Hirdetés

Gólgazdag döntetlen a ZTE és a Fehérvár között

Fotó: Facebook/Mol Fehérvár FC

MTI
2020. augusztus 15., 22:01

Fordulatos mérkőzésen 3–3-as döntetlent játszott egymással a MOL Fehérvár FC és a Zalaegerszegi TE szombaton este a labdarúgó OTP Bank Liga nyitófordulójában.

MTI
2020. augusztus 15., 22:01

Nagy védelmi hibát kihasználva a ZTE már a második percben vezetést szerzett, de a Fehérvár gyorsan egyenlített. A vendégcsapat védelme a folytatásban is többször bizonytalankodott, így egy nagy bedobás után megint a hazaiak kerültek előnybe az első negyedóra végén. 

A félidő nagy részében kiegyenlített mezőnyjáték folyt a pályán, kevés jól felépített támadás futott végig, a gyors gólváltást követően már nem akadtak helyzetek. A szünet előtt mégis egyenlített a Fehérvár: a Bamgboye buktatásáért megítélt büntetőt Nikolics értékesítette.

A pihenőt követően kicsit nagyobb sebességre kapcsolt a Fehérvár, amely Nikolics nagyszerű tekerésével előnybe került, de a továbbra is mozgalmas mérkőzésen, megint jött az egyenlítés, ezúttal a hazaiak kaptak büntetőt, melyet Babati lőtt be. A folytatásban is maradt az élénk iram, az eredmény azonban nem változott.

A vendégeket a ZTE-vel az előző szezonban eredményesen hajrázó Márton Gábor irányította, akinek még nem igazán állt össze új csapata, legalábbis nem tudott komoly fölényt kialakítani az átigazolások miatt sok alapemberét elveszítő, de lelkesen és szervezetten játszó hazai együttessel szemben.

Hirdetés

A szombati játéknap első mérkőzésén az Újpest 2–1-re legyőzte a házigazda Paksot. A fővárosiak viszonylag hamar vezetést szereztek, majd a folytatásban is veszélyesebben játszottak, a fordulás után megduplázták előnyüket. A paksiak negyedórával a lefújás előtt egygólosra csökkentették a különbséget, de egyenlíteni már nem tudtak.

Labdarúgó OTP Bank Liga, 1. forduló:

Zalaegerszegi TE–Mol Fehérvár 3–3 (2–2)
Gólszerzők: Babati (2., 75. – büntetőből), Szépe (16.), illetve Evandro (11.), Nikolics (44. –büntetőből, 61.)

Paksi FC–Újpest FC 1–2 (0–1)
Gólszerzők: Ádám (76.), illetve Simon K. (17., 62.)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Vegyes érzésekkel búcsúzott el Csíkszeredától Kevin Constantine

Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.

Ilyés Róbert: szégyen, amit a játékvezetők műveltek Bukarestben

Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.

Székelyhon

Tizenháromszor előzött a folytonos vonalon, két évig nem vezethet a marosvásárhelyi motoros – videóval

Több mint két évre bevonták a jogosítványát, és 16 ezer lejre bírságolták a rendőrök azt a marosvásárhelyi motorbiciklist, aki egy Kolozs megyei országúton közlekedve tizenhárom alkalommal előzött szabálytalanul, átlépve a folytonos vonalat.

`
Krónika

A Naphimnusz elvezethet a ferences lelkiséghez – Urbán Erik tartományfőnök a 800 éves imádságról

„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.

Krónika

Jön a medve: globális fenyegetéstől a székelyföldi mintáig

Miközben nálunk sürgősségi kormányrendelettel teszik lehetővé, hogy a településekre bejáró medvéket azonnal kilőhessék, ne gondoljuk, hogy csak Romániában, Erdélyben jelent aggasztó problémát a nagyvad és az ember közötti konfliktushelyzet.

Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Ez is érdekelheti

Megállíthatatlan hazai pályán, kiütötte ellenfelét a Marosvásárhelyi ASA

Nagyarányú győzelemmel feledtette előző fordulóbeli kudarcát a Marosvásárhelyi ASA, mindkét félidőben kétszer betalálva kiütötte a Jászvásári Polit, és visszavette helyét a labdarúgó 2. Liga felsőházában.

Több vereség és csak egy győzelem a székelyföldi csapatoktól az ifjúsági fociligákban

Felemás hétvégét zártak a székelyföldi utánpótláscsapatok az Elit és Ifjúsági Liga rájátszásának harmadik fordulójában: egy győzelem, egy döntetlen és négy vereség a mérlegük.

Botlott Barót, új éllovasa van a Kovászna megyei pontvadászatnak

Három döntetlen mellett három hazai és egy vendéggyőzelmet jegyezhettünk fel a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában. A játéknap rangadóját Kovászna nyerte, ezzel átvette a vezetést a tabellán, megelőzve az idegenben botló Barótot.

Robognak a vásárhelyi együttesek a Maros megyei focibajnokságban

A marosvásárhelyi csapatok begyűjtötték a győzelmet a Maros megyei labdarúgó 4. Liga hétvégi 10. fordulójában, így továbbra is az első két helyet foglalják el a tabellán.

Véget nem érő hullámvölgyben a nagyágyúk, a feje tetejére állt a Szuperliga

Messze még az alapszakasz vége, de egyre világosabb, hogy a Szuperliga nagycsapatai komoly gondban vannak. A CFR nyolc idegenbeli próbálkozás után végre megszerezte első győzelmét, az FCSB pedig csak a hosszabbításban tudott pontot menteni Nagyszebenben.

Növelték előnyüket az élboly csapatai a Hargita megyei 4. Ligában

Elkezdődtek az alapszakasz visszavágói a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjában. A hétvégi fordulóban minden találkozó hazai sikerrel zárult, az élboly triója pedig növelte előnyét az üldözőkkel szemben.

Gólt rúgott a riválisnak Marius Corbu a ciprusi bajnokságban (videóval)

A Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje, Marius Corbu ismét eredményes volt a ciprusi élvonalban: csapata, az APOEL Nicosia 2–2-es döntetlent játszott városi riválisa, az Omonia Nicosia otthonában, a bajnokság 10. fordulójában.

Megszakadt az átok: győzni tudott idegenben a Kolozsvári CFR

Nem volt sétagalopp, de a labdarúgó Szuperliga 16. fordulójában végre megszerezte első idegenbeli sikerét a Kolozsvári CFR. A kincses városi gárda az utóbbi hetekben gyengélkedő Unirea Slobozia otthonából hozta el a három pontot.

Ilyés Róbert: szégyen, amit a játékvezetők műveltek Bukarestben

Az FK Csíkszereda vezetőedzője, Ilyés Róbert rendkívül csalódottan értékelte csapata vereségét a Bukaresti Dinamo ellen. Szerinte visszatértünk az 1989 előtti időszakhoz.

Nehéz este a fővárosban – simán kikapott a Dinamótól az FK Csíkszereda (videóval)

Nemcsak az eredmény, hanem a játék képe alapján is súlyos vereséget szenvedett az FK Csíkszereda szombat este a Bukaresti Dinamo otthonában. A Nemzeti Arénában rendezett találkozón a piros-feketéknek szinte semmi esélyük nem volt a pontszerzésre.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!