Megerőltető a csíkszeredai együttesnek a bajnokságban és a kupában is jól teljesíteni, különösen úgy, hogy a kupasorozatban magasabb osztályú ellenfelekkel kerültek szembe – említette kérdésünkre Valentin Suciu, az FK Csíkszereda vezetőedzője.
Zsúfolt lett ez az időszak, a tréner szerint be kell látni, hogy a másodosztályos csapatok esetében nagyobb az igénybevétel egy találkozón, és ez sokat kivett a csíki együttesből.
Hét nap alatt három nagy iramú mérkőzést kellett lejátszani, ez megterhelő számukra. A legutóbbi, Kolozsváron vívott bajnoki találkozó színvonala is felért a másodosztállyal – értékelt.
Pénteken délután ismét kolozsvári ellenfél, a csoport 4. helyén álló CFR II. együttese vár a csíkiakra, és ez az összecsapás sem ígérkezik könnyűnek.
,,Szeretnénk megnyerni a mérkőzést, úgy készülünk, hogy a három pontot itthon tartsuk. Tudjuk azt, hogy nagyon nehéz lesz, mivel a CFR II. jó csapat.
Ugyanakkor még nem szenvedtek vereséget, de reméljük, hogy most megtörik a jég” – összegzett.
Az edző szerint legfőbb feladatuk most a játékosok fizikai állapotát a megfelelő szintre hozni, mivel megterhelő volt a keddi kupamérkőzés. Néhányan közülük hűléssel küszködtek az elmúlt napokban, ugyanakkor Eder játéka is kérdéses. Csürös Attilának régebbi egészségügyi problémái újultak ki, akárcsak Bajkó Barnának.
– tette hozzá Valentin Suciu. Az FK Csíkszereda–Kolozsvári CFR II. mérkőzés pénteken 17 órakor kezdődik a városi stadionban.
pénteken 17 órakor
Szászrégeni Avântul–Marosvásárhelyi MSE,
FK Csíkszereda–Kolozsvári CFR II.
Medgyesi Gaz Metan II.–Székelyudvarhelyi FC
Kolozsvári Sănătatea–Tordai Arieșul Sticla
szombaton 17 órától
Lénárdfalva–Radnóti SK
Szászhermány–Dési Unirea
Tasnádi Unirea–Nagybányai Minaur
Barcarozsnyói Olimpic Cetate–Besztercei Gloria
Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | FK Csíkszereda | 30 | 22 | 5 | 3 | 80–18 | 71 |
| 2. | Lénárdfalva | 30 | 20 | 3 | 7 | 85–34 | 63 |
| 3. | Nagybányai Minaur | 30 | 16 | 9 | 5 | 46–22 | 57 |
| 4. | Barcarozsnyói Olimpic Cetate | 30 | 17 | 4 | 9 | 39–30 | 55 |
| 5. | Kolozsvári Sănătatea | 30 | 16 | 5 | 9 | 52–32 | 53 |
| 6. | Szászrégeni Avântul | 30 | 15 | 7 | 8 | 46–31 | 52 |
| 7. | Tordai Arieșul Sticla | 30 | 14 | 8 | 8 | 50–35 | 50 |
| 8. | Kolozsvári CFR II. | 30 | 13 | 7 | 10 | 62–46 | 46 |
| 9. | Besztercei Unu Fotbal Gloria | 30 | 12 | 7 | 11 | 46–44 | 43 |
| 10. | Székelyudvarhelyi FC | 30 | 11 | 5 | 14 | 41–40 | 38 |
| 11. | Dési Unirea | 30 | 9 | 9 | 12 | 42–41 | 36 |
| 12. | Szászhermányi FC | 30 | 9 | 8 | 13 | 42–43 | 35 |
| 13. | Tasnádi Unirea | 30 | 8 | 6 | 16 | 47–67 | 30 |
| 14. | Marosvásárhelyi MSE | 30 | 6 | 4 | 20 | 26–86 | 22 |
| 15. | Medgyesi Gaz Metan II. | 30 | 3 | 3 | 24 | 26–81 | 12 |
| 16. | Radnóti SK | 30 | 3 | 2 | 25 | 34–114 | 11 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!