A Szőke Sziklaként ismert egykori középhátvédről november elején írta többek között egykori klubja, a Vasas, hogy a János Kórház belgyógyászati osztályára került, ahol tüdőgyulladás, keringési rendellenesség és fertőzés miatt szorult kezelésre. Az egykori labdarúgó ezt követően megfertőződött a koronavírussal is.
Mészöly Kálmán – aki teljes játékospályafutása során, 1959 és 1972 között a Vasasban futballozott – az 1964-es Európa-bajnokságon bronzérmes lett a magyar együttessel, tagja volt az 1962-es és 1966-os világbajnokságon negyeddöntős válogatottnak, klubcsapatával négy bajnoki cím mellett (1961, 1962, 1965, 1966), három Közép-Európai Kupát (1962, 1965, 1970) nyert, 1962-ben pedig idehaza az év labdarúgójává választották.
Szövetségi kapitányként 1982-ben kivezette a válogatottat a spanyolországi világbajnokságra.
Játékosként 61-szer lépett pályára a magyar válogatottban, melyet edzőként 1980 és 1983, 1990 és 1991, illetve 1994 és 1995 között összesen 61 mérkőzésen irányított.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2018 januárjában életműdíjjal ismerte el pályafutását. A legendás játékos haláláról a család tájékoztatta az MTI-t.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!