A végéhez közeledik, kedden játsszák az utolsó csoportmeccseket a 2024-es labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezőjében, vagy egyszerűen az Euro 2024-re. Ez lesz a 17. Eb a sorban, amelyet az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szervez. A tornát 2024. június 14. és július 14. között rendezik Németországban.
A huszonnégyes mezőnyben biztosan ott lesz mind a magyar, mind pedig a román labdarúgó-válogatott.
Elkerülték eddig egymást
A magyar labdarúgó-válogatott fennállása során négy eddigi kontinenstornára jutott ki: 1964-ben bronzérmet szerzett Spanyolországban – igaz, azt az Eb-t négy csapattal rendezték –, 1972-ben negyedik lett. Aztán nagy szünet következett, 2016-ban és 2020-ban volt ott a nemzeti együttes a tornán.
Románia épp akkor harcolta ki az Eb-szerepléseket, amikor a magyarok távolmaradtak. Az első tornájukra 1984-ben jutottak ki, amikor a keretben ott volt Bölöni László is. A második kontinestorna az „aranygenerációé” volt, az 1996-os Európa-bajnokság viszont számukra gyengére sikerült, annak tükrében, hogy a 94-es vébén remekeltek. A 2000-es holland-belga közös rendezésű Eb-n érték el az eddigi legjobb eredményüket. A német, portugál és angol csoportból továbbjutva a negyeddöntőben az olaszok állították meg Hagiékat. Legutóbb pedig a nyolc évvel ezelőtti tornán voltak ott, ekkor két döntetlent összegezve a csoportban búcsúztak.
Ennek tükrében eddig egyetlen olyan labdarúgó Európa-bajnokság a 2016-os volt, amelyikre egyaránt kijutott a magyar és a román válogatott is. Ekkor viszont elkerülték egymást, más csoportokba kerültek, a magyar továbbjutott, a román pedig búcsúzott a három összecsapást követően.
Így a jövő évi lehet az első, ahol valamelyik szakaszban találkozhatnak.
A jegyértékesítés első fázisa lejárt
2023. december 4-én, két nappal a csoportsorsolás után indul a jövő évi, németországi labdarúgó Európa-bajnokságra szóló jegyek értékesítésének második szakasza.
Addigra huszonegy válogatott szerez indulási jogot a kontinensviadalra, és ezen együttesek szurkolói juthatnak belépőhöz. A következő értékesítési szakasz jövőre esedékes, amikor mind a 24 résztvevő ismert lesz.
Az első körben 1,2 millió jegyet adtak el a szervezők a jelentkezők között, ekkor még csak a házigazda német válogatott csoportmérkőzéseinek helyszíne és dátuma volt ismert.
A legolcsóbb belépők 30 euróba (150 lej), a legdrágábbak 1000 euróba (5 ezer lej) kerülnek.
A pótselejtezőket márciusban tartják, a csoportsorsolásra jövő szombaton kerül sor Hamburgban.
A kalapok és a sorsolás
Az Eb-sorsolást már idén december 2-án megejtik Hamburgban, azonban a sorsolás előtti kiemelés még nem ismert. Annyit lehet tudni, hogy a rendező Németország az első kalapba kerül és mindenképpen az A-csoportban játszik az Eb-n.
Az együtteseket az Európa-bajnoki selejtezősorozat végeredményének megfelelően rendezik kalapokba.
A házigazdák mellett még öt hely marad szabadon az első kalapban, ami az öt legjobb csoportgyőztesnek jár, ezt pedig a megszerzett eredmények alapján összegzik: az ötcsapatos csoportok minden eredménye számít, ott, ahol hat válogatott viaskodik, az utolsóként záró elleni két eredmény kiesik.
Nagy valószínűséggel mind a magyar s román válogatott a második kalapba kerül.
Portugália, Franciaország, Spanyolország és Belgium biztosan az 1. kalapba nyer besorolást, ide még az angolok kerülhetnek.
Nem változtattak a lebonyolítás
A torna versenykiírása maradt az előző két Európa-bajnoksághoz hasonló: a hat kvartettből az első két helyezett, valamint a hat csoportharmadikból a négy legjobb a nyolcaddöntőbe, vagyis az egyenes kieséses szakaszba jut.
A 2024. június 14-én rajtoló tornát tíz német városban (Berlin, Dortmund, Düsseldorf, Frankfurt, Gelsenkirchen, Hamburg, Köln, Lipcse, München, Stuttgart) rendezik meg, az elődöntőt Dortmundban és Münchenben, a július 14-i finálét Berlinben tartják.
Ha nem a helyszínen, a képernyők előtt
Az Euro 2024-re a közvetítési jogokat már rég értékesítette az UEFA. Ahogy az elmúlt tornákat, a jövő évit is az M4 Sport vitte el.
Annak ellenére, hogy a románok Eb-selejtezőit felváltva sugározta a Prima TV és az Antena 1, az Európa-bajnokságot a PRO TV közvetíti.
Alig egy év után távozhat Marius Coman, a Sepsi OSK csatára, aki nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, az utóbbi időben pedig a szurkolókkal is nagyon megromlott a kapcsolata. Minden jel arra utal, hogy az élvonalban folytatja pályafutását.
Nem csak a pályán mutatott játékkal vannak súlyos gondok a háromszéki együttesnél, hanem a mentalitás és a hozzáállás sem megfelelő – árulta el Ovidiu Burcă, a piros-fehérek vezetőedzője. A Corvinul elleni vereség után csalódottan értékelt a szakember.
Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!