HIRDETÉS

Győzni szeretne Temesváron a Vasas Femina

Pontokat szereznének a Béga-parti csapat otthonában. Archív
Fotó: Pál Árpád

2018. szeptember 06., 11:17

Az előző bajnokságban ezüstérmet nyert Székelyudvarhelyi Vasas Femina idegenben kezdi el az új idényt, szombaton délelőtt 11 órakor a Temesvári CFR vendége lesz. László Béla klubelnök az utóbbi évek legkiegyensúlyozottabb pontvadászatára számít, a csapat céljaként pedig ismét a dobogós helyezést fogalmazták meg.

2018. szeptember 06., 11:17

A nyári szünetben kisebb változások történtek a Vasas Femina keretében, két fiatal tehetség érkezett a csapathoz. A 21 éves Barabási Kinga szabad játékosként igazolt Udvarhelyre, a korábbi korosztályos román válogatott a felnőttek között is szerepelt már.

Barabási a Marosvásárhelyi ASA-nál nevelkedett, legutóbbi szezonját pedig a Ladies csapatánál töltötte. A 15 éves, sepsiszentgyörgyi Tímár Erika a bodzafordulói Atletico Steauától érkezett. Az előző szezonban kölcsönjátékosként szerepelt Dávid Márti játékjogát a Vasas végleg megszerezte a Kolozsvári Olimpiától.

HIRDETÉS

Márti a Vasas utánpótlás-nevelésében is részt vesz, Bíró Enikő, Feleki Boglárka és Mihálykó Levente mellett.

Két távozó van, Menyhárt Krisztina Magyarországon folytatja, míg Kecseti Hajnal Németországban lesz önkéntes.

Keveset pihentek a légiósok

Csütörtökön visszatérnek a csapat transznisztriai idegenlégiósai, Nadejda Colesnicenco, Margarita Panova és Carolina Țabur. A nyáron nem sokat pihentek, hiszen mindhárman kölcsönben részt vettek a női Bajnokok Ligája selejtezőiben.

Colesnicenco és Panova a moldáv bajnok Agaristával csoportja negyedik helyén végzett. Țabur a litván bajnok Gintra Universitetas továbbjutásához két góllal járult hozzá.

Geréd Erika bemutatkozott a válogatottban

Hivatalos mérkőzésen debütált a román felnőtt válogatottban Geréd Erika. Mirel Albon szövetségi kapitány a Portugália elleni világbajnoki selejtező 53. percében küldte pályára a Vasas Femina középpályását. A mérkőzést Románia 5–1-re elveszítette, így Olaszország, Belgium és Portugália mögött a negyedik helyen végzett csoportjában, megelőzve Moldovát.

A múlt heti, Portugália elleni vébé-selejtezőn mindhárman pályára léptek Moldova válogatottjában. Mindhármuk zöldkártyája megérkezett, így a szombati, Temesvár elleni bajnokin már bevethetők lesznek.

„Nem volt zökkenőmentes a felkészülésünk, hiszen a válogatottak miatt sosem volt teljes a keretünk. Reméljük, a lányok egészségesen térnek vissza hozzánk.

Egy adott pillanatban nyolc sérültünk volt. Lassan mindenki felépül, azonban kapusaink továbbra sincsenek tökéletes állapotban.

A gondok ellenére mindenképpen bizakodva megyünk Temesvárra” – mondta a nyitóforduló felvezetéseként Székely János, a Vasas Femina edzője.

Újabb szünet következik

Amint lejár a bajnoki meccs, ismét a válogatottak kerülnek főszerepbe, ezúttal az U17-es, az U19-es és a futsal – mindenhonnan érkezett behívó a Vasas Feminához. Az U17-es válogatott jövő héten Székelyudvarhelyen fog edzőtáborozni, két felkészülési meccset játszik a Vasassal, kedden a városban, csütörtökön pedig valahol vidéken. A helyszínről még nem döntöttek.

A válogatottak összehívása miatt elhalasztották a szeptember 16-ára ütemezett, Alexandriai Universitatea elleni hazai bajnokit, így a Vasas csak októberben fog játszani saját szurkolói előtt.

Geréd Erika negyven percet játszott a román válogatottban •  Fotó: FRF.RO Galéria

Geréd Erika negyven percet játszott a román válogatottban
Fotó: FRF.RO

Az 1. Liga jövőre tizenkét csapatosra bővül, emiatt változtattak az eddigi lebonyolításon. A 18 fordulós alapszakaszt követően az első három helyezett játszik majd az érmekért, a 4–6. csapat helyosztókon dönti el a sorrendet, míg az utolsó négy pozícióban zárt együttes a play-outba kerül. Itt a körmérkőzéseket követően az utolsó kettő helyosztót játszik a másodosztály két csoportjának második helyezettjeivel, a győztes pedig jövőre is az 1. Liga tagja lesz.

Nagy harcra számítanak

„Az utóbbi évek egyik legkiegyensúlyozottabb és legérdekesebb bajnoksága lesz, kemény csapatok jutottak fel, komoly erősítések történtek.

Szerintem a címvédő Kolozsvár sem fogja úgy végigvinni a szezont, mint az előző években.

Így is az Olimpia a legnagyobb esélyes, míg a dobogó másik két fokára négy-öt csapat fog pályázni, Galac, Kisbecskerek, Alexandria, Borgóprund és mi” – mondta László Béla, a Vasas Femina elnöke.

A másodosztálynak jövő héten kezdődik a szezon, a Vasas II. a moldvai csoportba került, első mérkőzését Románvásáron játssza. Jövőre a 2. Ligában is változások várhatók, hiszen a jelenlegi két szériát össze fogják vonni.

Női labdarúgó 1. Liga, 1. forduló:
Temesvári CFR–Székelyudvarhelyi Vasas Femina – szombaton 11 órától
Nagybányai Függetlenség–Borgóprundi Heniu – szombaton 13 órától
Kisbecskereki Fortuna–Kolozsvári Olimpia – szeptember 19.
Galaci U–CSS Târgoviște – szeptember 19.
Alexandriai U–Bukaresti Fair Play – szeptember 19.

 

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Góllal debütált a spanyol csatár – megdolgozott a három pontért a Sepsi OSK

A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.

Székely gyökerekkel rendelkező, osztrák válogatott támadót igazolt a Csíkszeredai Sportklub

Nagy bejelentést tett a Csíkszeredai Sportklub: a kék-fehérekhez csatlakozott Antal Patrick, a Vienna Capitals fiatal támadója, aki már vasárnap este pályára léphet új csapatában. A játékos édesapja 1989 előtt Csíkszeredában hokizott.

Székelyhon

Botokkal estek egymásnak a város központjában, egy ember meghalt – videóval

Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.

`
Krónika

Meggyilkoltak, majd az erdőben elástak egy székelyudvarhelyi férfit Magyarországon

Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.

Krónika

Elveszítheti a termőföldek fele fölötti ellenőrzését az ország – Sötét képet festenek a román mezőgazdaság jövőjéről

Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.

Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Ez is érdekelheti

Az új szerzemény találatával fordított az FK Csíkszereda női focicsapata

Többet hibázott az első félidőben, a szünet után viszont összeszedte magát és lefutballozta ellenfelét az FK Csíkszereda: Herczeg Andrea és az új légiós Shala Jehona góljaival nyertek a Szamosújvári Olimpia ellen.

Az Olimpia még keresi az első pontját, a Corvinul a 2. Liga élére állt

Vezetett a sereghajtó Szatmárnémeti VSK Olimpia a labdarúgó 2. Liga hatodik fordulójának zárómeccsén a feljutásért hajtó Vajdahunyadi Corvinul ellen.

A Kolozsvári CFR újabb botlása az FK-t az utolsó helyre tolta (videóval)

Két meglepő eredményt hozott a labdarúgó Szuperliga 9. fordulójának szombati játéknapja, az Aradi UTA ismét háromgólos hátrányból állt talpra, míg a Kolozsvári CFR nem tudta legyőzni a sereghajtó Bukaresti Metaloglobust.

A KSE ragaszkodik a 3–1-es végeredményhez

Folytatódik a Kézdivásárhelyi SE remek szezon eleji sorozata, a céhes városiak zsinórban szerzett harmadik győzelmükkel vezetik a labdarúgó 3. Liga 2-es csoportját. Tovább várat magára viszont a Sepsi OSK II. első győzelme az idei kiírásban.

A korai gólok okozták a Gyergyószentmiklósi VSK vesztét

A labdarúgó 3. Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK idegenben, a CSM Bucovina Rădăuți otthonában vendégszerepelt.

Két élcsapat is botlott a 2. Ligában

Értékes pontokat veszített idegenben a Chindia Târgoviște és a Resicabányai CSM a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójának szombati játéknapján.

Góllal debütált a spanyol csatár – megdolgozott a három pontért a Sepsi OSK

A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.

A legvégén vitte be a kegyelemdöfést az SZFC

Fordulatos meccsen, emberelőnyben és a ráadásban szerzett góllal tartotta otthon a három pontot a Székelyudvarhelyi FC a Cetatea Suceava ellen a labdarúgó 3. Ligában. A hajrában Simó fejesével biztosították be a hazai sikert.

Végig koncentrálva szerezhet pontokat a bajnok ellen az FK Csíkszereda

A bajnok FCSB elleni hazai mérkőzést megelőzően nyilatkozott az FK Csíkszereda edzője és két játékosa. A piros-feketék az utóbbi időben előreléptek, de az első élvonalbeli győzelmük még várat magára.

Pozitív energiával és győzelmi vággyal tér vissza a Sepsi OSK

A válogatott szünet után idegenben, az Újszentesi SK otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A háromszékiek lendületben vannak, míg ellenfelük pocsék formában várja a 2. Liga 6. fordulóját.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!