A találkozó egyetlen gólját az ünnepelt lőtte az első félidő utolsó percében egy kezezésért megítélt 11-esből. A bajnok Ferencvárosnak ez csupán a harmadik bajnoki veresége volt ebben az idényben.
A pályafutását a szezon végén befejező csapatkapitány, Juhász Roland a könnyeivel küszködve a következőket mondta a kezdés előtt:
Húsz évet pár mondatban nehéz összefoglalni, de életem ezen szakaszára örömmel és büszkeséggel fogok emlékezni. Nagy megtiszteltetés, hogy egy ilyen történelmi múlttal rendelkező város, mint Székesfehérvár befogadott, és egy ikonikus klub színeiben futballozhattam hét éven át”.
A klubot kilenc esztendőn át erősítő, brazil származású, időközben a magyar válogatottban is bemutatkozott Vinícius Paulo szintén utolsó hazai mérkőzését játszotta a fehérváriak színeiben.
A kiesés elől menekülő Újpest hazai pályán, a 90+4. percben szerzett góllal 2–1-re legyőzte a Zalaegerszeget a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság utolsó előtti fordulójában, kedden késő este.
OTP Bank Liga, 32. forduló:
MOL Fehérvár FC–Ferencvárosi TC 1–0 (1–0)
gólszerző: Juhász Roland (45. perc, büntetőből)
Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC 2–1 (1–0)
gólszerzők: Simon Krisztián (37. perc) és Kire Risztevszki (90+4.), illetve Eric McWoods (83.)
A szerdai program:
17.55 Mezőkövesd Zsóry FC–Debreceni VSC ,
19.00 Budapest Honvéd–Kaposvári Rákóczi FC
19.00 Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia FC
22.05 Paksi FC–Diósgyőri VTK.
Megtörtént az, amire a sorsoláskor kevesen gondoltak, Észak-Macedónia bajnoka, a Shkëndija kettős győzelemmel búcsúztatta a román aranyérmes FCSB-t a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében.
Jogtalanul kiszabott büntetésről, provokációról és erőfitogtatásról beszél Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke a klubot sújtó 30 ezer lejes bírság kapcsán, amelyet a Bukaresti Rapid elleni mérkőzésen történt incidens után róttak ki.
Menet közben vesztett el két kocsit a Nagyvárad–Konstanca vonalon közlekedő InterRegio személyvonat kedden este. A kocsik a vontatókapocs meghibásodása miatt szakadhattak le, az utasok pedig két állomás között, a mezőn rekedtek.
A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Marosvásárhelyen kezdte meg erdélyi látogatását Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, aki pénteken többek között felkereste a Teleki Tékát és megkoszorúzta a Bolyaiak és Sütő András sírját.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!