSB elleni hazai mérkőzést megelőzően nyilatkozott az FK Csíkszereda edzője és két játékosa. A piros-feketék az utóbbi időben előreléptek, de az első élvonalbeli győzelmük még várat magára.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!