Hirdetés

Győzni mennek Szlovákiába a magyarok

Lejárt a rövid alapozás, csütörtök este már tétmeccset játszik a magyar csapat
Fotó: MLSZ

2019. március 21., 11:49

Elkezdődnek a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezői. A magyar válogatott csütörtökön este idegenben, a jobban rangsorolt Szlovákia vendégeként játssza első mérkőzését.

2019. március 21., 11:49

A sikertelen világbajnoki kvalifikáció és a felemás Nemzetek Ligája-szereplés után újabb selejtezősorozat kezdete előtt áll a magyar válogatott.

A 2020-as Eb nagy jelentőséggel bír a nemzeti együttes számára,

hiszen többek között Budapest is otthont ad majd a kontinenstorna mérkőzéseinek, így amennyiben sikerrel veszi a selejtezőt, hazai közönség előtt léphet pályára.

Hirdetés

A magyar csapatnak viszont rendkívül nehéz lesz kiharcolnia a továbbjutást, hiszen a selejtezőcsoportban erős ellenfelekkel került össze, és

az első két hely valamelyikének megszerzéséért kiegyensúlyozott teljesítményre lesz szüksége.

A magyar válogatott csütörtökön 21.45-től Nagyszombaton kezdi meg menetelését Szlovákia ellen, majd vasárnap 19 órától a világbajnoki ezüstérmes horvátokat fogadja Budapesten.

•  Fotó: MLSZ Galéria

Fotó: MLSZ

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint hatalmas lökést adna a válogatottnak, ha sikerülne legyőznie a szlovákokat, mert ez esetben jó eséllyel három nappal később a horvátoktól sem kapna ki.

A szakember célja a hat pont megszerzése, ugyanakkor kettővel sem lenne csalódott.

„Két dologra összpontosítok, egyrészt a taktikai, másrészt a pszichikai felkészítésre. Ha mindkettő jól sikerül, akkor igazi csapattá kovácsolódhat a társaság” – nyilatkozta sajtótájékoztatóján Marco Rossi. A magyar játékosokra vonatkozó kérdésekre szűkszavúan válaszolt, szerinte az újonc Szoboszlai Dominik esetében eljött a „megfelelő alkalom”, hogy meghívót kapjon, míg a csapatkapitány Dzsudzsák Balázsról azt emelte ki, hogy jobb állapotban van, mint az őszi találkozókon.

Az E csoport első két fordulójának programja:
csütörtökön 21.45-től
Szlovákia–Magyarország, Horvátország–Azerbajdzsán;
vasárnap 16 órától Wales–Szlovákia, 19 órától Magyarország–Horvátország.
A magyar válogatott mérkőzéseit az M4 Sport élőben közvetíti.

A magyar válogatott kerete: kapusok – Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Mol Vidi); hátvédek – Baráth Botond (Sporting Kansas City, Egyesült Államok), Bese Barnabás (Le Havre), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Korhut Mihály (Arisz Szaloniki), Lang Ádám (Kolozsvári CFR), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orbán (RB Leipzig), Vinícius (Mol Vidi); középpályások – Gazdag Dániel (Honvéd), Holman Dávid (Slovan Bratislava), Kalmár Zsolt (DAC Dunaszerdahely), Kleinheisler László (NK Osijek), Kovács István (Mol Vidi), Nagy Ádám (Bologna), Pátkai Máté (Mol Vidi), Szoboszlai Dominik (Red Bull Salzburg); támadók – Balogh Norbert (APO Ellinon), Dzsudzsák Balázs (Al Ittihad Kalba), Holender Filip (Honvéd), Nagy Dominik (Legia Warszawa), Németh Krisztián (Sporting Kansas City), Szalai Ádám (Hoffenheim), Varga Roland (Ferencváros).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Átjáróház volt az FK Csíkszereda védelme, csúfos kudarccal zárták az évet (videóval)

Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.

Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

`
Krónika

Románia európai utolsó az intelligenciaszint terén is, kipróbálható az IQ-teszt

Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.

Krónika

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter

Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Az FK Csíkszereda élvonalba jutása lehet az Év sportpillanata

Zajlik a szavazás a január 12-én Budapesten megrendezendő Nemzeti Sport Gála legjobbjaira. Az Év magyar sportpillanata lehet az FK Csíkszereda férfi labdarúgócsapatának feljutása a román élvonalba.

A magyarok visszacsúsztak, a románok maradtak a helyükön a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet visszacsúszva a 41. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen a romániai együttes változatlanul a 47. helyen áll.

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Továbbpasszolják a focimeccsek egy részét, megosztott vb-közvetítés jöhet Romániában

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság több szempontból is történelmi lesz: először rendezik meg 48 válogatott részvételével, 38 napon keresztül összesen 104 mérkőzéssel. Ez komoly médiapiaci kihívásokat tartogat, két tévétársaságnál nézhetjük a párharcokat.

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Átjáróház volt az FK Csíkszereda védelme, csúfos kudarccal zárták az évet (videóval)

Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.

Gyimesközéplokról a magyar női felnőtt futballválogatottba

Kiválóan szerepel a női élvonalban a Puskás Akadémia csapata, amelynek kapuját ősztől az FK Csíkszeredától érkező Tankó Réka Boglárka védi. A felnőtt fociválogatottba is behívott hálóőrrel beszélgettünk.

Korai góllal nyert, még reménykedhet a felsőházban a Kolozsvári CFR

Korán megszerezte a vezetést, majd fegyelmezett játékkal meg is őrizte előnyét a Kolozsvári CFR, amely pénteken este 1–0-ra nyert az FC Botoșani vendégeként a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.

Nincs veszítenivalója Craiován az FK Csíkszeredának

Idegenbeli mérkőzéssel zárja az évet az FK Csíkszereda, a labdarúgó Szuperliga 21. fordulójában az U Craiova otthonában lép pályára. A házigazdák európai kupabúcsúját kihasználva próbálnak pontot rabolni a piros-feketék.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!