„Sajnálom, hogy válogatott kötelezettségek miatt több játékossal kevesebb időm volt, illetve néhány futballista, így Tokmac Nguen és Adama Traore sérüléssel bajlódik. Az eltelt időben ennek ellenére igyekeztem nemcsak szakmailag, hanem emberileg is megismerni a keret tagjait” – mondta az MTI érdeklődésére a szerb tréner a szerdai sajtótájékoztatón.
A 45 éves szakember megjegyezte, minden edzőnek megvan a saját elképzelése, ezt viszont lassan, kis lépésekben akarja végrehajtani, nem fog azonnal mindent lecserélni és megváltoztatni.
Stankovic az ellenfél kapcsán arról beszélt, megnézte a Crvena zvezda elleni meccset, amelyen a Cukaricki a bátor játékának köszönhette a 2–1-es sikerét.
Szerinte a szerb bronzérmes klub keretében a fiatal és tapasztalt futballisták jó egyveleget alkotnak.
„Mindig győzelemre játszunk, ez persze rizikóval is jár, de ez vállalt kockázat” – szögezte le a Ferencváros célját Stankovic, aki szerint nehéz csoportban szerepel az FTC. Hozzátette, a Cukaricki mellett a Fiorentinát is jól ismeri, mivel az előző idényben még a Sampdoriát irányította.
Stankovic a sajtótájékoztató végén köszönetet mondott Kubatov Gábor elnöknek, akit nagyon bátor, erős és karakteres sportvezetőként jellemzett.
„Nem vagyok hülye, tudom, milyen nehéz körülmények között nevezett ki, ezt külön köszönöm neki. Azt szeretném, hogy a csapat legalább olyan szintet képviseljen, mint az elnök” – mondta el szerbül és angolul is a játékosként Bajnokok Ligája-győztes Stankovic arra utalva, hogy elődje, Máté Csaba tízből kilenc meccset megnyert.
Muhamed Besic a rivális kapcsán kiemelte, hogy jól ismeri a hozzá hasonlóan bosnyák Ognjen Vranjest, illetve a Cukarickinek sok fiatal labdarúgója van, akik szerinte biztosan nem félnek egyetlen riválistól sem.
„Nem szeretném összehasonlítani az edzőket. Stankovicot mindenki ismeri, nagy energiát és erőt hozott a csapathoz. Próbálunk úgy játszani, ahogy ő kéri, megvan elképzelése a futballról, de erről egyelőre nem akarok beszélni” – mondta a védekező középpályás az edzőváltás kapcsán.
Az FK Cukaricki vezetőedzője és csapatkapitánya egyformán bátor játékot ígért a Ferencváros ellen.
Ennek ellenére a Ferencváros a favorit” – mondta a sajtótájékoztatón Igor Matic vezetőedző.
A 42 éves szakember kifejtette, a Ferencvárosnak új vezetőedzője van, emiatt a magyar csapatot még nem láthatta Dejan Stankovic irányítása alatt, ugyanis az egyetlen kupameccs nem jó példa, mivel az FTC-nek alacsonyabb osztályú ellenfele volt.
„Hinni kell a továbbjutásban. Ha mi nem bízunk benne, akkor senki sem fog. Persze, nehéz lesz elérni, mert nehéz csoportba kerültünk. A Ferencváros Magyarország legnagyobb és az egész térség egyik legnagyobb klubja, a Fiorentina idén döntős volt, míg a Genk majdnem belga bajnok lett. Meccsről meccsre kell haladni, de mindenképpen szeretnénk jó teljesítményt nyújtani és pontokat gyűjteni” – mondta a négyes erőviszonyairól Matic. Elárulta, sérülés miatt a középpályás Stefan Tomovicra és a támadó Zé Márióra nem számíthat.
A Groupama Arénában csütörtökön 19.45-kor kezdődő összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!