Hirdetés

Gól nélkül is emlékezetes maradt a székely rangadó

Mindkét vezetőedző elégedett a szerzett ponttal, és tudja, hol kell csapata játékán fejleszteni
Fotó: Pinti Attila

Döntetlennel ért véget az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK közötti székely rangadó a Szuperliga 5. fordulójában. A találkozó után mindkét vezetőedző igazságosnak ítélte a döntetlent, miközben a szurkolótáborok a lelátón felejthetetlen hangulatot teremtettek.

2026. augusztus 15., 22:53

A várakozásoknak megfelelően nagy érdeklődés övezte a két székelyföldi csapat első idei bajnoki összecsapását. A csíkszeredai Városi Stadionban kiváló hangulat fogadta a játékosokat, a két szurkolótábor pedig a mérkőzés teljes ideje alatt sportszerűen buzdította saját csapatát.

Kapcsolódó

Hirdetés

A találkozó első félidejében mindkét együttes előtt adódtak lehetőségek, de a befejezéseknél hiányzott a kellő pontosság. A szünet után a Sepsi OSK átvette az irányítást, a csíkszeredaiak azonban fegyelmezett védekezéssel pontot szereztek.

„Annak ellenére, hogy nem született gól a meccsen, úgy gondolom, egy jó színvonalú találkozót játszott a két csapat.

Mindkét gárdának megvoltak a maga lehetőségei, hogy a saját javára eldöntse a találkozót, de a döntetlen eredmény megfelelt a realitásnak”

– értékelt a mérkőzést követően Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A háromszékiek szakvezetője a csapata első félidei teljesítményével nem volt elégedett. Mint mondta, védekezésben túl könnyelműen kezeltek bizonyos szituációkat, ezzel pedig több lehetőséget is ajándékoztak a hazaiaknak. A támadójátékot illetően szintén hiányérzete volt, hiszen két-három kecsegtető helyzetből sem sikerült betalálniuk.

A második játékrészben már elégedettebb volt a látottakkal. „A második félidei játékunk sokkal jobb volt, annak ellenére, hogy itt már hiányoztak az igazán nagy gólszerzési lehetőségek. Játékban kontrolláltuk a második félidőt, ami jó, de bőven van még mit javítani a játékon” – fogalmazott Burcă.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Szabó István, az FK Csíkszereda vezetőedzője számára ugyanakkor az eredmény pozitív, a csíkiak öt fordulót követően először szereztek pontot a Szuperligában.

„Nagyon fontos mérföldkő számunkra, hogy sikerült megszerezni az első pontot, reméljük, hogy ez áttöri azokat a bizonyos gátakat. Az első félidő egy nyílt sisakos küzdelmet hozott, mindkét csapat előtt adódtak nagy gólszerzési lehetőségek, talán a legnagyobb előttünk” – mondta Szabó István.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A tréner szerint a második félidőben a Sepsi OSK ráerőltette akaratát csapatára, de játékosai fegyelmezetten védekeztek. Külön kiemelte, hogy kapott gól nélkül sikerült lehozniuk a találkozót.

„Ezek alapján igazságosnak mondható a döntetlen. Külön öröm, hogy kapott gól nélkül sikerült lehozni a meccset, ezért mindenképp ki szeretném emelni a csapatvédekezést”

– tette hozzá a csíkszeredai szakvezető.

Szabó István kitért Anderson Ceara távozására is. A brazil játékos a héten hagyta el a klubot, és a szakvezető szerint a tavalyi teljesítménye kétségtelenül hiányozni fog, az idei hozzáállása azonban már kevésbé.

„Őszinte leszek. Anderson tavalyi szezonban nyújtott teljesítménye hiányozni fog, viszont az idei szezonbeli hozzáállása egyáltalán nem.

Egy olyan játékos, aki elvágyik egy csapattól, semmilyen formában nem tud pozitív dolgokat hozzátenni a csapat játékához, és ez sajnos az ő esetében is meglátszott”

– jelentette ki.

Kapcsolódó

A csíkszeredai edző ugyanakkor hangsúlyozta, hogy most elsősorban azokra a játékosokra koncentrálnak, akik a klubnál maradtak, és mérkőzésről mérkőzésre szeretnének fejlődni. A szakmai stábbal és a vezetőséggel közösen azon dolgoznak, hogy minden posztra megtalálják a megfelelő játékost. Természetesen, ha sikerül olyan játékost igazolni, aki erősítés lehet a csapatnak és beilleszkedik a strukturába, akkor azt szívesen fogadják.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A mérkőzés után mindkét szakvezető elismerően beszélt a lelátói hangulatról. Burcă gratulált a két szurkolótábornak a sportszerű buzdításért, és úgy fogalmazott: valódi fociünnep volt a régióban.

Szabó István ennél is tovább ment. „Felemelő érzés volt nekem részese lenni ennek az ünnepnek.

Amit a két szurkolótábortól láttam a meccsen, illetve a lefújást követően, arra nincsenek szavak. A két tábor egymást élteti hosszú perceken át, és hogy ennyire büszkék a saját identitásukra, az megható számomra.”
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Mindenkinek jobb, hogy véget ért ez a történet – az FK beavatott az Anderson Ceará átigazolás részleteibe

Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.

Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Ez is érdekelheti

Érintetlenek maradtak a kapuk a székelyföldi focicsapatok első élvonalbeli meccsén (videóval)

A sok helyzetet hozó első felvonást követően a Sepsi OSK uralta a második játékrészt a labdarúgó Szuperliga 5. fordulójának székely derbijén. Az FK Csíkszereda megszerezte első pontját.

Megvannak a kezdőcsapatok az FK Csíkszereda–Sepsi OSK meccsre

Szombaton délután rendezik a székely fociderbit, az élvonalban először találkozik egymással az FK Csíkszereda és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Az edzők kijelölték a kezdőcsapatokat.

Felcserélték a vasárnapi meccseket a Szuperligában

Az előzetes menetrend alapján vasárnap este rendezték volna a Galaci Oțelul–U Craiova mérkőzést a labdarúgó Szuperliga 5. fordulójában, a kezdési időpontot azonban 18.30-ra módosították.

Mindhárom pontot magával vinné Csíkszeredából a Sepsi OSK

Telt házas székely derbire készülnek a szurkolók, a Sepsi OSK szombaton az FK Csíkszereda vendége lesz a Szuperliga ötödik fordulójában. Ovidiu Burcă szerint nehéz mérkőzés vár rájuk, de csapata a három pont megszerzésének reményében utazik Csíkszeredába.

Már a második a Petrolul, az FC Argeș továbbra is élen

Két mérkőzést rendeztek pénteken a labdarúgó Szuperliga ötödik fordulójában. A Petrolul Ploiești idegenben győzte le az FC Voluntari-t, míg az FC Argeș döntetlent játszott a Farullal, így továbbra is vezeti a bajnokságot.

Újra Marius Șumudică a Kolozsvári CFR vezetőedzője

A Kolozsvári CFR pénteken hivatalosan bejelentette, hogy Marius Șumudică veszi át a csapat irányítását Antonio Folha menesztése után. A 55 éves szakember második alkalommal ül le a kolozsvári együttes kispadjára.

Mindenkinek jobb, hogy véget ért ez a történet – az FK beavatott az Anderson Ceará átigazolás részleteibe

Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.

Valentin Suciu szerint sok mindenről dönthet a székely fociderbi (videó)

Karrierje jelentős részét a két együttes, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK és az FK Csíkszereda kispadján töltötte a tapasztalt szakember. Valentin Suciu ezúttal a csapatok helyzetéről, formájáról, valamint a két klub utánpótlás-neveléséről beszélt.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Minden adott Csíkszeredában a székely futballünnephez

Óriási érdeklődés övezi a szombati FK Csíkszereda–Sepsi OSK összecsapást. A labdarúgó Szuperliga két székelyföldi együttese várhatóan telt ház előtt találkozik szombaton, a csíkszeredaiak első pontjaik megszerzésére készülnek az idei bajnoki idényben.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!