Nemes rendezvénynek adott otthont hétfőn délután Illyefalva, a falu kultúrotthonában tartották a 68. Nemzetközi Sporttörténeti Konferenciát. Az esemény a székely himnusszal indult, majd Csíki András, Hargita megye sportigazgatója tartott előadást a háromszéki sportolók olimpiai szerepléséről.
Ezt követően Horváth Vilmos olimpiatörténész beszélt az olimpiák és a vallás kapcsolatáról. Végül a Sepsi OSK sportigazgatója, Hadnagy Attila és kapusa, Fejér Béla válaszoltak a kérdésekre. A beszélgetést Csinta Samu moderálta.
A beszélgetés elsőként a magyarsághoz kötődő megítélésről szólt. Hadnagy Attila elmondta, játékosként sosem tapasztalt hátrányt, könnyen beilleszkedett román vidékeken is, és sokszor teljesítménye miatt szerették meg. Sportigazgatóként viszont már érezhetőbb az ellenszél, elég az FCU Craiova elleni találkozóra gondolni, amelyet magyargyűlölő rigmusok miatt szakítottak félbe. „A szabályok szerint nekünk kellett volna 3–0-val nyernünk, végül azonban újra kellett játszani a meccset” – jegyezte meg.
Hozzátette: szerették volna, ha főként magyar játékosok alkotják a keretet, de ez a Szuperligában nem megvalósítható.
– fogalmazott.
Fejér Béla elárulta, fiatalként nehézséget jelentett számára, hogy alig beszélte a román nyelvet. „Az U19-es válogatottnál hallottam olyat, hogy idejön, de nem is beszél románul.
– árulta el a rutinos kapus.
Hadnagy Attila kitért arra a pletykára is, miszerint a Sepsi OSK azért esett ki az élvonalból, mert az FK Csíkszereda feljutott. „Nem hiszem, hogy így van. A kiesést inkább mentális tényezők okozták. Az alsóház teljesen tönkretette fejben a játékosokat, akik korábban komoly eredményeket értek el.”
A Sepsi OSK idei szezonjáról elmondta: a keret szinte teljesen kicserélődött, sok sérülés nehezítette a munkát, és voltak, akik fizikailag sem voltak felkészülve. „Mostanra mindenki egészséges, a gárda összeállt. Hét forduló után is az jár a fejünkben, hogy csak a feljutás feledtetheti a tavalyi kiesést. Az igazi erőfelmérő a Steaua elleni meccs lesz, mert az előző fordulókban kötelező győzelmeket arattunk” – mutatott rá a Sepsi OSK sportigazgatója.
A szezon elején lesérült Fejér Béla hozzátette: kívülről nagyon nehéz nézni a társakat, nagyon szeretne segíteni a csapatnak, de legalább a keret mostanra stabilizálódott.
A szurkolói kritikákról Hadnagy úgy fogalmazott:
– jegyezte meg Hadnagy Attila.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!