Hirdetés

Gólzáporral nyert a Sepsi OSK női csapata

Továbbra is tartják a harmadik helyet a csoportban
Fotó: Györgykovács Kriszta

2022. október 24., 12:18

A női labdarúgó 3. Liga 4. fordulójában a Sepsi OSK csapata vasárnap a CSM Pașcani együttesét látta vendégül. A lányok nem kímélték az ellenfelet, végül 6–0-s győzelmet arattak.

2022. október 24., 12:18

Az első félidőben egyértelműen a sepsiszentgyörgyi csapat uralta a játékot, ellenben a sok gólhelyzetet nem tudták értékesíteni. Az első találatig 23 percet kellett várni, majd a szünet előtt a piros-fehér mezes lányok ismét betaláltak, így kétgólos vezetéssel tértek a pihenőre.

A második játékrészt már sokkal magabiztosabban indították a háromszékiek, a 49. percben 4–0-t mutatott az eredményjelző. A végéig még két gólt szerzett a Sepsi OSK, amely így egyértelmű, hatgólos sikert könyvelt el.

Hirdetés

„Elég nehezen kezdtük a mérkőzést, kellett egy kis idő, amíg a lányok belejöttek abba a játékritmusba amit elvárunk tőlük. Nagyon büszke vagyok a csapatra, megérdemelték a győzelmet” – nyilatkozta Györgykovács Kriszta, a Sepsi-OSK női csapatának edzője.

A Seps OSK női együttese továbbra is tartja csoportjában a harmadik helyet, és legközelebb vasárnap 10 órakor idegenben, az Activ Slobozia ellen játszik.

Női labdarúgó 3. Liga, 2-es csoport, 4. forduló:
Sepsi OSK–CSM Pașcani 6–0 (2–0).
A Sepsi OSK kerete: Vasile Antonia-Maria, Márton Boglárka, Dénes Dóra, Szép Barbara-Boglárka, Nagygyörgy Andrea, Hajnal Helga, Csüdör Vivien, Ardelean Rebeka-Kriszta, Benedek Zsanett, Mikola Klementina, Dániel Adrienn-Abigél, Beder Kincső-Iringó, Kocsis Beáta-Noémi, Kátai Hanna, Kerestély Andrea, Bălan Ioana Gabriela, Dani Alexa, Suciu Carina Ştefania, Boghici Miruna-Raluca, Kovács Boglárka, Nombot Annabelle Natsi, Tóth Barbara Krisztina.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Tovább robog a női Szuperligában az FK Csíkszereda

Zsinórban hetedik bajnoki győzelmét aratta az FK Csíkszereda női labdarúgócsapata, amely szombaton 5–0-ra verte a Kolozsvári U Olimpiát a Burus Csaba Sportparkban.

Világrekord közelében: annyi gólt lőtt az FK Csíkszereda a Dinamónak, hogy nem fért be a jegyzőkönyvbe

Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.

Már hatos a győzelmi sorozat, Craiován is nyert az éllovas FK Csíkszereda

Fülöp Boglárka és Katona Flóra góljával 2–0-ra győzött az Universitatea Craiova otthonában az FK Csíkszereda. A 16 éves Heim Sárával felálló csíkiak sorozatban hatodik bajnoki sikerükkel megőrizték első helyüket a női Szuperligában.

Jövő nyáron női vébén szerepelhet Székelyföld válogatottja

A tervek szerint 2027. május 28. és június 5. között rendezik meg Angliában a CONIFA női világbajnokságát, amelyen a Székelyföld labdarúgó-válogatottja is pályára léphet. Wenczel Kristóffal a torna előkészületeiről és a szervezet jövőjéről beszélgettünk.

Herczeg bombája élre repítette az FK Csíkszeredát

Megnyerte a Besztercei Gloria elleni rangadót, és átvette a vezetést a női labdarúgó Szuperligában az FK Csíkszereda. A szerdai találkozón Herczeg Andrea távoli lövése döntött, a csíkiak 2–1-es sikerrel tértek vissza a válogatott szünetből.

Hazai rangadón veheti át a vezetést az FK Csíkszereda a női Szuperligában

A bajnoki szünetet követően a visszavágó-sorozattal folytatódik a női labdarúgó Szuperliga. A második helyen álló FK Csíkszereda hazai pályán az éllovas Besztercei Gloriát fogadja, és győzelem esetén átveheti a vezetést a tabellán.

Kiütéses vereséggel intett búcsút a világbajnokságnak a romániai női fociválogatott (videóval)

A kétgólos hazai vereséget követően idegenben 6–0-ra kapott ki Norvégiától a romániai női labdarúgó-válogatott a brazíliai világbajnokság pótselejtezőjének rájátszásában, így biztosan nem juthat ki a jövő évi tornára.

Tisztes helytállás a világ élmezőnyéhez tartozó Norvégiával szemben

Hazai pályán kétgólos vereséget szenvedett a román női labdarúgó-válogatott Norvégiától a jövő évi, brazíliai világbajnokság selejtezőjének rájátszásában. Geréd Erika és Herczeg Andrea is játszott a meccsen.

Nem borult a papírforma, az FK behúzta a Hargita megyei rangadót

Az FK Csíkszereda szombaton délben 3–0-ra legyőzte a sereghajtó Székelyudvarhelyi Vasas Feminát a női labdarúgó Szuperliga alapszakaszának hetedik fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!