Az Európa Ligából való búcsú után hazai pályán kezdte a bajnoki rájátszást a kolozsvári együttes. A szurkolók számára ingyenes volt a belépés, így viszonylag sokan, nagyjából hatezren látogattak ki a találkozóra.
Már az első percben megszerezhette volna a vezetést a CFR, de a fiatal Petrila kiváló helyzetben az oldalhálóba lőtt. Nem sokat kellett várni azonban a hazai gólra, a 8. percben Djokovic beadására Deac tökéletesen érkezett, és védhetetlenül fejelt a hálóba.
Ezután már nem tudott újabb veszélyes lehetőségeket kidolgozni Dan Petrescu csapata, az Astra pedig a szünet előtt közel volt az egyenlítéshez, amikor Arlauskisnak kellett nagyot védenie Alibec ziccerénél.
A vendégek támadója az 58. percben már nem hibázott, ekkor értékesített egy könnyedén megítélt tizenegyest. Ennél a szituációnál a játékvezető úgy ítélte meg, hogy a CFR kapusa lerántotta az Astra támadóját, Kehinde Fatait.
A bekapott gól után támadásba lendültek a kolozsváriak, és Vinicius fejesénél ismét előnyhöz juthattak volna, de Lazar menteni tudott.
A győztes találatot tíz perccel a lefújás előtt mégis megszerezte a CFR, a csereként beállt Adrian Păun döntötte el a három pont sorsát.
Az újabb címvédésre törekvő vasutasok ezzel sikerrel rajtoltak a felsőházban, és továbbra is három ponttal előzik meg a play-off nyitányán szintén nyertes Universitatea Craiovát. A következő fordulóban ismét hétfőn 20.30-tól játszik a CFR, a Medgyesi Gaz Metan otthonába látogat.
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, felsőházi rájátszás, 1. forduló
| 2020. 02. 29., 20:30 | FC Botoșani | FCSB | 2–2 |
| 2020. 03. 01., 19:15 | Universitatea Craiova | Medgyesi Gaz Metan | 2–1 |
| 2020. 03. 02., 20:30 | Kolozsvári CFR | Astra Giurgiu | 2–1 |
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, felsőházi rájátszás
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári CFR | 10 | 7 | 2 | 1 | 17–7 | 49 |
| 2. | Universitatea Craiova | 9 | 7 | 0 | 2 | 17–14 | 44 |
| 3. | Astra Giurgiu | 8 | 3 | 3 | 2 | 12–8 | 33 |
| 4. | FC Botoșani | 10 | 2 | 3 | 5 | 10–12 | 32 |
| 5. | FCSB | 9 | 2 | 3 | 4 | 13–14 | 31 |
| 6. | Medgyesi Gaz Metan | 10 | 0 | 3 | 7 | 5–19 | 25 |
Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.
Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.
Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!