Megkeresésünkre Hadnagy Attila, a klub sportigazgatója arról tájékoztatott, hogy a játékosokra előbb orvosi vizsgálatok várnak, majd vasárnaptól szerdáig rövid helyi felkészülés következik számukra, napi két edzéssel.
Ezt követően június 25-én indulnak az ausztriai edzőtáborba, ahol július 9-éig tartózkodnak, és öt felkészülési mérkőzést játszanak.
Az előző bajnokságban a negyedik helyen végzett Sepsi OSK jogot szerzett arra, hogy induljon az idéntől bevezetett harmadik számú európai kupasorozatban, az Európa Konferencia Ligában, ahol szerdán sorsolnak ellenfelet.
A háromszékiek közösségi oldalukon jelentették be, hogy megszerezték az észak-macedón Stefan Askovski aláírását. A középpályással két évre szóló szerződést kötöttek, hosszabbítási opcióval.
A 29 esztendős labdarúgó legutóbb az FC Botoșani játékosa volt, pályafutása során többek között még szerepelt a bolgár Slavia Szófiánál, a holland Fortuna Sittard-nál, a lengyel Górnik Leczna-nál, a török Kayseri Erciyesspornál, vagy a szerb Partizan Belgrád csapatánál is.
Frissítés
Kedden délután újabb érkezőt jelentettek be a háromszékiek, megegyeztek Răzvan Cătălin Began kapussal. A 24 éves, 1,93 m magas hálóőr az előző szezonban a Dunărea Călărași együttesében védett, 22 mérkőzésen játszott, összesen 33 gólt kapott, öt találkozón nem tudták bevenni a kapuját. Pályafutása során megfordult a Kolozsvári CFR utánpótlásában is, egyszeres U19-es román válogatott.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!