A klub hivatalos honlapjának közleménye szerint a játékos korábbi szerződésének lejárta előtt egy évvel, további két szezonra kötelezte el magát.
„A klub és én 2015 óta egy különleges utat járunk be, hiszen a másodosztályból indulva tavaly már a Bajnokok Ligája elődöntőjében játszottunk, jövő héten pedig a Német Kupa fináléjában szerepelünk. Egy rendkívül sikeres időszak volt ez, amelyet szeretnénk folytatni, ráadásul a családommal is otthonra találtunk Lipcsében, a klubnál, a régióban” – idézte a honlap Gulácsit.
A Salzburgtól 2015 nyarán szerződtetett futballista egy évvel később már első számú kapusnak számított, és eddig 222 meccsen állt a háló előtt a német és nemzetközi mércével is meghatározó tényezővé váló Leipzigben.
A magyar hálóőr a Bundesligában (162) és a Bajnokok Ligájában (24) is rekorder a klub történetében, ebben az idényben 42 tétmérkőzésen lépett pályára és 20 alkalommal zárt kapott gól nélkül.
A bajnoki hajrá mellett a magyar válogatottal a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra is készülő kapus után – a Bild című napilap korábbi információja alapján – a közelmúltban a Borussia Dortmund érdeklődött intenzíven. Az angol sajtó eközben a Tottenham Hotspur érdeklődéséről is írt.
A szakemberek által is a Bundesliga egyik legjobb, legmegbízhatóbb kapusának tartott Gulácsi – akit a Kicker 2019-ben a bajnokság legjobb játékosának választott – csütörtökön ünnepelte 31. születésnapját.
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!