A Premier League 30. fordulójának rangadóját rendezték a Goodison Parkban, ahol az Everton a Liverpoolt fogadta. A mérkőzés színvonala nem volt eget verő, egyik csapat sem kockáztatott, egy ordító helyzet kimaradása miatt a házigazdák bosszankodhatnak inkább.
Ez a 80. percben történt, amikor Calvert-Lewin egy beadást sarokkal küldött a kapu felé, Alisson nagyot védett, de a labda Davies elé került. Aki viszont a hosszú kapufát találta el.
A meccs legnagyobb részében a vörösök uralták a játékot, de nem tudtak igazán veszélyesek lenni a kapura. Legközelebb a gólhoz Fabinho volt, aki a hosszabbítás véglén szabadrúgásból küldte a labdát a léc alá, de Pickford ujjheggyel fölé tolta.
Az Everton otthonában immár egymás után harmadszor született 0–0 a két csapat összecsapásán.
Jürgen Klopp pedig rekorder lett, ő az első olyan menedzser a Liverpoolnál, aki zsinórban 11 mérkőzésen nem kapott ki az Evertontól. Eddig a rekordot a legendás Bob Paisley–el együtt tartotta 10 veretlen liverpooli rangadóval.
Premier League, 30. forduló: Everton–Liverpool 0–0.
A vasárnapi játéknapon még két mérkőzést játszottak az angol első osztályban. Kezdésként a Newcastle fogadta a Sheffieldet, és a második félidőben lőtt három góllal simán nyerték az összecsapást.
Ezzel a „szarkák” már szinte biztosan bennmaradnak a ligában. 38 pontjuk van, azaz nagyon közel vannak ahhoz a 40 ponthoz, amiről azt tartják, hogy a biztos bennmaradás ponthatára. A Sheffield pedig 44 ponttal jelenleg a 7.
Newcastle–Sheffield Utd. 3–0 (0–0)
Gólszerzők: Allan Saint–Maximin (55.), Matt Ritchie (69.), Cassio Joelinton (78.).
A szünetben még az Aston Villa vezetett hazai pályán a Chelsea ellen, de végül nem tudtak pontot szerezni. Hause az első félidő végén talált be és a kiesési zónában, az utolsó előtti helyen álló Villa a 60. percig örülhetett. Ekkor azonban a csereként beálló Pulisic egyenlített és két perc múlva egy gólpasszt is kiosztott Giroudnak. A francia góljával kialakult 1–2 már a végeredményt jelentette.
Aston Villa–Chelsea 1–2 (1–0)
Gólszerzők: Kortney Hause (43.), ill. Christian Pulisic (60.), Olivier Giroud (62.).
Lezárult egy fejezet a Csíkszeredai Sportklub történetében: két és fél év után távozott a kék-fehérek amerikai vezetőedzője. Az amerikai szakember a folytatásban a Vienna Capitals csapatát irányítja. Búcsúinterjút adott.
Kijelölték a román női kézilabda-válogatott keretét a Kárpát-kupára. Ez egy felkészülési torna a közelgő világbajnokságra. A listán egy székelyföldi játékos neve is megtalálható, nagy valószínűséggel ott lesz az idei vébén.
Egy adósság miatt keletkezett konfliktusban vesztette életét egy 47 éves Hargita megyei férfi, miután egy 21 éves mikóújfalusi fiatal késsel szívtájékon szúrta. Az áldozat még autóba szállt, hogy hazamenjen, de útközben elvérzett.
„Ha elkezdjük tanulmányozni az idén 800 éves Naphimnuszt, azon keresztül megközelíthető Szent Ferenc lelkülete, a ferences lelkiség” – mondta el a Krónikának Urbán Erik, a Kisebb Testvérek Szent István Királyról elnevezett Rendtartományának vezetője.
Igencsak nehéz kérdésekre kell válaszolniuk azoknak, akik szeretnének román állampolgárok lenni – erre világított rá Dominic Fritz temesvári polgármester.
További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!