Kikapott a tabellán harmadik Leicester és a negyedik Chelsea is így pillanatnyilag a harmadik és a hatodik helyezettek között mindössze három pontra olvadt a különbség: a Bajnokok Ligájáért folyó versenyfutás egyre izgalmasabb.
Felbecsülhetetlen értéke lehet a West Ham három szerdán szerzett pontjának, míg a Chelsea számára valóságos tragédia ezek elvesztése. A kalapácsosok a bennmaradásért folytatnak ádáz küzdelmet, a Chelsea-nek pedig a BL-be jutásért folyó tolongásban kellene minden egyes pont.
A meccs semleges nézőnek is igazán élvezetes volt, fordulatokkal és a hajrában szerzett döntő találattal.
Soucek a 34. percben nyitotta a gólok sorát, de a VAR elvette a West Ham gólörömét.
A túloldalon pedig büntetőt ítéltek, amit Willian értékesített a 42. percben, de még a szünet előtt Soucek egy érvényes találatot is elért, azaz döntetlennel mehettek szünetre a felek. A fordulás után David Moyes együttese került előnybe, hogy aztán Willian hozza vissza a döntetlent.
A hajrában végig a Chelsea támadott, ment előre a győztes gólért, de a nyomás alól egy pillanatra kiszabaduló West Ham egy kontrából Jarmolenko góljával megnyerje a találkozót.
West Ham United–Chelsea 3–2 (1–1)
Gólszerzők: Soucek (45+2)., Antonio (51.), Jarmolenko (89.), illettve. Willian (42. és 72.).
A Leicester az Everton vendégeként lépett pályára, és a liverpooli kékek gyorsan kétgólos előnybe kerültek: a 10. percben Richardlison egy gyors akció végén érkező beadás után, a 16.-ban Sigurdsson büntetőből volt eredményes. Ebből a „rókák” faragtak a második félidő elején, de egyenlíteniük már nem sikerült.
Everton–Leicester City 2–1 (2–0)
Gólszerzők: Richarlison (10.), Sigurdsson 16., ill. Iheanacho (51.)
Kicsit sem volt egy súlycsoportban az Arsenal és a már egyre biztosabb kieső Norwich. Az „ágyúsok” Aubameyang révén szereztek vezetést a 33. percben, miután a vendégek kapusa teljesen feleslegesen akart cselezni a saját kapuja előtt.
Pár perc múlva Xhaka növelte kettőre a különbséget, a második félődőben pedig 4-re nőtt az Arsenal góljainak száma. A sereghajtó Norwich negyedik vereségét szenvedte el zsinórban.
Arsenal–Norwich City 4–0 (2–0)
Gólszerző: Aubameyang (33., és 67.), G. Xhaka (38.), Soares (81.)
Nem volt oka az örömre a Bournemouth drukkereinek sem, a Newcastle az otthonukban vert be nekik négyet, amire csak egy a mérkőzés hosszabbításában szerzett becsületgól volt a válasz. A Bournemouth az utolsó előtti helyre csúszott vissza.
Bournemouth–Newcastle United 1–4 (0–2)
Gólszerzők: Gosling (93.), ill. Gayle (5.), S. Longstaff (30.), Almirón (56.), Lazaro (77.)
Kedden játszották:
Brighton–Manchester United 0–3 (0–2)
G. Greenwood (16.), Bruno Fernandes (29. és 50.)
A mai műsor:
20.00: Sheffield United–Tottenham Hotspur
22.15: Manchester City–Liverpool.
Az élmezőny: 1. Liverpool 86 pont (már bajnok), 2. Manchester City 63, 3. Leicester 55, 4. Chelsea 54, 5. Manchester United 52, 6. Wolves 52.
Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.
Kijelölték a román női kézilabda-válogatott keretét a Kárpát-kupára. Ez egy felkészülési torna a közelgő világbajnokságra. A listán egy székelyföldi játékos neve is megtalálható, nagy valószínűséggel ott lesz az idei vébén.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!