A rangos elismerést az idei, a csíkiak által Târgoviștén megnyert Román Kupa döntője előtt vehette át, miközben mind egyénileg, mind csapatszinten kivételes szezont tudhat maga mögött. A marosludasi születésű játékos nem csupán eredményességével vált vezéregyéniséggé, hanem tapasztalata és hozzáállása miatt is. A válogatottban 2010 óta szerepel, 15 éve tagja a különböző korosztályú válogatottaknak.
Herczeg Andrea 2023 nyarán csatlakozott az FK Csíkszeredához. Korábban tíz éven át légióskodott: játszott Magyarországon az MTK-ban, Szegeden, a Haladásban és Győrben, valamint három évet Svédországban is lehúzott, ahol sikerült a profi első osztályban is szerepelnie.
Kiemelkedő egyéni teljesítmény koronázott meg egy sikeres csapatidényt: Herczeg Andrea, az FK Csíkszereda játékosa lett a nemrég lezárult idény gólkirálynője.
A Székely Sport kérdésére elmondta, mit jelent számára ez az elismerés, hogyan értékeli az elmúlt idényt, és mire készül a pihenőidőben: „Nagyon jó és sikeres szezonon vagyunk túl. Szerintem különösen örömteli, hogy a tavalyi idényhez képest fejlődtünk, előreléptünk, mind úgy a bajnokságban, mind a kupában, és ez az eredményekben is megmutatkozott” – kezdte értékelését Herczeg Andrea, majd így folytatta:
– hangsúlyozta.
A gólkirálynői címről szerényen, de hálával beszélt: „Ez egy különleges díj számomra, mert eddig még nem nyertem el ezt a címet. Nagyon örülök neki, főként hogy egy sikeres szezon után, amikor kupát is nyertünk, még ez is sikerült. Külön köszönöm a csapattársaimnak, nélkülük nem ment volna. Ez az elismerés plusz motivációt ad a következő szezonra” – mutatott rá.
Herczeg Andrea szerint a csapateredmények továbbra is fontosabbak az egyéni céloknál: „Jövőre nem tűzök ki magam elé különösebb egyéni célokat – ahogy idén sem tettem. A bajnokság során alakult ki, hogy esélyem van a gólkirálynői címre, így a végén már tudatosabban is figyeltem erre. De először mindig a csapatsiker számít.
A vakációt Andrea aktívan és tartalmasan tölti: „Pár napot Magyarországon töltöttem a szüleimmel, ezután a párommal Párizsba utazunk, majd Tenerifére nyaralni a családommal. Emellett három napot Temesváron is leszek, mivel egy nemzetközileg is elismert személyi edzői képzésen vettem részt, ennek lesz most a vizsgája a Smartfit Academy keretében – zárta nyári terveit a gólkirálynő.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!