A pont nélküli Voluntari korosztályos csapata látogatott Csíkszeredába. Az erőviszonyok nem hagytak kétséget: még az FK kapusa, Rusu Kriszta is betalált – büntetőből.
Portik Helga, az FK Csíkszereda U15-ös női együttesének edzője örömét fejezte ki, amiért hazai közönség előtti sikerült győzniük: „Nagyon büszke vagyok a csapatunkra. Ez volt az utolsó hazai mérkőzésünk a szezonban, és sokan kijöttek megnézni minket. A lányokkal megbeszéltük, hogy ne görcsöljenek rá, inkább koncentráljanak, és próbálják élvezni a játékot. A meccs elején ismét kihagytunk jó néhány tiszta helyzetet, még tanulnunk kell, hogyan hozzunk jó döntéseket a kapu előtt. Ennek ellenére a csapat mindent megtett azért, hogy látványos, jó játékot lássanak a nézők – és szerencsére sok gólt is tudtunk szerezni. Megyünk tovább, van még egy mérkőzésünk, amelyre készülünk, és szeretnénk azt is megnyerni” – értékelt a szakember.
A Sepsi OSK a legjobb nyolc közé jutásért játszott a női U15-ös Elit Ligában. A háromszéki lányok 3–1-re győzték le a Concordia Chiajnát, így a szezon zárófordulóját már az élmezőnyben várhatják.
Bedőházi Géza, a Sepsi OSK U15-ös lánycsapatának edzője a Székely Sportnak elmondta, szerinte nagy dolog a legjobb nyolc közé kerülni országos szinten: „Az ellenfél az egész meccs során mindössze háromszor lépte át a térfelünket, egy alkalommal gólt is szereztek. Ezt leszámítva a játékunk sokat javult. Az edző számára pedig az a legnagyobb öröm, amikor egy tétmérkőzésen viszontlátja a pályán azt, amit edzésen gyakorol a csapat. Jó irányba tartunk, de mindig van hová fejlődni” – összegezte gondolatait az edző.
FK Csíkszereda–FC Voluntari 11–0 (7–0).
Gólszerzők: Péter Nóra 5, Daczó Bíborka 4, Rusu Kriszta (büntetőből), Tărpăscu Amalia.
Az FK Csíkszereda kerete: Rusu Kriszta, Zănoaga Alexia, Trinfuj Nikolett, Benedek Boglárka, Maksai Krisztina, Orbán Anna, Maksai Klementina, Juhász Anett, Péter Nóra, Daczó Bíborka, Tărpăscu Amalia, Lukács Boglárka, Basa Brigitta, Bálint Bianka, Bálint Boglárka.
Edzők: Portik Helga, Szőcs Renáta.
Sepsi OSK – Concordia Chiajna 3–1 (1–0)
Gólszerzők: Suciu Carina 2, Fülöp Bettina 1.
A Sepsi OSK kerete: Wolff Helga, Makó Áfra, Hristache Diana, Lautar Adina, Sinca Xénia, Tamási Petra, Suciu Carina, Lukács Renáta, Bochici Miruna, Fülöp Bettina, Handra Zsófia, Baule Delia, József Nóra, Florea Andrea, Zavaraghiu Sara, Stroie Andreia, Ochisan Amira, Finta Dorka, Imreh Dorka, Radu Elisa, Kis Flóra, Fazakas Laura.
Edző: Bedőházi Géza.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!