A francia bajnokcsapat az előző körben az Atalanta ellen hátrányból fordítva, drámai végjáték után harcolta ki a győzelmet, míg a Bundesliga bronzérmese az Atlético Madridot küzdötte le, szintén 2–1 arányban.
A lipcseieket irányító Julian Nagelsmann és a párizsiak német mestere, Thomas Tuchel korábban az Augsburgnál dolgozott együtt. Nagelsmann Tuchel tanítványa volt a bajor csapat tartalékegyüttesében, és ő bíztatta korábbi játékosát, hogy az edzői karriert válassza.
A kedd esti elődöntőben a tanítvány nem tudta túlszárnyalni a mestert, igaz a Paris Saint-Germain játékoskerete nem igazán hasonlítható össze a Lipcséével. Az egyénileg sokkal jobban álló francia csapat kategorikus sikerrel érdemelte ki a döntőbe jutást.
A PSG a 13. percben szerezte meg a vezetést, Di Maria szabadrúgásból betekert labdáját Marquinhos fejelte senkitől sem zavartatva Gulácsi Péter kapujába.
Az első félidőt egyértelműen a Tuchel-legénység uralta, a németeknek csak egy veszélyesebb támadásuk volt, ami kimaradt, majd a félidő végén megduplázta előnyét a Ligue 1 képviselője.
Gulácsi pontatlan passzára Paredes csapott le, Neymart indította, a brazil szélső pedig elegánsan előkészített Di Mariának, és az argentin nem hibázott közelről.
Nagelsmann kettőt is cserélt a szünetben, a „bikák” bátrabban futballoztak, de újabb gólt megint a párizsiak szereztek. Mukile elcsúszása és Di Maria beadása után a balhátvéd Juan Bernat fejesével dőlt el a mérkőzés.
A klub történetének első BL-elődöntőjét játszó licspeiek becsülettel mentek előre a szépítő gólért, de így is Gulácsi Péternek kellett bemutatnia bravúros védéseket. Bár a magyar válogatott kapus a második gólnál „bűnrészes volt”, összességében egyáltalán nem nyújtott rossz teljesítményt.
Az utolsó tíz percre Willi Orbán is beállt, a magyar válogatott hátvéd Lukas Klostermannt váltotta.
A Paris Saint-Germain a Reims, a Saint-Etienne, a Marseille és a Monaco után az ötödik francia alakulat, amely BEK/BL-döntőben szerepelhet.
A vasárnapi fináléban a Bayern München, vagy a Lyon lesz a PSG ellenfele.
A második elődöntőben:
Szerda, 22.00: Olympique Lyon–Bayern München (Digi Sport 1, Telekom Sport 1, Look Plus)
Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.
Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.
Több mint két évre bevonták a jogosítványát, és 16 ezer lejre bírságolták a rendőrök azt a marosvásárhelyi motorbiciklist, aki egy Kolozs megyei országúton közlekedve tizenhárom alkalommal előzött szabálytalanul, átlépve a folytonos vonalat.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!