Futballhoz talán kissé meleg idő fogadta a csapatokat a sétatéri stadionban, ahol nagyjából száz néző volt kíváncsi a találkozóra. Az udvarhelyi lányok játékán nem látszott, hogy csupán négy nappal korábban hosszabbításba torkollott Román Kupa-mérkőzésen végül büntetőkkel ejtették ki a címvédő Kolozsvári Olimpiát.
Sokkal aktívabban kezdtek a hazaiak, az ötödik percben közel voltak a vezetés megszerzéséhez, Țabur ugratta ki jól Panovát, aki ziccerben a jobb alsó mellé gurított. Az első gólra sem kellett sokat várni,
Țaburt szerelték szabálytalanul a büntetőterületen belül, a jogos 11-est Kis Anita magabiztosan értékesítette.
A folytatásban is a Vasas diktálta a tempót, Colesnicenco előtt adódott két lehetőség, előbb fölé durrantott, majd egy szögletet követően fejelt kapura, a hálóőr nagy nehézségek árán tudott védeni. A fővárosiak a 24. percben veszélyeztettek először, a bal felső sarokba tartó távoli lövést Kajtár szögletre mentette.
Fél óra játék után megduplázta előnyét a Vasas,
Colesnicenco lövését még védte a kapus, a kipattanót Panova a hálóba passzolta.
Rögtön szépíthetett volna a Fair Play, ám Kajtár ismét nagy védést mutatott be. A csapatok 2–0-s hazai vezetésnél mentek pihenőre.
Térfélcsere után sokáig passzív volt a játék, a nagy meleg is rányomta bélyegét a lányok teljesítményére. Vlădulescu próbálkozott kétszer is távolról, a második lövése telibe kapta a kapufát. Az idő teltével a vendégek türelme is fogyni kezdett, nem csoda, hiszen a Vasas diktálta a tempót, a 80. percben pedig el is döntötte a három pont sorsát:
Țaburt ugratták jól a jobb szélen, és a kifutó kapus felett a hálóba lőtt.
A pályán már mindenki a mérkőzés végét jelentő hármas sípszót várta, amikor szépítettek a vendégek, a hosszabbításban egy nagy védelmi hibát kihasználva Udriște lőtt Kajtár mellett a hálóba.
A Vasas 3–1-re győzött, és megerősítette a harmadik helyét a táblázaton, egy meccsel kevesebbet játszva hat pont az előnye a negyedik Fair Play-jel szemben. Székely János edző együttese a következő fordulóban, jövő vasárnap 11 órakor a sereghajtó CS Real Craiova vendége lesz.
A 2. Ligában a Vasas Femina II. szombaton délután az ugyancsak sereghajtó Borosjenői SK otthonában lépett pályára. A lányok Mitri Rita vezérletével (mesterhármast szerzett a fiatal támadó) 6–1-es győzelmet arattak, és továbbra is a második helyen állnak a 2-es szériában. A csapat jövő vasárnap délelőtt 11 órakor a Marosvásárhelyi Ladies együttesét fogadja a műgyepes pályán.
Női labdarúgó 1. Liga, 14. forduló:
Székelyudvarhelyi Vasas Femina–Bukaresti Fair Play 3–1 (2–0), gólszerzők Kis (11., büntetőből), Panova (29.), Țabur (80.), illetve Udriște (90+2.). Vasas Femina: Kajtár Linda – Bíró Enikő (Szász Brigitta, 90+4.), Kis Anita, Geréd Erika, Benő Krisztina, Anamaria Vlădulescu, Krall Tímea, Mădălina Marinescu, Carolina Țabur, Nadejda Colesnicenco, Margarita Panova (Kecseti Hajnal, 84.).
Női labdarúgó 1. Liga, 14. forduló
| 2018. 04. 29., 00:00 | CSȘ Târgoviște | Kisbecskereki Fortuna | 2–3 |
| 2018. 04. 29., 00:00 | Universitatea Alexandria | Borgóprundi Heniu | 1–1 |
| 2018. 04. 29., 00:00 | Marosvásárhelyi ASA | Kolozsvári Olimpia | 0–3 |
| 2018. 04. 29., 00:00 | Székelyudvarhelyi Vasas Femina | Bukaresti Fair Play | 3–1 |
| 2018. 04. 29., 00:00 | Temesvári CFR | Real Craiova | 9–0 |
Női labdarúgó 1. Liga
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári Olimpia | 18 | 18 | 0 | 0 | 109–7 | 54 |
| 2. | Székelyudvarhelyi Vasas Femina | 18 | 12 | 3 | 3 | 64–23 | 39 |
| 3. | Temesvári CFR | 18 | 11 | 1 | 6 | 54–47 | 34 |
| 4. | Universitatea Alexandria | 18 | 6 | 7 | 5 | 37–25 | 25 |
| 5. | Bukaresti Fair Play | 18 | 7 | 3 | 8 | 51–50 | 24 |
| 6. | CSȘ Târgoviște | 18 | 5 | 5 | 8 | 41–52 | 20 |
| 7. | Borgóprundi Heniu | 18 | 5 | 5 | 8 | 25–40 | 20 |
| 8. | Kisbecskereki Fortuna | 18 | 6 | 2 | 10 | 33–67 | 20 |
| 9. | Marosvásárhelyi ASA | 18 | 3 | 3 | 12 | 16–44 | 12 |
| 10. | Real Craiova | 18 | 2 | 1 | 15 | 12–87 | 7 |
Női labdarúgó 2. Liga, 2-es széria, 11. forduló:
Borosjenői SK–Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. 1–6 (1–3), gólszerzők Mitri (10., 37., 62.), Bizsi (39.), Orbán (58.), Tóth (79.). Vasas Femina II.: Sándor Barbara – Bíró Anna (László Edina, 55.), Tóth Györgyi, Tamás Tímea, Bizsi Mária, Orbán Aranka, Mitri Rita, Tóásó Andrea, Balázs Viktória, Nagy Zsuzsanna, Dakó Katalin.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!