A két csapat első felkészülési mérkőzése Csíkszeredában zajlott, ahol a vendég élvonalbeli gárda két góllal győzte le a harmadik vonalban szereplő FK Csíkszeredát. Albu László, a hazaiak edzője, illetve Vágó Attila, a vendégek új trénere is fontos felkészülési lehetőségnek tekintette a csíkszeredai Erőss Zsolt Aréna melletti műgyepes pályán megrendezett összecsapást.
Az udvarhelyiek a kupa címvédőjeként február 29-én 11 órától hazai környezetben fogadják a Borgóprundi Heniu gárdáját a Román Kupa nyolcaddöntőjében. A női 3. Liga 4. csoportjának éllovasa, az FK Csíkszeredai hazai pályán, a CSM Pașcani ellen kezdi a tavaszi idényt, a rajt időpontjáról még nem döntött a szakszövetség.
Az Albu László által felkészített csíki együttes a csütörtöki barátságos mérkőzést megelőzően részt vett a Sepsiszentgyörgyön megrendezett teremlabdarúgó Háromszék Kupa küzdelmein. A csíkiak két csapatot (piros és fehér) neveztek be a nyolccsapatos tornára, ahol az FK piros csapata a Brassói Luca mögött a második helyen végezett. A harmadik helyet a Gyulafehérvár csapata szerezte meg.
Nagy a sürgés-forgás az átigazolási piacon a hazai labdarúgó-élvonalban, a rövid téli szünet ideje alatt a csapatok igyekeznek felfrissíteni a keretüket. Mutatjuk, milyen változások történtek a klubok háza táján.
Nem ér véget a labdarúgó Szuperligában szereplő klubok pénzügyi instabilitása, a Galaci Oțelul és a Petrolul Ploiești után két másik csapat került a padlóra.
Egy rendőrautó és egy személygépkocsi ütközött össze Székelyudvarhelyen, Kaufland áruház előtti körforgalomban kedden este – olvasható az Udvarhelyszéki Közlekedési INFO Facebook-csoportban.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
A 2025-ös év legyen a józan ész éve, amely a kiszámíthatóság és a közös felelősség, közös teherviselés, a szolidaritás éve – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Tánczos Barna pénzügyminiszter, helyettes kormányfő.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!