Hirdetés

Focizgattak, gólt nem lőttek az UTA–Farul mérkőzésen

Osztozkodtak a pontokon a felek
Fotó: Facebook/Farul FC

2021. július 18., 20:42

Nagy lehetőséget szalasztott el az Aradi UTA a labdarúgó 1. Liga első fordulójának összecsapásán. Kettős emberelőnyt nem használtak ki.

2021. július 18., 20:42

Gheorghe Hagi visszatért a kispadra, a nyári szünetben a Viitorul a Farullal egyesült, a labdarúgó 1. Liga új kiírásának nyitófordulójában a László Bálint által irányított Aradi UTA otthonában vendégszerepeltek.

Hirdetés

A vasárnapi meccsen az erdélyiek voltak kezdeményezőbbek az elején, már a 2. percben a kapufáról kifelé pattant egy távoli UTA-lövés. A rekkenő hőség rányomta a bélyegét a foci minőségére, leginkább mezőnyben adogattak a felek.

Az első felvonásban még egy-egy kisebb gólszerzési lehetőséget alakítottak ki a csapatok.

A második játékrészben nagyobb volt a ritmus, ekkor is az aradiak tettek többet, hogy otthon tartsák a pontokat, de a tengerpartiak jól állták a sarat.

A 70. percben a Farul emberhátrányba került, Dussaut kapta meg második sárga lapos figyelmeztetését. Ráadásul az utolsó tíz percet csupán kilenc játékossal tudta le a konstancai együttes, Dănuleasa szenvedett sérülést, mentőautóval vitték le a pályáról, nem volt már cserelehetőségük a vendégeknek.

A végjáték így teljesen a házigazdáké volt, gólt viszont nem tudtak lőni, így az FC Botoșani–FCSB nyitómeccset követően az UTA–Farul párharc is 0–0-ra végződött.

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz, 1. forduló

 

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tavalyi rutinra építve, megújuló csapattal rajtol az FK Csíkszereda

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.

Új korszakot nyit a Gyergyói Hoki Klub: nagyobb szerepet kap a saját utánpótlás

Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.

Székelyhon

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

`
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Krónika

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Ez is érdekelheti

Emberelőnyben egykapuzott a Rapid, csak a hajrában törte meg a Sepsi OSK-t (videóval)

Óriási mezőnyfölényben futballozott, rengeteg helyzetet dolgozott ki, és csaknem egy teljes félidőt emberelőnyben játszott a Bukaresti Rapid, mégis csupán a hajrában tudta megtörni a hősiesen védekező Sepsi OSK ellenállását a Szuperliga 1. fordulójában.

Szabó István: kevés pozitívumot láttam a csapatomtól

Finoman szólva sem volt elégedett csapata teljesítményével Szabó István, az FK Csíkszereda vezetőedzője, miután együttese vereséggel kezdte szereplését a labdarúgó Szuperliga új idényében.

A második félidőben kisiklott az FK Csíkszereda Aradon (videóval)

Kikapott a labdarúgó Szuperliga nyitófordulójában az FK Csíkszereda: a szünetben Aradon még döntetlenre álltak a felek, de a második félidőben nyolc perc alatt három gólt lőtt a Vajdahunyadi Corvinul, magabiztosan nyert 3–0-ra.

Különleges szezon előtt a székelyföldi futball: az élvonal tagja az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is

Új fejezet kezdődik a székelyföldi labdarúgás történetében: a 2026–2027-es idény az első, amelyben egyszerre két székelyföldi együttes szerepel a román élvonalban. Hétfőn idegenben kezdi meg a pontgyűjtést az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK.

Otthon tartotta a három pontot a Kolozsvári U és a Petrolul is a Szuperligában (videóval)

Két hazai siker született vasárnap a labdarúgó Szuperliga első fordulójában. A Kolozsvári U 2–1-re múlta felül a Konstancai Farult, míg a Petrolul büntetőből szerzett góllal győzte le a Bukaresti Dinamót.

Meglepetés a rajton: kikapott Galacon a Kolozsvári CFR

A Kolozsvári CFR a labdarúgó Szuperliga nyitófordulójában nem várt, 2–1-es vereséget szenvedett szombaton a Galaci Oțelul vendégeként.

Tavalyi rutinra építve, megújuló csapattal rajtol az FK Csíkszereda

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.

Hazai győzelemmel indított az FCSB, pontot mentett az újonc (videóval)

Két mérkőzéssel pénteken elrajtolt a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idénye: az FCSB már az első félidőben bebiztosította a győzelmét, míg az újonc FC Voluntari a hajrában pontot mentett.

Halasztott a sportdöntőbíróság, egyelőre pályára léphet a Sepsi OSK játékmestere

Nem született döntés Cosmin Matei régóta húzódó doppingügyében: a Nemzetközi Sportdöntőbíróság elhalasztotta az ítélethirdetést, így a Sepsi OSK csapatkapitánya egyelőre továbbra is pályára léphet a Szuperligában.

Montenegrói középpályás érkezett az FK Csíkszeredához

Újabb játékos leigazolását jelentette be az FK Csíkszereda, a friss szerzemény a montenegrói támadó középpályás Dusan Vukovic.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!