Hirdetés

Gólzáport rendeztek az angol bajnoki meccseken

Sokba kerülhet ez a Chelsea-nek
Fotó: Forrás: Facebook

2020. július 02., 10:55

Igazán gólgazdag mérkőzéseket láthattak a Premier League szerdai játéknapján a tévénézők. A legkevesebb találat az Everton–Leicester meccsen esett, de ott is háromszor rezdült a háló. Az eredmények alakulásának leginkább a Machester United illetve a Wolves örülhetett.

2020. július 02., 10:55

Kikapott a tabellán harmadik Leicester és a negyedik Chelsea is így pillanatnyilag a harmadik és a hatodik helyezettek között mindössze három pontra olvadt a különbség: a Bajnokok Ligájáért folyó versenyfutás egyre izgalmasabb.

Hirdetés

Felbecsülhetetlen értéke lehet a West Ham három szerdán szerzett pontjának, míg a Chelsea számára valóságos tragédia ezek elvesztése. A kalapácsosok a bennmaradásért folytatnak ádáz küzdelmet, a Chelsea-nek pedig a BL-be jutásért folyó tolongásban kellene minden egyes pont.

A meccs semleges nézőnek is igazán élvezetes volt, fordulatokkal és a hajrában szerzett döntő találattal.

Soucek a 34. percben nyitotta a gólok sorát, de a VAR elvette a West Ham gólörömét.

A túloldalon pedig büntetőt ítéltek, amit Willian értékesített a 42. percben, de még a szünet előtt Soucek egy érvényes találatot is elért, azaz döntetlennel mehettek szünetre a felek. A fordulás után David Moyes együttese került előnybe, hogy aztán Willian hozza vissza a döntetlent.

A hajrában végig a Chelsea támadott, ment előre a győztes gólért, de a nyomás alól egy pillanatra kiszabaduló West Ham egy kontrából Jarmolenko góljával megnyerje a találkozót.

West Ham United–Chelsea 3–2 (1–1)
Gólszerzők: Soucek (45+2)., Antonio (51.), Jarmolenko (89.), illettve. Willian (42. és 72.).

A Leicester az Everton vendégeként lépett pályára, és a liverpooli kékek gyorsan kétgólos előnybe kerültek: a 10. percben Richardlison egy gyors akció végén érkező beadás után, a 16.-ban Sigurdsson büntetőből volt eredményes. Ebből a „rókák” faragtak a második félidő elején, de egyenlíteniük már nem sikerült.

Everton–Leicester City 2–1 (2–0)
Gólszerzők:  Richarlison (10.), Sigurdsson 16., ill. Iheanacho (51.)

Kicsit sem volt egy súlycsoportban az Arsenal és a már egyre biztosabb kieső Norwich. Az „ágyúsok” Aubameyang révén szereztek vezetést a 33. percben, miután a vendégek kapusa teljesen feleslegesen akart cselezni a saját kapuja előtt.

•  Fotó: Forrás: Facebook Galéria

Fotó: Forrás: Facebook

Pár perc múlva Xhaka növelte kettőre a különbséget, a második félődőben pedig 4-re nőtt az Arsenal góljainak száma.  A sereghajtó Norwich negyedik vereségét szenvedte el zsinórban.

Arsenal–Norwich City 4–0 (2–0)
Gólszerző: Aubameyang (33., és 67.), G. Xhaka (38.), Soares (81.)

Nem volt oka az örömre a Bournemouth drukkereinek sem, a Newcastle az otthonukban vert be nekik négyet, amire csak egy a mérkőzés hosszabbításában szerzett becsületgól volt a válasz. A Bournemouth az utolsó előtti helyre csúszott vissza.

Bournemouth–Newcastle United 1–4 (0–2)
Gólszerzők: Gosling (93.), ill. Gayle (5.), S. Longstaff (30.), Almirón (56.), Lazaro (77.)

Kedden játszották:
Brighton–Manchester United 0–3 (0–2)
G. Greenwood (16.), Bruno Fernandes (29. és 50.)

A mai műsor:
20.00: Sheffield United–Tottenham Hotspur
22.15: Manchester City–Liverpool.

Az élmezőny: 1. Liverpool 86 pont (már bajnok), 2. Manchester City 63, 3. Leicester 55, 4. Chelsea 54, 5. Manchester United 52, 6. Wolves 52.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Vegyes érzésekkel búcsúzott el Csíkszeredától Kevin Constantine

Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.

Megkapta a behívót, készülhet a vébére a székelyföldi kézilabdázó

Kijelölték a román női kézilabda-válogatott keretét a Kárpát-kupára. Ez egy felkészülési torna a közelgő világbajnokságra. A listán egy székelyföldi játékos neve is megtalálható, nagy valószínűséggel ott lesz az idei vébén.

Székelyhon

Késelésbe torkollt egy vita, egy 47 éves férfi életét vesztette

Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.

`
Krónika

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról

„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.

Krónika

Dák istenek, Steaua, fafaragás: Dominic Fritz bemutatta, milyen kérdésekkel „kínozzák” a román állampolgárságra várókat

Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.

Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Ez is érdekelheti

Megszakadt az átok: győzni tudott idegenben a Kolozsvári CFR

Nem volt sétagalopp, de a labdarúgó Szuperliga 16. fordulójában végre megszerezte első idegenbeli sikerét a Kolozsvári CFR. A kincses városi gárda az utóbbi hetekben gyengélkedő Unirea Slobozia otthonából hozta el a három pontot.

Ilyés Róbert: szégyen, amit a játékvezetők műveltek Bukarestben

Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.

Nehéz este a fővárosban – simán kikapott a Dinamótól az FK Csíkszereda (videóval)

Nemcsak az eredmény, hanem a játék képe alapján is súlyos vereséget szenvedett az FK Csíkszereda szombat este a Bukaresti Dinamo otthonában. A Nemzeti Arénában rendezett találkozón a piros-feketéknek szinte semmi esélyük nem volt a pontszerzésre.

Túl nagy falat volt a listavezető a Gyergyószentmiklósi VSK-nak

A Gyergyószentmiklósi VSK hazai pályán sem tudta megállítani az élen álló Șoimii Gura Humorului csapatát. A vendégek magabiztos játékkal győztek.

Nem ment idegenben a háromszékieknek: fejet hajtott KSE és a Sepsi OSK II. is

Balul kezdődött a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság visszavágó-sorozata a háromszéki együttesek számára, a 12. játéknapon a KSE és a Sepsi OSK II. egyaránt idegenben maradt alul, a Victoria Traian, illetve a CSO Plopeni vendégeként.

A sárdagasztásban is jeleskedett az FK Csíkszereda női focicsapata

Nem hagyott kétséget a győzelem felől az FK Csíkszereda: a labdarúgó női Szuperliga 11. fordulójában már az első félidőben eldöntötte a Szamosújvári Olimpia elleni idegenbeli találkozót, és magabiztos játékkal érvényesítette a papírformát.

Ignacio Heras: nagyon szeretek itt lenni, azt hiszem, ez a pályán is látszik

Továbbra is szárnyal Ignacio Heras, a Sepsi OSK támadója. A 28 éves spanyol nyolcadik bajnokiját játszotta a háromszékiek színeiben a CSM Slatina ellen, ezúttal is gólt szerzett. A győztes mérkőzés után értékelt a Székely Sportnak.

Döntetlent játszott a 2. Liga listavezetője, sűrű az élboly

Szombaton kilenc mérkőzést rendeztek a labdarúgó másodosztály alapszakaszának 13. fordulójában. A Sepsi OSK nyert, ezzel tapad a többiekhez, az élen álló Vajdahunyad csak egy pontot gyűjtött.

Ráijesztett szurkolóira, majdnem elherdálta háromgólos előnyét a Sepsi OSK

Ellentmondást nem tűrő első félidőt produkált a Sepsi OSK, félóra alatt háromgólos előnyt épített a CSM Slatina ellen, ám a második játékrészben visszaesett a lendülete és kis híján kiengedte kezéből a győzelmet a labdarúgó 2. Liga 13. fordulójában.

Kimaradt a csapatkapitány a román válogatott keretéből

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kijelölte a keretet a Bosznia-Hercegovina és San Marino elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésekre, amelyeken a korábbi csapatkapitány biztosan nem játszik.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!