Hirdetés

Győzelemmel zárta a szezont és búcsúztatta el legrégebbi játékosát a Székelyudvarhelyi FC

A második félidőben döntötték el a mérkőzést az udvarhelyiek
Fotó: László Ildikó

2024. május 25., 21:06

Négy tizenegyes, sima győzelem és búcsú a legrégebbi játékostól – röviden így lehet összefoglalni a Székelyudvarhelyi FC idei utolsó mérkőzését a labdarúgó 3. Liga 5-ös csoportjának alsóházi rájátszásában.

2024. május 25., 21:06

A szezonzáró nem hozta lázba az udvarhelyi szurkolókat, alig százan voltak kíváncsiak szombaton késő délután a sétatéri stadionban az alsóházi rájátszás győztesének és utolsó helyezettjének csatájára.

Kiválóan kezdődött a mérkőzés a hazaiak számára, hiszen már a 3. percben tizenegyeshez jutottak, miután felborították Györgyit a tizenhatosban, Gavîrlița magabiztosan lőtt a hálóba.

Hirdetés

A gólt követően nem pörgött fel a játék, főleg a két tizenhatos között fociztak, aztán a 24. percben egy szép Györgyi–Marucza összjáték végén utóbbi lőhetett 12 méterről, de nem volt eléggé pontos. A vendégek sem tétlenkedtek, volt pár veszélyes támadásuk, de a lövéseket rendre blokkolták a hazai védők.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Ezután ismét az SZFC pillanatai következtek, Györgyi szabadrúgásból dolgoztatta meg a vendég hálóőrt, majd egy szögletet követően Kovács fejelt kevéssel mellé – minden jel arra mutatott, hogy előnyben megy szünetre a házigazda. Ez viszont nem valósult meg, hiszen a hosszabbításban egy visszafejelt labdát követően belebonyolódott a játékba Göndör, a tatrangi támadó megszerezte a játékszert, aki ellen büntetőt érően szabálytalankodott az SZFC hátvédje.

A jogos tizenegyest Popescu értékesítette, így 1–1-nél jött a pihenő.

Térfélcserét követően hamar dűlőre vitte a meccset az SZFC, Györgyi volt a főszereplő, előbb Marucza ívelését közelről a hálóba vágta, majd büntetőt harcolt ki, amit Antal magabiztosan lőtt a kapuba, az 57. percben 3–1-re vezetett az udvarhelyi csapat.

•  Fotó: László Zsolt/SZFC Galéria

Fotó: László Zsolt/SZFC

Tatrang ezúttal nagyon erőtlen volt támadásban (egy hónappal ezelőtt háromgólos hátrányból állt fel az SZFC ellen és nyert 5–4-re), idővel pedig tovább növelte előnyét az SZFC, egy előreívelést Șerban remekül csúsztatott meg, ami tökéletes volt Györgyinek, elrobogott a bal szélen és a bal felsőbe tekert.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A házigazdák sikere még nagyobb lehetett volna, hiszen a 89. percben újabb büntetőhöz jutottak ezúttal Marucza állt oda elvégezni, de túl erősen lőtt, a labda a jobb kapufát érintve ment mellé.

Ez volt az utolsó labdaérintése a balhátvédnek, aki ezen a meccsen a csapatkapitányi karszalagot is viselte, hiszen búcsúzik Székelyudvarhelytől. Habár 2025 nyaráig szól a szerződése, kérte a klubvzetést, hogy közös megegyezéssel bontsák azt fel.

Marucza lecserélésekor vastapsot kapott a közönségtől, nem csoda, hiszen ő volt a legrégebbi tagja a keretnek, hat és fél évet játszott Székelyudvarhelyen.

Az SZFC 4–1-re nyerte a rájátszás utolsó meccsét, 47 pontot gyűjtve az alsóház első helyén végzett, 16 egységgel többet szerzett, mint a mögötte végzett Viitorul Curița–Sepsi OSK II. kettős.

Az udvarhelyiek, akárcsak tavaly, idén is összesítésben az 5-ös csoport ötödik helyén zárják a bajnokságot.

Labdarúgó 3. Liga, alsóházi rájátszás, 10. (utolsó) forduló

Székelyudvarhelyi FC–Tatrangi Ciucas 4–1 (1–1)

Gólszerzők: Gavîrlița (3., 11-esből), Györgyi (49., 68.), Antal (57., 11-esből), illetve Popescu (45+2., 11-esből).
SZFC: Vlasa – Marucza (Opra, 90.), Kovács, Göndör (Fosztó, a szünetben), Sebestyén, Hadnagy, Gavîrlița, Lázár, Györgyi, Antal (Calo, 59.), Șerban (Biró, 81.). Vezetőedző: Lucian Nicolau.

Labdarúgó 3. Liga, 2023–2024-es szezon, 5-ös csoport, alsóházi rájátszás, 10. forduló

3. Liga, 2023–2024-es szezon, 5-ös csoport, alsóházi rájátszás

Székelyudvarhelyi FC:
Kézdivásárhelyi SE:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II.:
Viitorul Curița:
Tatrangi Ciucaș:
Brassói SR Municipal:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Világrekord közelében: annyi gólt lőtt az FK Csíkszereda a Dinamónak, hogy nem fért be a jegyzőkönyvbe

Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Százezrekkel gyarapodik Románia, többségük nem ázsiai bevándorló

Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.

Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Ez is érdekelheti

Nem sáfárkodott jól a helyzetekkel, pontokat hullajtott a Kézdi SE

Szakadó esőben, sáros talajon nem tudta érvényesíteni a papírformát a Kézdivásárhelyi SE, amely mindössze döntetlent ért el a vendég Viitorul Onești ellen a labdarúgó 3. Liga 11. körében.

A pihenő után összeomlott a Gyergyószentmikósi VSK

Nem tudta megnehezíteni a Bradul Putna dolgát a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában. Az első félidőt még sikerült kapott gól nélkül átvészelni, de a szünet után háromszor is betalált a bukovinai csapat.

Sorozatban harmadszor kaptak ki a Sepsi OSK fiataljai a 3. Ligában

Kétgólos vereségbe futott bele a Sepsi OSK fiókcsapata a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 11. játéknapján, a piros-fehérek hazai környezetben kaptak ki a Muscelul Aro Câmpulungtól.

Két gyors góllal nyert az Adjud Székelyudvarhelyen

Elszenvedte szezonbeli harmadik vereségét a Székelyudvarhelyi FC, ezúttal hazai pályán nem bírt a CSM Adjuddal pénteken délután a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában, a Vrancea megyeiek magukkal vitték a pontokat.

Elcsípett egy pontot a listavezetőtől a Gyergyószentmiklósi VSK

A Vaslui-i CSM együttesét fogadta szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Ligában. Nem veszítette el veretlenségét a listavezető, de csak egy pontot tudott elvinni.

Szárnyal és már második a Kézdivásárhelyi SE, sereghajtóvá vált a Kovászna

Újabb értékes győzelmet aratott idegenben a Kézdivásárhelyi SE, amely zsinórbeli ötödik sikerével előlépett a rangsor második helyére a labdarúgó 3. Ligában. Ezzel szemben a Kovásznát az ág is húzza, kilencedik vereségével lecsúszott az utolsó helyre.

A csőd szélére került a székelyföldi csapatok csoportellenfele

Elutasította a Ceahlăul Piatra Neamț átszervezési tervét a Bákói Ítélőtábla, ezzel a hagyományos labdarúgóklub a csőd szélére került. A döntés a harmadosztályú szereplését is veszélybe sodorhatja, nagy az esélye annak, hogy visszalép a bajnokságtól.

Háromgólos pofon után talpra állt, de mégis pont nélkül maradt a Sepsi OSK II.

Küzdelmes meccsen szenvedett vereséget a Sepsi OSK fiókcsapata, amely a Medgyesi SK vendégeként 3–2 arányban hajtott fejet a labdarúgó 3. Liga 10. fordulójában.

A hosszú út rányomta bélyegét a játékra, megszakadt az udvarhelyiek jó sorozata Bákóval

Hatórás utazás után, esős időben és felázott műgyepen szenvedett 2–1-es vereséget a Székelyudvarhelyi FC a Bákói FC II. vendégeként a labdarúgó 3. Liga 10. fordulójában.

Az utolsó másodpercben veszített két pontot a Gyergyói VSK

Döntetlennel zárult a Gyergyószentmiklósi VSK és a Ceahlăul Piatra Neamț mérkőzése a labdarúgó 3. Liga 9. fordulójában. A vendégek a hosszabbítás utolsó pillanatában egyenlítettek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!