Hirdetés

A tavaszi idény meglepetéscsapata szeretne lenni a Kézdivásárhelyi SE

Jól halad a KSE felkészülése, legutóbb a Gyergyói VSK-t gyűrték le edzőmeccsen
Fotó: Gergely Zsolt

2025. február 14., 14:35

Megelégelve a kieséssel veszélyeztető helyezéseket, a 2024–2025-ös szezonnak már új edzővel és komoly célkitűzésekkel vágott neki a Kézdivásárhelyi SE 3. Ligás labdarúgócsapata. Rancz Lajos klubelnök nyáron alaposan átszervezte a csapatot, és a tisztes helytállás, illetve bennmaradás bebiztosítása helyett komolyabb célt nevezett meg: az első négy közé jutást.

2025. február 14., 14:35

„Ez egy többéves folytonos munka eredménye, tudtuk pontosan, hogy mit szeretnénk, és ezt kikkel tudnánk megvalósítani. Szervezettebbek vagyunk, mint az előző években, a keret is erősebb” – fogalmazott a KSE első embere, Rancz Lajos, aki nagyon büszke a 2017-es feljutása óta legjobb szezonját futó harmadosztályú csapatra.

Hirdetés

A KSE Liviu Negoiță vezetőedző irányításával január 13-án kezdte meg a ráhangolódást a tavaszi idényre, a fizikai alapozás mellett eddig öt edzőmérkőzést játszottak, és további hármat terveznek a március 1-jén esedékes bajnoki rajt előtt.

„Mindegyik edzőmeccs remekül szolgálta a felkészülést, a mutatott játék alapján bizakodó vagyok a folytatást illetően. Ugyan kikaptunk az FK Csíkszeredától és Zernyesttől is, de csak miután felforgattuk a kezdőnket.

Persze fociban nem lehet biztosra menni, lehetnek sérülések, jöhetnek meglepetések, de úgy érzem, megvalósítható a célkitűzésünk”

– közölte Rancz.

Értesülései szerint az éllovas Lieşti és Braniştea is erősített, emiatt nem áltatja magát az első két hely valamelyikének elcsípésével, „inkább a harmadik hely áll közelebb hozzánk” – véli.

A KSE három fordulóval az alapszakasz lejárta előtt a tabella negyedik helyét foglalja el, öt pont az előnye az ötödik helyen állomásozó Sepsi OSK II-höz képest.

Rancz Lajos klubelnök •  Fotó: Daczó-Hodor Barna Galéria

Rancz Lajos klubelnök
Fotó: Daczó-Hodor Barna

A kék-fehér mezes csapatnál nem volt nagy játékosmozgás a téli szünetben, mindössze egy távozóról és egy érkezőről számolhatunk be, Zöld Hunor megegyezett a Gyergyószentmiklósi VSK-val, míg Bálint Erik védő Barcarozsnyót váltotta Kézdire.

„Igazából gondolkodtunk erősítésen, de a vezetőedzővel egyeztetve úgy döntöttünk, hogy azokra fogunk alapozni ezután is, akikkel az őszi jó eredményeket elértük.

Nem lett volna igazságos velük szemben, ha most lecseréljük őket. Voltak jelentkezők, mert amikor nagy eséllyel ott vagy a rájátszásban, akkor sokan csatlakoznának hozzád, ráadásul a fizetésekkel is naprakészek vagyunk, de nem változtattunk”

– részletezte a klubelnök, aki a Román Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottságában 2022-ben és 2023-ban betöltött funkcióját követően maradt a federáció kötelékében. „A különböző bizottságokban elfoglalt helyem annak elismerése, hogy jó munka folyik Kézdivásárhelyen, ugyanakkor nem garancia a csapat jó teljesítményére” – közölte Rancz Lajos.

•  Fotó: KSE/Rancz Lajos Galéria

Fotó: KSE/Rancz Lajos

Érdeklődésünkre megerősítette, hogy változni fog a harmadosztály lebonyolítási rendszere – az új elképzelés szerint a 3. Ligát két értékcsoportra osztanák –, hamarosan döntés születik erről.

A klubvezető a nehézségekről is szót ejtett. „Nem panaszkodásképpen, de a feljutásunk óta a mezőnyben a legkisebb költségvetéssel versenyzünk. Ebből az összegből jól beosztva gazdálkodhat ugyan egy harmadosztályú csapat, de mi ebből versenyeztetjük a 3. ligás és U15-ös női együtteseket, és még négy utánpótláscsapatot. Mindent összevetve több mint 200 focistát foglalkoztatunk, edzőkkel együtt, tehát sokkal nagyobbak a költségeink, mint amit az önkormányzat tud biztosítani. Támogatók nélkül nehéz felszínen maradni, de addig amíg a cégeket nem segítik a szponzorpénzt illetően, látványos előre lépésre nem számíthatunk” – fűzte hozzá.

•  Fotó: Gergely Zsolt Galéria

Fotó: Gergely Zsolt

Liviu Negoiță vezetőedző is elégedett az edzésmunkával, ugyanakkor optimista a tavaszi esélyeket illetően.„Ott tart a csapat, ahol a felkészülés ezen szakaszában tartania kell.

A klub az első négybe jutást várja el tőlünk, de én merészebb vagyok, az én személyes célkitűzésem az első két hely valamelyike.

Többre vágyunk, és előrébb is lehetnénk a tabellán, ha az utolsó két fordulóban jobban összpontosítunk, és nem hullatunk el két pontot Adjud ellen, illetve nyerünk Branişteával szemben. Úgy gondolom, ez a csapat megérdemelné a második helyet” – vélekedett Liviu Negoiță vezetőedző, aki szeretné, ha a kék-fehérek lennének a tavaszi idény meglepetéscsapata. Elmondása szerint maximális erőbedobással készülnek a folytatásra, és mindent megtesznek, hogy megnyerjék az alapszakaszból hátralévő három mérkőzést.

A KSE eddig öt felkészülési mérkőzést játszott: 3–0-s vereséget szenvedett az FK Csíkszeredától, 2–1-re legyőzte az Onyesti Viitorult, 3–2-re nyert Băicoi ellen, 4–3-ra kikapott a Zernyesti Olimpictől és 2–1-re múlta felül a Gyergyószentmiklósi VSK-t. További három edzőmeccs vár a kék-fehérekre: február 15-én Tatrangban, 19-én pedig Gyergyószentmiklóson lépnek pályára, majd 22-én a Brassói SR-t fogadják.

A bajnokságban március 1-jén a Dacia Unirea Brăila otthonában kezdenek, majd 8-án Râmnicu Săratra utaznak, 15-én pedig a Bákói Aerostar elleni hazai találkozóval zárják az alapszakaszt.

Labdarúgó 3. Liga, 2-es csoport, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

Voința Limpeziș: 14 ponttal büntetve
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Távozott az FK Csíkszereda volt gólfelelőse, a másodosztályban folytatja

Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.

Zártkapus lesz a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzés

Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.

Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

`
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Ez is érdekelheti

Négyet vágott a Sepsi OSK II. Kovásznán, kikapott a Kézdi SE Jászvásáron

Vereséggel debütált a harmadosztályban a Kovásznai Kárpátok, az újonc fürdővárosiak hazai pályán négy góllal maradtak alul a Sepsi OSK másodcsapatával szemben a 3. Liga nyitókörének Kovászna megyei rangadóján. A KSE a hajrában veszített pontot.

Győzelemmel rajtolt az SZFC, elhozta a pontokat Gyergyóból

Győzelemmel kezdte a labdarúgó 3. Liga új idényét a Székelyudvarhelyi FC, szombaton kora este a Hargita megyei rangadón 1–0-ra nyert a Gyergyószentmiklósi VSK otthonában.

Székelyföldi rangadók és KSE-kiszállás, rajtra készen a 3. Liga

Augusztus utolsó hétvégéjén elrajtol a labdarúgó 3. Liga 2026–2027-es idénye, amelyben az öt székelyföldi együttesből négy rögtön farkasszemet néz egymással. A Kézdivásárhelyi SE eközben Jászvásáron kezdi meg szereplését.

Székelyföldi párharcokkal indul a harmadosztályú bajnokság

Elkészítették a labdarúgó 3. Liga alapszakaszának menetrendjét, a csütörtök délutáni sorsolást követően kiderült, hogy a nyitófordulóban két székelyföldi párharcot is rendeznek.

Kedvezőbb helyzetben a háromszékiek: nem bánják a 3. Liga csoportbeosztását

Nem bánkódnak a 3. Liga csoportbeosztása miatt a Kovászna és a Sepsi OSK II. háza táján. Az újonc számára a rövidebb kiszállások jelenthetnek előnyt, míg a háromszékiek farmcsapatánál továbbra is a fiatal játékosok fejlesztése élvez elsőbbséget.

Hosszú kiszállások, szoros bajnokság – így fogadták csoportjukat a 3. Ligában a székelyföldi csapatvezetők

Nem mindenhol örültek a labdarúgó 3. Liga csoportbeosztásának, abban viszont egyetértenek a székelyföldi együttesek, hogy kiegyensúlyozott idény következhet. A Székely Sport az érintett klubokat kérdezte arról, hogyan vélekednek a mezőnyről.

Elkészült a 3. Liga csoportbeosztása, külön csoportba kerültek a Kovászna megyei együttesek

Alig két héttel a pontvadászat kezdete előtt a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elkészítette a 3. Liga csoportbeosztását. A székelyföldi csapatokat az első két csoportba sorolták, meglepetésre idén először szétválasztották a Kovászna megyei együtteseket.

Fegyelmezett játékkal nehezítette meg a Sepsi OSK dolgát az SZFC

Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.

Egy évtized a háttérben – a csapatmenedzser bevezetett az SZFC kulisszái mögé

Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.

Új korszak a Sepsi OSK II-nél, fiatalos hévvel épül a jövő csapata

A nyári játékosmozgás következtében új alapokra helyezik a Sepsi OSK másodcsapatának jövőjét. Nagy Sándor kezei között egy lendületes, ambiciózus keret formálódik, amelyben a saját nevelésű tehetségek is egyre nagyobb szerepet kapnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!