Szombaton délben a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának utolsó előtti, 20. fordulójában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK idegenben, a Nagyváradi Bihar FC otthonában lépett pályára. A háromszékiek már matematikailag elérték azt, hogy a rájátszás felsőházában folytassák, a hazaiak még nem, így parázs csatára volt kilátás.
Jó iramban indult az összecsapás, a nagyváradiak rohamoztak, Stahl kétszer is próbára tette Ungureanut, mindkétszer a helyén volt a kapus.
Válaszként a háromszékiek első támadása gólt ért. A 12. percben Mateit indították, ő a kapu előterébe középre passzolt az érkező Oberlinnek, egy védőn irányt változtatott a labda, a hálóőr pedig bevédte (0–1).
A bekapott találat nem fogta meg a Bihar FC-t, ment előre, irányított, többet volt náluk a játékszer, de igazi gólhelyzetet nem nagyon tudott kialakítani, jól szűrt a sepsiszentgyörgyiek védelme, így a pihenőre megmaradt a minimális előnyük.
A második félidőben sem változott a játék képe, a Sepsi OSK kivárt, a hazaiak pedig próbálták feltörni a defenzívát. Amikor pedig tudott, indultak előre a vendégek, a 72. percben a csereként beálló Cmiljanic elhúzott védője mellett, a kapus mellett elgurította, 0–2-re módosítva az állást.
A montenegrói játékos gólörömét mezlevétellel ünnepelte. Sárga lapot kapott érte, miután ezt megelőzően figyelmeztette őt a játékvezető, így kiállították.
Batzula ziccerét védte a kapus, a 83. percben Enceanu tálalt Filip elé, aki a tizenegyes pontnál átvette, kilőtte a bal felsőt (2–1).
A szépítés izgalmassá tette a végjátékot. Az emberelőnyben játszó Bihar FC még rátett egy lapáttal, a 90. percben Gál-Andrezly tekerte rá, Ungureanu védett.
A hosszabbítás 2. percében Vîrtej húzta le Tescant a büntetőterületen belül, a partjelző közbeavatkozásával a játékvezető megítélte a tizenegyest, Hora értékesítette ezt.
2–2-vel ért véget a mérkőzés.
A Sepsi OSK elszórt két pontot, miután ez már egy megnyert találkozó volt számára.
Nagyváradi Bihar FC–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 2–2 (0–1).
Bodola Gyula Stadion, vezette: George Cătălin Găman.
Gólszerzők: Ioan Filip (83.), Ioan Hora (90+3.), illetve Răzvan Curtean (12, öngól), Boris Cmiljanic (72.).
Kiállítva: Boris Cmiljanic (73.)
Bihar FC: Cutean – Cucu (Iancu, 78.), Gál, Filip, Gál-Andrezly – Moussinga (Enceanu, 19.), Călin – Tescan, Cocian (Hora, 60.), Stahl (Șerban, 78.) – Boiciuc. Vezetőedző: Erik Lincar.
Sepsi OSK: Ungureanu – Oteliță, Vîrtej, Haruț, Techereș – Păun (Tamm, 75., Iglesias – Heras (Davordzie, 75.), Matei (Silaghi, 90.), Oberlin (Batzula, 57.) – Mawa (Cmiljanic, 57.). Edző: Sorin Colceag.
| 2026. 03. 06. 17:00 | FC Voluntari Voluntari | Bákói FC Bákó | 1-2 |
| 2026. 03. 07. 11:00 | CSM Slatina Slatina | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 2-1 |
| 2026. 03. 07. 11:00 | CS Afumaţi Afumaţi | Bukaresti Steaua Steaua | 0-1 |
| 2026. 03. 07. 11:00 | Jászvásári Poli Jászvásár | Câmpulung Muscel Câmpulung | 6-1 |
| 2026. 03. 07. 11:00 | Concordia Chiajna Chiajna | Szatmárnémeti VSK Szatmárnémeti | 4-2 |
| 2026. 03. 07. 11:00 | Bukaresti Dinamo SK Dinamo SK | Sellenberki SK Sellenberk | 4-1 |
| 2026. 03. 07. 12:00 | Nagyváradi Bihar FC Nagyvárad | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 2-2 |
| 2026. 03. 07. 15:00 | CS Tunari Tunari | Újszentesi SK Újszentes | 1-1 |
| 2026. 03. 08. 11:00 | Metalul Buzău Metalul | Besztercei Gloria Beszterce | 1-4 |
| 2026. 03. 08. 12:00 | Resicabányai CSM Resicabánya | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 1-3 |
| 2026. 03. 09. 17:00 | Marosvásárhelyi ASA ASA | Chindia Târgoviște Chindia | 0-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 20 | 15 | 5 | 0 | 35-12 | 50 |
2 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 20 | 13 | 4 | 3 | 34-18 | 43 |
3 | Chindia Târgoviște Chindia | 20 | 12 | 3 | 5 | 36-17 | 39 |
4 | Nagyváradi Bihar FC Nagyvárad | 20 | 12 | 3 | 5 | 39-22 | 39 |
5 | FC Voluntari Voluntari | 20 | 11 | 6 | 3 | 30-15 | 39 |
6 | Marosvásárhelyi ASA ASA | 20 | 11 | 3 | 6 | 37-22 | 36 |
7 | Bukaresti Steaua Steaua | 20 | 11 | 3 | 6 | 33-26 | 36 |
8 | Resicabányai CSM Resicabánya | 20 | 10 | 2 | 8 | 34-28 | 32 |
9 | Jászvásári Poli Jászvásár | 20 | 9 | 4 | 7 | 24-19 | 31 |
10 | Bákói FC Bákó | 20 | 8 | 6 | 6 | 25-24 | 30 |
11 | Metalul Buzău Metalul | 20 | 9 | 2 | 9 | 30-24 | 29 |
12 | Concordia Chiajna Chiajna | 20 | 8 | 3 | 9 | 29-23 | 27 |
13 | CS Afumaţi Afumaţi | 20 | 8 | 3 | 9 | 28-25 | 27 |
14 | CSM Slatina Slatina | 20 | 7 | 5 | 8 | 25-25 | 26 |
15 | Besztercei Gloria Beszterce | 20 | 6 | 5 | 9 | 28-29 | 23 |
16 | Újszentesi SK Újszentes | 20 | 6 | 4 | 10 | 24-33 | 22 |
17 | Sellenberki SK Sellenberk | 20 | 5 | 4 | 11 | 26-31 | 19 |
18 | Ceahlăul Piatra Neamţ Ceahlăul | 20 | 5 | 3 | 12 | 19-41 | 18 |
19 | Bukaresti Dinamo SK Dinamo SK | 20 | 3 | 7 | 10 | 19-33 | 16 |
20 | CS Tunari Tunari | 20 | 2 | 7 | 11 | 16-35 | 13 |
21 | Szatmárnémeti VSK Szatmárnémeti | 20 | 3 | 2 | 15 | 17-45 | 11 |
22 | Câmpulung Muscel Câmpulung | 20 | 2 | 4 | 14 | 9-50 | 10 |
Fordulatos, ötgólos mérkőzésen győzte le az FK Csíkszereda az Unirea Sloboziát a labdarúgó Szuperliga alsóházában. A szombat délutáni meccsen a csíkiak háromszor is előnybe kerültek, a hajrában pedig a VAR és a kapufa mentette meg őket az egyenlítéstől.
Különösebben nem kellett megerőltetnie magát a Sepsi OSK-nak a Chindia ellen. Szabadrúgásból egy gólt elértek, ez pedig elégséges volt. Még egy lépést megtettek az élvonal felé.
Életveszélyesen megsérült egy férfi egy közúti balesetben szombat este, miután lesodródott az autó az úttestről és a tetejére fordulva állt meg. A súlyos sérültet helikopterrel szállították kórházba.
Magyar Péter Bujdosó Andreát javasolja a Tisza parlamenti frakciójának vezetésére – jelentette be a választáson győztes Tisza Párt elnöke szombaton a Facebookon. A politikus erdélyi származású, Nagyszalontán született.
Az erdélyi magyar közösség érdeke, hogy az RMDSZ jó kapcsolatot ápoljon a mindenkori magyar kormánnyal – állapította meg pénteki kolozsvári ülésén az RMDSZ csúcsvezetősége.
A Fidesz-vereség erdélyi világvége hangulatú megélésének okai nem Magyarországon, hanem itthon keresendők.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!