Érdekes párharc lesz, hiszen a vendégek vezetőedzője Eugen Neagoe, aki korábban 58 meccsen keresztül irányította a háromszékieket. Az OSK számára kötelező a győzelem a bukdácsoló U ellen – a kolozsváriak a 14. helyen állnak a táblázaton –, hiszen a csapat továbbra sincs felsőházi rájátszást érő pozícióban. Az előtte egy ponttal többet gyűjtött Hermannstadt kedden a címvédő Kolozsvári CFR vendége lesz.
A Sepsi OSK és a Kolozsvári U korábban mindössze egyszer találkozott egymással, éppen az idei szezon hatodik fordulójában. Akkor a piros-fehérek Rondón góljával 1–0-ra nyerni tudtak. Az összecsapás játékvezetője Iulian Dima lesz, aki korábban hat meccset vezetett a háromszékieknek, ebből hármat megnyert Bergodi legénysége, kettő döntetlennel és egy vereséggel ért véget.
A találkozó 15 órakor kezdődik, élőben közvetíti a Digi Sport 1, az Orange Sport 1 és a Prima Sport 2 televíziós csatorna.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!