Nagy fordulat következett be a már régóta húzódó ügyben, a csütörtöki ülésén ugyanis a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) fellebbviteli bizottsága felülírta a fegyelmi biztosság korábbi döntését, miszerint a Sepsi OSK zöld asztalnál 3–0-ra megnyeri a bajnoki találkozót, és úgy határozott, hogy az első perctől újra kell játszani a mérkőzést.
„Alig fordult meg a fejünkben, hogy ez megtörténhet. Nem a mérkőzés újrajátszásáról van szó, mert nem félünk Craiovától, van olyan csapatunk, hogy le tudjuk győzni.
– fejezte ki felháborodását Hadnagy Attila a Székely Sportnak.
A Sepsi OSK sportigazgatója hangsúlyozta, egyetlen egy szabály volt, amit alkalmazni kellett volna a magyarellenes skandálások esetében, elsőre aszerint is döntöttek, ezúttal viszont eltörölték azt.
Hadnagy Attila kijelentette, hogy a történtek után ők sem állhatnak meg, mennek tovább és a Nemzetközi Sportdöntő Bírósághoz (TAS) fordulnak, mert ebben az országban nincs törvény, azaz van, a dzsungel törvénye, mindenki a saját feje után csinál mindent, hiszen úgysem lesz semmilyen következménye.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!