Hirdetés

Gólt nem, pontot viszont szerzett az SZFC

Igazságos döntetlen született a mérkőzésen
Fotó: Veres Nándor

2018. november 02., 17:11

Az első félidőben a vendég Kolozsvári Sănătatea, a másodikban a házigazda Székelyudvarhelyi FC játszott veszélyesebben. A labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában, pénteken délután rendezett találkozón viszont nem esett gól, így egy-egy ponttal gazdagodtak a csapatok.

2018. november 02., 17:11

Megtörte négy mérkőzése óta tartó rossz szériáját a Székelyudvarhelyi FC: a 3. Liga dobogójára törő Kolozsvári Sănătatea csapatával játszott döntetlent.

A korai kezdési időpont (délután 2 óra) miatt kevesen, nagyjából százan voltak kíváncsiak a két együttes játékára.

Hirdetés

A játékrész első felében sokkal aktívabbak voltak a vendégek, beszorították az SZFC-t, jöttek is a helyzeteik,

ám Nagy Barna kapus nagyon jó formában védett, többször bravúrt bemutatva mentette meg csapatát a bekapott góltól.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

A hazaiak támadásait rendre taktikai szabálytalanságokkal állították meg a vendégek, így az első negyvenöt perc alatt igazán komoly helyzet nem alakult ki a kolozsvári kapu előtt.

A második félidőben viszont megváltozott a játék képe, sokkal magabiztosabb és veszélyesebb SZFC jött ki az öltözőkből, és a Sănătatea védelmén volt a sor, hogy többször tisztázzon a hazai támadók elöl. A hajrára fordulva a kolozsvári csapat megpróbálta eldönteni a pontok sorsát, ám az SZFC védői mindent hárítottak.

Az utolsó percekben meg volt az esély rá, hogy Udvarhelyen maradjanak a pontok, ám a többszöri próbálkozás ellenére a labda nem ment be a kolozsvári kapuba,

köszönhető a veterán Lăzăreanu nagy védéseinek. A végeredmény 0–0 lett.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Mészáros Alpár, az SZFC edzője: „Ez az első mérkőzésünk idén, amin nem kaptunk gólt. A második félidőben, ha egy kis szerencsénk van, megnyerhettük volna a mérkőzést. A fiúk megcsináltak mindent, amit tőlük kértem, megértették, mi a dolguk és az utolsó pillanatig küzdöttek.

A védelem stabil lábakon állt és Nagy jó formában védett. Pozitívum még, hogy nem kaptunk sárga lapot, erre a játékra lehet építeni.

A következő fordulóban, jövő pénteken a 3. Ligában újonc Tordai Arieșul vendége lesz az SZFC.

Labdarúgó 3. Liga, 11. forduló:
Székelyudvarhelyi FC–Kolozsvári Sănătatea 0–0
SZFC: Nagy Barna - Constanit Mușea, Bogdan Mintaș, Cosmin Stăncuțu, Locotuș Miklós, Daniel Chifu (Cristian Cucuruzan, 86.), Péter Mózes, Tankó Előd (Vékás Barna, 90+2.), Bálint Rajmond, Györgydeák Apor, Csifó István (Grigore Ungur, 86.).

További eredmények
Nagybányai Minaur–Marosvásárhelyi MSE 2–0
Dési Unirea–Tordai Arieșul 1–4
Kolozsvári CFR II.–Barcarozsnyói Olimpic Cetate 2–0
Medgyesi Gaz Metan II.–Szászhermányi FC 0–1

szombaton 14 órától:
Radnóti SK–Szászrégeni Avântul
Lénárdfalvi Comuna–Tasnádi Unirea

vasárnap 14 órától:
Besztercei Gloria–FK Csíkszereda.

Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
M GY D V GK P
1. FK Csíkszereda 30 22 5 3 80–18 71
2. Lénárdfalva 30 20 3 7 85–34 63
3. Nagybányai Minaur 30 16 9 5 46–22 57
4. Barcarozsnyói Olimpic Cetate 30 17 4 9 39–30 55
5. Kolozsvári Sănătatea 30 16 5 9 52–32 53
6. Szászrégeni Avântul 30 15 7 8 46–31 52
7. Tordai Arieșul Sticla 30 14 8 8 50–35 50
8. Kolozsvári CFR II. 30 13 7 10 62–46 46
9. Besztercei Unu Fotbal Gloria 30 12 7 11 46–44 43
10. Székelyudvarhelyi FC 30 11 5 14 41–40 38
11. Dési Unirea 30 9 9 12 42–41 36
12. Szászhermányi FC 30 9 8 13 42–43 35
13. Tasnádi Unirea 30 8 6 16 47–67 30
14. Marosvásárhelyi MSE 30 6 4 20 26–86 22
15. Medgyesi Gaz Metan II. 30 3 3 24 26–81 12
16. Radnóti SK 30 3 2 25 34–114 11

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!