Hirdetés

Folytatná veretlenségi sorozatát a Sepsi OSK

Eugen Neagoen és Daisuke Sato. Bíznak a hazai sikerben
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

2018. október 06., 13:34

Öt forduló óta nem talált legyőzőre a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely a labdarúgó 1. Liga 11. játéknapján saját közönsége előtt fogadja a Medgyesi Gaz Metan csapatát. A két együttes a tavalyi idényben még a kiesés elkerülése érdekében harcolt egymással, idén viszont egyelőre mindkét csapat felsőházi rájátszást érő pozíciót foglal el a bajnoki tabellán.

2018. október 06., 13:34

Vasárnap este a Mihai Teja által irányított és a nyári szünetben jelentős vérátömlesztésen átesett Medgyesi Gaz Metan látogat Sepsiszentgyörgyre. Nem kis meglepetésre a „gázosok” jelenleg a tabella negyedik helyén állnak, és már előre borítékolható, hogy az idegenlégiósokkal teletűzdelt medgyesi alakulat nem fogja olcsón adni a bőrét.

Eugen Neagoe, a Sepsi OSK vezetőedzője szerint egy lendületben levő ellenféllel kell megküzdeniük, de bizakodásra ad okot, hogy csapata a legutóbbi öt bajnoki, illetve egy kupameccsen nem kapott ki.

A múlt szezonban kiegyenlített meccseket játszottak az alapszakaszban és a rájátszásban is. Két döntetlen mellett egy-egy szentgyörgyi és medgyesi győzelem az egymás elleni mérlegük. Archív •  Fotó: Sánta Imre Galéria

A múlt szezonban kiegyenlített meccseket játszottak az alapszakaszban és a rájátszásban is. Két döntetlen mellett egy-egy szentgyörgyi és medgyesi győzelem az egymás elleni mérlegük. Archív
Fotó: Sánta Imre

A piros-fehérek szakvezetője arra számít, hogy vasárnap este jó játékkal sikerül majd két vállra fektetni az ellenfelet és megelőzni a rangsorban.

„Egy jó formában levő csapatot fogadunk, de a mi helyzetünk is hasonló, hiszen hat mérkőzés óta veretlenek vagyunk, és arra törekszünk, hogy az eredményeket illetően folytatása is legyen ennek a sorozatnak.

Úgy gondolom, hogy megérdemelten vagyunk a bajnokság legjobb hat csapata között, és ha könnyelműen nem hullattunk volna el néhány pontot, akár jobban is állhatnánk.

Szeretném, ha vasárnap jó játékkal tudnánk a magunk javára eldönteni a meccset, és megszerezni a három pontot. A Gaz Metan is bebizonyította, hogy jó csapatot alkot, nem véletlenül van az első hat között. De biztos vagyok abban, hogy tele lesz a stadion, a szurkolók mellettünk lesznek, és a végén majd együtt örülhetünk a győzelemnek” – fogalmazott a klub pénteki sajtótájékoztatóján a Sepsi OSK vezetőedzője.

Hirdetés

Izgalmas mérkőzésre számít a szentgyörgyi közönség egyik kedvence, Daisuke Sato, aki küzdeni tudásával és odaadásával hamar belopta magát a szurkolók szívébe. A fülöp-szigeteki válogatott játékos szerint két olyan csapat találkozik majd egymással, amelyek eddig eredményesek voltak a bajnokságban.

„Érdekes mérkőzésnek nézünk elébe, hiszen hozzánk hasonlóan a Gaz Metan is remekül teljesített.

Vannak jó játékosaik a támadósorban, akikre külön is oda kell figyelnünk, de összpontosítanunk kell a játékunk minden elemére.

Csodálatos szurkolóink vannak, akik nem csak a nagy meccseken, hanem minden alkalommal mellettünk állnak, és ez mindig többletenergiát ad nekünk” – nyilatkozta a piros-fehérek balhátvédje.

A Medgyesi Gaz Metan elleni találkozón a Sepsi OSK csapatából Stephen Drăghici biztosan hiányozni fog, hiszen egymeccses eltiltását kényszerül letöltenie, azonban Eugen Neagoe ezzel az egy kivétellel számíthat a keret minden tagjának játékára.

A vasárnap 18 órakor kezdődő mérkőzést a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look TV élőben közvetíti.

Labdarúgás, 1. Liga, 11. forduló:

Péntek:
Jászvásári Poli CSM–FC Viitorul 1–2 (1–2),
gólszerzők: A. Cristea (42., büntetőből), illetve Ianis Hagi (19., 45+2. – a másodikat büntetőből)

Szombat:
18.00 Universitatea Craiova–Nagyszebeni Hermannstadt
21.00 Astra Giurgiu–Kolozsvári CFR

Vasárnap:
14.00 Dunărea Călărași–FC Voluntari
18.00 Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Medgyesi Gaz Metan
21.00 FCSB–Concordia Chiajna

Hétfő:
21.00 FC Botoșani–Bukaresti Dinamo

Román labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 15 9 2 39–16 54
2. FCSB 26 14 7 5 49–29 49
3. Universitatea Craiova 26 13 6 7 43–24 45
4. Astra Giurgiu 26 11 9 6 36–23 42
5. FC Viitorul 26 11 5 10 26–27 38
6. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 10 7 9 32–25 37
7. FC Botoșani 26 9 9 8 31–33 36
8. Jászvásári Poli CSM 26 10 4 12 28–38 34
9. Nagyszebeni Hermannstadt 26 9 5 12 25–28 32
10. Bukaresti Dinamo 26 8 8 10 29–37 32
11. Medgyesi Gaz Metan 26 7 10 9 25–32 31
12. Dunărea Călărași 26 4 12 10 16–25 24
13. FC Voluntari 26 4 9 13 30–46 21
14. Concordia Chiajna 26 4 6 16 19–45 18

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tornagyőztes lett Kanadában a székelyföldi U16-os hokicsapat

Rangos nemzetközi megmérettetést nyert Kanadában a Székelyföldi Jégkorong Akadémia U16-os elitképzéses együttese. Az erdélyi fiatalok veretlenül végeztek az első helyen.

Megharapta a bírót, eltiltották a hokist az Erste Ligában (videóval)

Négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta a jégkorong Erste Liga fegyelmi testülete a Budapest Jégkorong Akadémia HC egyik játékosát, miután súlyos sportszerűtlenség történt a Gyergyói Hoki Klub elleni bajnokin.

Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

`
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Krónika

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)

Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Ez is érdekelheti

Kovács István lecsúszott a dobogóról, francia kollégája végzett az élen

A futballstatisztikákkal foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS Kovács Istvánt a 2025-ös év negyedik legjobb játékvezetőjének választotta meg.

A statisztikák árulkodnak – hol vannak az FK Csíkszereda gyenge pontjai?

Lezárult az idei naptári év a labdarúgó Szuperligában: az Universitatea Craiova az élen tölti a téli szünetet, mögötte a Rapid és az FC Botoșani sorakozik. Az őszi idény végén megnéztük, mely mutatók rajzolták át legélesebben az élvonal erőviszonyait.

Szeitl Szilvia: a nők érzelmileg mélyebben élik meg a helyzeteket

A labdarúgó női Szuperliga alapszakaszának lejártával Szeitl Szilviával, az FK Csíkszereda vezetőedzőjével az itteni munkáról, a csapatról és az elmúlt hónapok tapasztalatairól beszélgettünk.

Az FK Csíkszereda élvonalba jutása lehet az Év sportpillanata

Zajlik a szavazás a január 12-én Budapesten megrendezendő Nemzeti Sport Gála legjobbjaira. Az Év magyar sportpillanata lehet az FK Csíkszereda férfi labdarúgócsapatának feljutása a román élvonalba.

A magyarok visszacsúsztak, a románok maradtak a helyükön a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet visszacsúszva a 41. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen a romániai együttes változatlanul a 47. helyen áll.

Beteltek a helyek, elmarad a címvédés az Udvarhelyi körzeti teremtornán

Összejött a maximális létszám: 16 együttes jelentkezését fogadták el, ők versengenek a trófeáért. Az biztos, hogy a bajnok nem védheti meg címét.

Elveszítheti alapembereit a Kolozsvári CFR

Komoly összegeket ajánlottak külföldi klubok a Kolozsvári CFR két koszovói meghatározó játékosáért cserébe, akik nagy eséllyel elhagyják Daniel Pancu csapatát.

Továbbpasszolják a focimeccsek egy részét, megosztott vb-közvetítés jöhet Romániában

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság több szempontból is történelmi lesz: először rendezik meg 48 válogatott részvételével, 38 napon keresztül összesen 104 mérkőzéssel. Ez komoly médiapiaci kihívásokat tartogat, két tévétársaságnál nézhetjük a párharcokat.

Durva döntéseket kell hoznunk – Ilyés Róbert kifakadt a megalázó vereség után

Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.

Átjáróház volt az FK Csíkszereda védelme, csúfos kudarccal zárták az évet (videóval)

Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!