HIRDETÉS

Győzelemmel vonulna téli szünetre az SZFC

Lényeges, hogy otthon tartsa a pontokat az udvarhelyi együttes. Archív
Fotó: Pál Árpád

2019. november 29., 08:15

Az őszi idény utolsó fordulóját rendezik a labdarúgó 3. Ligában, a Székelyudvarhelyi FC hazai pályán játszik, pénteken 14 órától a Besztercei Gloria lesz az ellenfele.

2019. november 29., 08:15

Beszterce idegenben nem teljesít a legjobban, egy győzelem, két döntetlen és három vereség a mérlege. Hazai pályán viszont sokkal jobban játszik, ennek is köszönhető, hogy a hetedik helyen található a táblázaton.

A két együttes párharcából az előző bajnokságban az SZFC jött ki jobban, idegenben 1–1-es eredmény született, míg a pontvadászat utolsó fordulójában legjobb hazai teljesítményével 4–0-ra nyert az udvarhelyi gárda.

Bárki is kerül a kezdőbe, ezt a meccset kötelezően meg kell nyernünk, mert a helyzetünk nagyon vészes.

Besztercének, akárcsak Sellenberknek, több 1. Ligát is megjárt játékosa van, ők pedig rutinból meccseket tudnak eldönteni. Remélem, hogy az ősz utolsó meccsén mindent beleadnak a játékosaim, és otthon tartjuk a pontokat” – nyilatkozta Mészáros Alpár, az SZFC edzője.

Labdarúgó 3. Liga, 2019–2020-as szezon, 5-ös csoport, 15. forduló
2019. 11. 29., 14:00 Kudzsiri Metalurgistul Tordai Arieșul 3–1
2019. 11. 29., 14:00 Székelyudvarhelyi FC Besztercei Gloria 0–1
2019. 11. 29., 14:00 Kolozsvári Sănătatea Sellenberki Viitorul 1–2
2019. 11. 30., 14:00 Lénárdfalvi Comuna Dési Unirea 4–1
2019. 11. 30., 14:00 Nagybányai Minaur Kolozsvári CFR II. 1–0
2019. 11. 30., 14:00 Alsógáldi Industria Váradszentmártoni SK 0–2
2019. 11. 30., 14:00 Nagyváradi Luceafărul Szászrégeni Avântul 2–6
2019. 11. 30., 14:00 Gyulafehérvári Unirea Zilahi SCM 3–0

Labdarúgó 3. Liga, 2019–2020-as szezon, 5-ös csoport
M GY D V GK P
1. Lénárdfalvi Comuna 15 10 4 1 40–16 34
2. Nagybányai Minaur 15 9 3 3 19–8 30
3. Nagyváradi Luceafărul 15 8 2 5 36–27 26
4. Kudzsiri Metalurgistul 15 7 5 3 21–16 26
5. Sellenberki Viitorul 15 6 7 2 23–19 25
6. Besztercei Gloria 16 7 4 5 17–19 25
7. Szászrégeni Avântul 16 5 7 4 27–21 22
8. Tordai Arieșul 15 5 7 3 19–16 22
9. Váradszentmártoni SK 15 7 1 7 29–29 22
10. Dési Unirea 16 6 3 7 19–24 21
11. Kolozsvári Sănătatea 16 5 5 6 22–21 20
12. Gyulafehérvári Unirea 15 4 4 7 21–19 16
13. Kolozsvári CFR II. 15 4 3 8 21–32 15
14. Székelyudvarhelyi FC 16 2 4 10 11–28 10
15. Zilahi SCM* 16 4 3 9 21–32 9
16. Alsógáldi Industria 15 2 2 11 16–35 8
*Zilahi SCM büntetve 6 ponttal

HIRDETÉS

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

FK Csíkszereda–FC Rapid – élő szöveges közvetítés

Harmadik bajnokijára készül a labdarúgó Szuperligában az FK Csíkszereda, pénteken késő este az FC Rapidot fogadja a városi stadionban. Percről percre.

Feljavult a második félidőre, de pontatlan volt az FK Csíkszereda (videóval)

Sokba került a gyenge első játékrész az FK Csíkszeredának a Bukaresti Rapid ellen. A szünet után hiába javult fel a székelyföldiek teljesítménye, a végéig nem tudtak betalálni.

Székelyhon

Rúzsa Magdi is ott volt az FK Csíkszereda péntek esti mérkőzésén

Nem hétköznapi „szurkoló” tűnt fel az FK Csíkszereda stadionjának lelátóján.

`
Krónika

Ördögöt próbált űzni a lányából egy erdélyi nő: ő pszichiátriára, a lány a gyermekvédőkhöz került

A rendőrségtől a gyermekvédelemig számos hatóság akcióba lendült, miután a héten felkerült a TikTokra egy videó, amelyen az látható, hogy a Szeben megyei Erzsébetvárosban egy nő megpróbálja kiűzni a démonokat a lányából.

Krónika

„Hiába futsz el, barátom, a végén visszajössz” – Orbán Viktor válaszolt a közönség kérdéseire a Tusványoson

Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.

Főtér

Veszett aranysakál harapott meg egy nőt a saját kertjében – hírek szerdán

Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.

Ez is érdekelheti

Meglepetés a sereghajtótól: az FC Argeș Kolozsváron verte meg a CFR-t (videóval)

A labdarúgó Szuperliga eddigi legnagyobb meglepetését okozta a 3. forduló előtt még sereghajtó FC Argeș, vasárnap idegenben, a Dr. Constantin Rădulescu Stadionban győzte le a Kolozsvári CFR-t.

Ezüstéremmel zárt a házigazda FK Csíkszereda az első Burus Csaba Emléktornán

Bejutott az első Burus Csaba Emléktorna döntőjébe az FK Csíkszereda U15-ös együttese, ahol végül a Budapest Honvéd bizonyult jobbnak. A nemzetközi utánpótlástorna méltó módon tisztelgett a klub utánpótlásképzését megalapozó szakember öröksége előtt.

A Sepsi OSK edzője ragaszkodott hozzá, hogy minden játékos kilencven percet kapjon

Egymás után két edzőmérkőzést játszott szombaton a labdarúgó 2. Ligára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, ezeken a keret minden bevethető játékosa lehetőséget kapott. Ovidiu Burcă vezetőedző értékelte a csapat teljesítményét.

Az UTA csodagóllal nyert, a Farul fordított a címvédő ellen (videóval)

Szombaton két találkozó volt terítéken a labdarúgó Szuperliga harmadik fordulójában. Az Aradi UTA és a Konstancai Farul gyűjtötte be a pontokat.

A szünetig jól tartotta magát az SZFC a Sepsi OSK vendégeként

Dupla felkészülési meccset játszott a labdarúgó 2. Liga jövő hétvégi rajtjára hangoló Sepsi OSK, szombaton előbb a másodosztályban újonc Besztercei Gloriát, majd a 3. ligás Székelyudvarhelyi FC-t fogadta.

Két tesztmeccset játszik egy nap a Sepsi OSK, az elsőn potyogtak a gólok

A másodosztály egyik újoncát látta vendégül a háromszéki együttes szombaton délben. A Besztercei Gloria két ízben is vezetett a Sepsi OSK ellen.

Edzője szerint van keresnivalója ebben a bajnokságban az FK Csíkszeredának

A Rapid kétgólos győzelmet aratott Csíkszeredában a labdarúgó Szuperliga péntek esti összecsapásán. A találkozó után mindkét vezetőedző kiemelte a mérkőzés sportszerű légkörét és a közönség példamutató viselkedését.

Feljavult a második félidőre, de pontatlan volt az FK Csíkszereda (videóval)

Sokba került a gyenge első játékrész az FK Csíkszeredának a Bukaresti Rapid ellen. A szünet után hiába javult fel a székelyföldiek teljesítménye, a végéig nem tudtak betalálni.

FK Csíkszereda–FC Rapid – élő szöveges közvetítés

Harmadik bajnokijára készül a labdarúgó Szuperligában az FK Csíkszereda, pénteken késő este az FC Rapidot fogadja a városi stadionban. Percről percre.

Székelyföldi klubok játékosai a női U17-es válogatottban

Edzőtábort szerveznek a román U17-es korosztályú női labdarúgó-válogatott számára, amelynek keretében két barátságos mérkőzést játszanak Moldovával.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!