„Nem tudjuk hová tenni a nyilatkozatait, nem lehet tudni, hogy ez az ember mikor komoly, vagy mikor mond vicceket. Nem estek jól a szavai, de más szempontból örülünk annak, hogy számba vett minket, és ki tudjuk venni a pénz a zsebéből, mert azt mondta, hogy 10 millió eurót fektet bele azért, hogy erősebbé tegye az FCSB-t, ha úgy látja, hogy a Sepsi húz a bajnokságra.
– közölte Hadnagy Attila, hozzátéve azt, hogy annak is örülnek, hogy sajtótájékoztatóján Becali szép hangsúllyal ki tudta mondani a Sepsi OSK nevét.
A csapat meneteléséről a háromszéki sportvezető úgy fogalmazott, még nagyon a szezon elején vagyunk, és túl merev lenne azt mondani, hogy igenis hajtanak a bajnoki címre, mert nem annyira erősek sem anyagilag, sem a játékoskeret tekintetében.
Hadnagy Attila rámutatott, a legnagyobb baj az, hogy úgy beszélt a csapatról és Orbán Viktor miniszterelnökről, mintha az ellenségei lennének, ezáltal pedig uszítja az embereket, a magyarokat a románokkal.
A Sepsi OSK sportigazgatója megjegyezte, hogy az FCSB menedzsere, Mihai Stoica viszont korrekt volt a sepsiszentgyörgyi klubbal. „Le a kalappal előtte, valósan és jól látja focit, hiszen egy nappal korábban egy televíziós műsorban szépen beszélt rólunk, elmondta az igazságot, és őt kellett volna meghallgassa a tulajdonosa is és róla vegyen példát”.
Szürreális és magyarellenes légkörről számolt be Szondy Zoltán, miután személyesen részt vett az FK Csíkszeredát sújtó Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának ülésén.
Fordulatos meccsen maradt alul a Csíkszeredai Sportklub vasárnap este a Bukaresti Steaua vendégeként: többször voltak előnyben, de a fővárosiak a végén fordítottak, megnyerték az izgalmas párharcot.
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ugyan még hivatalosan el sem kezdődött a termelés a BMW csoport legújabb gyárában, máris vannak romániai alkalmazottai, és a toborzás jelenleg is zajlik.
Bár bírság jár érte Romániában, sokan közlekednek illegálisan az erdőkben, nemzeti parkokban, védett területeken terepjárókkal, terepmotorokkal, sőt szervezett kvados túrákra is toboroznak érdeklődőket.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!