A gyergyói csapat kezdőjében hét olyan játékos kapott lehetőséget, akik korábban a Székelyudvarhelyi FC-t is erősítették, így izgalmasan alakul a korábbi csapattársak számára a bajnoki nyitány. A két együttes az új idényben már egyszer találkozott, a Román Kupa első fordulójában ugyancsak Gyergyószentmiklóson a VSK 1–0-ra győzött.
A hazaiak villámrajtot vettek és már a kezdő sípszót követően veszélyeztettek, Antonucci védett nagyot egy az egyben Lászlóval szemben. A vendégek góllal válaszoltak, az 5. percben egy felívelt labdánál egy hazai védő nem tudott tisztázni, Fehér használta ki a lehetőséget, Moga védte a lövést, a kipattanónál viszont már esélye sem volt, Badea érkezett és megszerezte a vezetést az SZFC-nek. A gól még jobban meghozta a vendégek étvágyát, Csiszér lövésénél kellett nagyot védenie Mogának, majd Lázár csúsztatása ment kevéssel mellé.
Az egyenlítést hajszoló hazaiak a 33. percben veszélyeztettek ismét, Balogh lódult meg a szélen, beadására érkezett László, a labda végül Antonucci ölében kötött ki. Túloldalt az előző két szezonból másfelet Gyergyószentmiklóson töltött Csiszér lőhetett, centikkel tévesztett célt. A hajrában az udvarhelyiek magabiztosan hatástalanították a hazai támadásokat, így 0–1-nél jöhetett a szünet.
A második félidőben sem talált magára a házigazda, igaz, a vendégek sem erőltették a támadásokat, tíz perc játék után Kálmán távoli lövése tévesztett célt. A játékrész közepén magasabb fokozatba kapcsolt a Gyergyó, jöttek is a lehetőségek, a legnagyobbakat László és Balogh hagyta ki, mindketten ziccerben oldalhálót lőttek. A folytatásban is nagy nyomás nehezedett az udvarhelyi védelemre, érkeztek a gyergyói szögletek és beadások, Michele viszont magabiztosan gyűjtötte be a labdákat.
Az utolsó percekben egyre idegesebben fociztak a hazaiak, többször is villant a sárga lap. A hosszabbításban még kimaradt egy nagy udvarhelyi lehetőség, Györgyi közeli lövését hárította Moga, így maradt a 0–1.
Jövő héten pénteken folytatódik a bajnokság a Hargita megyeiek számára, az SZFC bemutatkozik a saját közönsége előtt, 17 órától a CSM Vaslui-t fogadja, míg a Gyergyói VSK a Bákói Aerostar vendége lesz.
Gyergyószentmiklósi VSK–Székelyudvarhelyi FC 0–1 (0–1).
Gólszerző: Badea (5.).
Gyergyó: Moga – Tămaș, Gergely, Sütő, Boca – Jakab, Sebestyén, Țepeș, Simó – László, Balogh. Játszott még: Vorga, Bena, Lukács. Vezetőedző: Călin Ceușan.
SZFC: Antonucci – Kovács, Savin, Csiszer, Lázár (Gașpar, 80.), Keszler, Bálint, Kálmán, Fehér (Tordai, 86.), Badea (Kárándi, 80.), Györgyi. Vezetőedző: Demény Norbert.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!