Két nap alatt 1 800 belépő, korábban pedig 880 teljes idényre szóló bérlet talált már gazdára. Akik a helyszínen szeretnék megtekinteni az összecsapást, de még nem szerezték be jegyüket, pénteken még megtehetik a sepsiszentgyörgyi Kulturális Szervezőirodában 9-16 óra között, hétfőn pedig a stadionnál felállított pénztáraknál.
Egy jegy 20 lejbe kerül, a födött lelátórészre szóló ülőhelyért viszont 30 lejt kell fizetni.
A megszokott gyakorlattól eltérően az FCSB elleni meccsre nem lehet internetes felületen belépőjegyet váltani, amit a szurkolók közül sokan szóvá is tettek. Kertész Dávid, a Sepsi OSK alelnöke szerint ez most biztonsági okokból történt így, de a soron következő hazai mérkőzések alkalmával visszatérnek a már jól bevált módszerhez.
„Nem mondtunk le az online jegyárusításról, ez a meccs viszont kivételt képez, és már most előre elmondhatom, hogy így fogunk eljárni akkor is, amikor majd a Dinamot fogadjuk hazai pályán. Ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy idegenek elhabzsolják a helyiek elől a belépőket. Erre van már precedens, legutóbb éppen a Dinamo szurkolói jártak el hasonlóan a Viitorul elleni idegenbeli mérkőzésük alkalmával. Ezt mi nem akarjuk, ez nem hiányzik nekünk, ezért döntöttünk így.
– nyilatkozta Kertész Dávid, a Sepsi OSK alelnöke.
Ugyanakkor Kertész arról is beszámolt, hogy a városi stadion gyepfűtése rövid időn belül működőképes állapotba kerül. Eddig 36 kilométernyi kábelt fektettek le, az atlétika pálya alatt is már átvezették a csöveket, így már csak annyi maradt, hogy az egész rendszert áram alá helyezzék.
Az önkormányzat segítségével pedig sikerült térkővel burkolni a lelátók azon részeit, ahol esős időben sár keletkezett, és ami korábban sok bosszúságot okozott a mérkőzésekre kilátogató nézőknek.
Csúfos kudarccal zárta az évet az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperligában, öt gólt kapott az Universitatea Craiovától. A mérkőzés utáni nyilatkozatában Ilyés Róbert vezetőedző nem kertelt és komoly változásokat helyezett kilátásba.
Megsemmisítő vereséget szenvedett az FK Csíkszereda, hétfőn este 5–0-ra veszített az Universitatea Craiova otthonában a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 21. fordulójában.
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!